Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Túlélte a bizalmi szavazást Ursula von der Leyen


Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban, 2025. július 9-én
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban, 2025. július 9-én

Az Európai Bizottság elnöke könnyedén túlélte a csütörtöki bizalmatlansági szavazást, mivel az Európai Unió törvényhozóinak elsöprő többsége elutasította az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. Orbán Viktor a szavazás előtt egy nappal Ursula von der Leyen bukása mellett érvelt.

Az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén 360 törvényhozó szavazott a bizalmatlansági indítvány ellen, 175 támogatta azt, 18-an pedig tartózkodtak. Ursula von der Leyen nem volt jelen a szavazáson. A javaslatot 175 igen és 360 nem szavazattal utasították el, 18-an tartózkodtak.

Ahhoz, hogy átmenjen a bizalmatlansági indítvány kettős többség kellett volna: a voksoknál legalább kétharmados többség (a tartózkodás nem számít bele) és az, hogy a teljes, 719 fős testület legalább fele igennel szavazzon. Ebből a két feltételből egyik sem valósult meg.

Magát a bizalmi szavazást a román nacionalista Gheorghe Piperea EP-képviselő kezdeményezte. Indítványához főként olyan nacionalista pártcsaládok összesen 77 képviselője csatalakozott, mint a Patrióták, amelyikhez a Fidesz is tartozik.

A bizalmatlansági indítvány olyan vegyes vádakat tartalmazott Von der Leyen ellen, mint

  • a Pfizer vezérigazgatójával, Albert Bourlával, folytatott privát szöveges üzenetváltás a COVID-19 világjárvány idején a 35–38 milliárd eurós, 1,8 milliárd dózisra szóló szerződésről,
  • az uniós források visszaélésszerű felhasználása,
  • a németországi és romániai választásokba való beavatkozás.


Gheorghe Piperea hétfőn a parlamentben azzal érvelt hogy Von der Leyen Európai Bizottsági elnöksége alatt „a döntéshozatal átláthatatlanná és diszkrecionálissá vált, és félelmeket kelt a visszaélések és a korrupció miatt. A román EP-képviselő szerint az Európai Unió megszállottja lett a bürokráciájának, ez látszott a klímaváltozás (kezelésének), költségén is, ami hatalmas volt” – mondta Piperea.

A szavazás kimenetele villámhárítót jelent Von der Leyen számára, aki az élére állt az EU azon törekvésének, hogy vakcinát találjon körülbelül 450 millió polgár számára a COVID világjárvány idején. De számára védelmet jelent a bírálatokkal szemben Von der Leyen pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP), a közgyűlés legnagyobb politikai családja.

Az EPP-t azzal vádolják, hogy a szélsőjobboldalhoz simulva próbálja érvényesíteni a programját. Az Európai Parlament az egy évvel ezelőtti európai választások után észrevehetően a politikai jobboldalra tolódott el.

Bár kevés esélye volt annak, hogy elfogadják a bizalmatlansági indítványt, az ügy politikai fejfájást okozhatott Von der Leyennek, miközben az általa vezetett Európai Bizottság Donald Trump amerikai elnökkel tárgyal, hogy elhárítsa az uniós árukra kivetendő amerikai vámokat.

2014 óta ez volt az első alkalom, hogy az Európai Bizottság elnökének ilyen bizalmi indítvánnyal kellett szembenéznie. 2014-ben az akkori elnök, Jean-Claude Juncker is túlélte a szavazást.

Orbán Viktor a szavazás előtt Von der Leyen bukása mellett érvelt

A miniszterelnök egy nappal a szavazás előtt arról értekezett a Facebook-oldalán, hogy a szavazást a Von der Leyen körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki, de mint írta, mindenki tudja, hogy a korrupció csak a jéghegy csúcsa. Szerinte a szavazás tétje az alkalmasság és Európa jövője volt.

Orbán Viktor szerint Von der Leyen vezetése alatt:

  • európai versenyképesség romokban
  • európai energiaárak az egekben
  • illegális migráció tombol
  • genderideológia kötelező
  • ukrajnai háború húsdaráló
  • európai gazdák a tönk szélén
  • esztelen zöld ideológia a csúcson


A választás tétje a magyar kormányfő szerint „az igazság pillanata: az egyik oldalon a brüsszeli birodalmi elit, a másik oldalon a hazafiak és a józan ész. Nincs mismásolás, választani kötelező. Elnök asszony, a vezetés lényege a felelősség. Ideje távozni!” – írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

A Fidesz és a Mi Hazánk támogatta a bizalmatlansági indítványt

A név szerinti szavazás jegyzőkönyve alapján az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítványt támogatták - a Patrióták tagjaiként - a Fidesz-KDNP-s EP-képviselők: Deutsch Tamás, Dömötör Csaba, Ferenc Viktória, Gál Kinga, Győri Enikő, Gyürk András, László András, Schaller-Baross Ernő, Szekeres Pál, Vicsek Annamária, valamint a Mi Hazánk és a Szuverén Nemzetek Európája Csoport színeiben Borvendég Zsuzsanna.

A tiszások közül Dávid Dóra és a delegációt vezető Tarr Zoltán nemmel szavazott, ahogyan a DK-elnöke, Dobrev Klára is.

Készült az AP és a Reuters tudósításának felhasználásával.
  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG