A tartós munkanélküliek aránya magasan stabilizálódott, és jelentősen növekszik, mondja Molnár György közgazdász a kormány foglalkoztatáspolitikájáról. Az MTA (ma már ELKH) Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa szerint régiós versenytársainknál is bővült a foglalkoztatás, csak ott a termelékenység növekedésével együtt. Interjúnkban szó esik még arról, egy szocialista politikus miért mondja ugyanazt a legszegényebbekről, mint a Fidesz; mit eredményez a „tanult tehetetlenség” állapotában, ha fedezet nélkül kap hitelt valaki, és hogy az ellenzék nem csodálkozhat, hogy a közfoglalkoztatottak nem rá szavaztak.
Nemrég a zuglói polgármester azt mondta lapunknak, hogy nem hiszi, hogy a kerület szerződtetni tudna elég közmunkást a kaszálásra, gereblyézésre. Horváth Csaba szerint ugyanis az un. zuglói szociális modell, ami egy szintre kiegészíti a legszegényebbek jövedelmét, ingyen pénzt ad, és ha van ingyen pénz, miért dolgozna valaki közmunkásként. Mi a véleménye az ingyen pénzről?
Az egyik kérdés az, hogy találna-e közmunkást, a másik pedig az, hogy ha nem, akkor annak mi az oka. Az igaz, hogy nem találna, mert Budapesten - teljes joggal egyébként - minimálisra csökkent a közmunka lehetősége és állami támogatottsága. A fővárosban jelenleg 570 közfoglalkoztatott van, ami a munkaképes korú népesség 0,05%-a. A közfoglalkoztatás ugyanis alapvetően a hátrányos helyzetű térségekre összpontosul.
Az a beállítás viszont, hogy ez a speciális zuglói szociális támogatási rendszer, a minimumjövedelem rendszere miatt van így, teljesen alaptalan. Megnéztem a kerületi számokat, hogy a zuglói helyzet jelentősen különbözik-e a többi kerületétől, ahol nem ilyen a szociális rendszer. Az adatok ezt nem támasztják alá. Van olyan kerület, ahol 2015 óta jobban csökkent a közfoglalkoztatottaknak a regisztrált munkanélküliekhez viszonyított aránya, mint Zuglóban. 2015-ben vezették be Zuglóban a szociális minimumjövedelem modellt.
A Budapest Intézet többször elemezte ezt a modellt. Utoljára 2020-ban, már Horváth Csaba idején készítettek monitoring-jelentést, amiből kiderült, hogy nem igaz, hogy a támogatottak ellenszolgáltatás nélkül kapnák az alapjuttatást. Horváth Csabának ismernie kell ezt a jelentést, mondhatnám, hogy az állítása hazugság.
A modell kötelezően előírja az együttműködést a zuglói családsegítő központtal a minimumjövedelem-ellátásban részesülők számára. Munkaképes korú és egészségi szempontból is munkaképes emberek esetében kötelező az együttműködés a munkaügyi központtal is. Ha nincs munka, kötelező regisztrálni. Ráadásul a zuglói támogatási rendszer úgy van szabályozva, hogy ha valaki regisztrál munkanélküliként, és foglalkozást helyettesítő támogatásban részesül, akkor nem fog csökkenni a jövedelme, sőt, egy kicsit még nő is. Tehát érdeke, hogy regisztráljon. A regisztrált munkanélküli pedig köteles elfogadni a közfoglalkoztatást. A rendszerben az is benne van, hogy ha nem fogadja el a közfoglalkoztatást, vagy a munkaügyi szervezet más foglalkoztatási ajánlatát, akkor sem a foglalkozást helyettesítő támogatást nem kapja, sem a zuglói minimumjövedelem-rendszer támogatásából nem részesülhet.
A másik kérdést fontosabbnak érzem, miszerint, ha van ingyen pénz, miért dolgoznál közmunkásként. Ez abból a hipotézisből indul ki, hogy a munkanélküliek igazából azért nem dolgoznak, mert könnyebb nekik henyélni, megélni a segélyből, esetleg néha illegális, vagy informális munkát vállalni.
Ez a gondolatmenet sokadszor köszön vissza. Megjelent akkor, amikor a Gyurcsány-kormány 2008-2009-ben bevezette az Út a munkához programot. Visszaköszönt 2011-ben az Orbán-kormány közmunkával és a segélyek csökkentésével kapcsolatos politikájában. És most a szavak szintjén a baloldali fordulatot venni kívánó MSZP egyik vezetője visszatér az Orbán-kormánynak a szegények kiszolgáltatottságát növelő narratívájához, vagy az MSZP által bírált Gyurcsány-korszakhoz. Meglepő fordulat, ami a legszegényebbek viselkedését befolyásoló tényezők tökéletes nem ismeretéről tanúskodik.
A minimumjövedelem messze nem feleltethető meg a feltétel nélküli alapjövedelem ideáljának, amit egy-két helyen, szűkebb körben már kipróbáltak a világban. Mégis, lehet-e bármilyen következtetést levonni a zuglói kísérlet tapasztalataiból az alapjövedelem bevezetésére?
Tett erre kísérletet a Budapest Intézet jelentése. Kiderült, hogy az előbb említett kötelezettségekkel kiegészítve a rendszer nem csökkentette a munkavállalási hajlandóságot. Nagyon halvány jelek arra utalnak, hogy inkább növelte.
Persze bizonyára mindig lehet találni olyan embert, akit egy ilyen támogatás arra ösztönöz, hogy ne vállaljon munkát. Mint ahogy lehet sorolni azokat a toposzokat is, csak az autótípus változik, hogy Mercedesszel vagy BMW-vel megy valaki a segélyért. Biztos, volt ilyen egy-kettő, és ez nagyon feltűnő is. De ez városi legendaként, toposzként terjed. Tegyük fel, hogy volt ilyen eset, és akkor annak érdekében, hogy ez semmiképp ne fordulhasson elő, inkább ezer rászorulót kizárunk egy ilyen lehetőségből?
A kollégáimmal végzett közfoglalkoztatási kutatások is igazolják, hogy a nagyon alacsony jövedelem meggátolja a munkaerő újratermelését és azt, hogy valaki visszakerüljön a munkaerőpiacra. A többször említett monitor-jelentés idézi a Zuglói Családsegítő egyik munkatársát. Ő azt mondja, hogy a minimumjövedelem kiszámíthatóságot, biztonságot ad, ami lehetővé teszi a célok kitűzését és segíti azok megvalósítását.
Tapasztalat, hogy egy jövedelemszint alatt gyakorlatilag azért nem lehet munkát vállalni, mert nincsenek meg rá a lehetőségek. Nem tud elközlekedni a munkahelyig; nem tudja megcsináltatni a fogait, ezért nem mer közösségbe menni; annyira rossz a fizikai állapota, hogy nem mer nagyobb fizikai erőfeszítést igénylő munkát vállalni; nincs pénze arra, hogy kimozduljon a kistelepüléséről, és ezért egyáltalán nincsenek kapcsolatai és tapasztalatai. Összességében látszik, hogy a minimumjövedelem a legalacsonyabb szinten - és ezt nem keverném össze a feltétel nélküli alapjövedelemmel - inkább növeli, mintsem csökkentené a munkavállalási lehetőségeket.
Ugyanez a hatás a feltétel nélküli alapjövedelemre is érvényes lehet?
Nem tudom. Nincsenek olyan átfogó kísérletek, amelyek ezt egyértelművé tennék. A legalacsonyabb jövedelmi szinten lévők esetében a minimumjövedelem és a feltétel nélküli alapjövedelem bizonyos értelemben ugyanaz. Nem tejesen, mert a minimumjövedelmet igényelni kell, de arról szól, hogy egy szintig felhozzuk a jövedelmet. Vagy, pont azért, hogy ne legyen egy ugrás, úgy hozzuk fel, hogy ha valaki elkezd dolgozni, akkor azért nem esik el azonnal a kapott támogatástól.
A feltétel nélküli alapjövedelemhez viszont mindenki hozzájut, a viszonylag magasabb jövedelműek is, feltétel nélkül. Az elemzések azt mutatják, hogy nem a legalacsonyabb, hanem az annál valamivel magasabb jövedelműek esetében a hatás inkább pozitív, mint negatív. Tehát biztonságot ad az álláskereséshez és találáshoz. Még egyszer mondom, hogy ettől még lehetnek ellenkező esetek.
A feltétel nélküli alapjövedelemnek azt a hatását tartom igazi problémának Magyarország esetében, hogy a megvalósítása a magyar GDP jövedelemtermelési szintje mellett annyira igénybe venné a költségvetést, hogy semmilyen eszköz nem maradna egyéb szociálpolitikai célok teljesítésére. Azokra a speciális támogatásokra, amelyeket az alapjövedelem nem kezel.
Merő fikcióról beszélgetünk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének negyedik ciklusában, ami, ha valamitől irtózik, az a szegényeknek nyújtott pénzügyi transzferek. Térjünk át egy ide is kapcsolható területre. Ön a Kiútprogramnak is az egyik vezetője, ami a legszegényebbeknek létrehozott foglalkoztatási program. Fedezet nélkül adnak hitelt nyomorban élő embereknek, főleg romáknak. Mi a pszichológiai mechanizmusa a visszafizetés, nem fizetés, munkakedv stb. kapcsán?
Ez nagyon izgalmas kérdés és abszolút kapcsolódik ide. Amikor megjelenünk egy településen, a terepmunkásaink bemutatkoznak a polgármesternek, jegyzőnek, elmondják a szándékunkat, akkor általában az a reakció, hogy teljesen hülyék vagyunk, amiért ekkora pénzt odaadunk fedezet nélkül.
150 ezer forint nem valami gigászi összeg.
Amikor kezdtük a projektet, 2011-12-ben, akkor volt európai uniós támogatás, és voltak ennél nagyobb hitelek is, akkori 5-700 ezer forintok.
És a falu nadrágos emberei azt mondták, hogy arra a pénzre keresztet vethetnek.
Nem fogjátok visszakapni a pénzt, elköltik másra és így tovább. Miért kezdenének el dolgozni, ha ingyen pénz hullik az ölükbe? A tapasztalatok egyáltalán nem ezt mutatják. Az ilyen módon hitelhez jutók átlagosan 85%-a a pénzt vállalkozás indítására és a család hosszú távú megélhetésének biztosítására fordítja. Függ a terepmunkásaink ügyességétől, a mi hozzáállásunktól, hogy pontosan mennyi, de körülbelül 10-15% azoknak az aránya, akik nem azért, mert nem sikerült nekik valami, hanem szándékosan nem fizetik vissza a hitelt. Ha ügyesek vagyunk, akkor inkább 10, ha ügyetlenek, akkor 15.
Megint rá lehet mutatni erre a 10%-nyi emberre, aki élősködni próbál a rendszeren, és kijelenteni, hogy akkor nem is csináljuk az egész programot. Egy remek lehetőséget dobnánk ki miattuk az ablakon. Mire célzunk? Arra, hogy érdemi lehetőséget biztosítsunk az ügyfeleink 85%-ának, vagy arra, hogy ne legyen egy ember sem, aki visszaél vele?
Visszatérve a hatásmechanizmusra. Az emberek többsége becsületes és vissza akarja adni a pénzt. A hitelnek van egy rendkívül erős és kettős bizalomkeltő hatása. A társadalom peremére szorult emberekről beszélünk, akik sokszor áldozatai a tanult tehetetlenségnek, hogy én bármibe fogok, az nem fog sikerülni. Ha pénzt kap, akkor két dolog fordul meg a fejében, és ezt az interjúk egyértelműen bizonyították. Az egyik az, hogy ha ő most odaad nekem 200 vagy 500 ezer forintot uborkatermesztésre fedezet nélkül, akkor az azt jelenti, hogy bízik abban, hogy én ezt meg fogom tudni csinálni. Hogy képes vagyok rá és vissza fogom fizetni. Bízik abban, hogy én becsületes vagyok. Ez egy elképesztően erős ösztönző hatás, ami az esetek többségében jól működik. Igyekeznek visszafizetni a hitelt.
Ez erősebb hatás, mintha nem hitelt adnék, hanem támogatást, tőkejuttatást. Volt, amikor valaki nem fizette vissza a hitelt. Elkezdte fizetni, majd abbahagyta, és azt mondta, hogy a családja, a gyerekek látnák a kárát, nem tudja megvonni tőlük a falatot. Gondoltuk, hogy ő most biztos becsap minket. Majd egyszer csak, amikor elkezdett jobban keresni, egy összegben visszafizette az egész tartozást, holott erre semmilyen kötelezettsége nem volt. Az ügyfelek ennek érzik a jelentőségét.
Azt írják a honlapon, hogy a tőkejuttatás a hitellel szemben fokozza a függőséget és visszaveti az aktivitást. Ha ezt merészen kitágítom általában az uniós támogatásokra – most egy ország gazdaságának nyújtott, nem a humántőke támogatására gondolok -, elképzelhető, hogy ez az állítás arra is igaz? Vannak olyan közgazdászok, például Váradi Balázs, akik azt mondják, hogy a hatalmas uniós gazdaságfejlesztési támogatás többet ártott a magyar gazdaságnak, mint amennyit használt.
Makroszinten nem vagyok ennek a kutatója. De annak alapján, amit olvastam erről, és amit személyesen is tapasztalok, igaznak tűnik. Az látszik, hogy az uniós gazdaságfejlesztési támogatás segít rossz struktúrákat bebetonozni.
A fénykorában, a 2010-es évek közepén, amikor a 8 órás közmunka teljesen ki volt maxolva, akkor a GDP 2%-át költötte rá az állam. A Kiútprogram hatékonyabb? Ha országossá tennék, hasznosabb lenne a közmunkánál?
Abszolút hatékonyabb, születtek is összehasonító elemzések. Megkönnyítette a helyzetünket, hogy hasonló uborkatermesztési programot közmunka keretében is csinálnak, így ugyanazt a műfajt tudtuk összehasonlítani.
Körülbelül kétszeres a hatékonysága, ha úgy mérjük a hatékonyságot, hogy egy forint ráfordítás egyrészt mekkora többletjövedelmet eredményez az érdekeltek számára, másrészt az állam számára, hiszen csökkenti a segélyeket. De a magasabb jövedelem javítja az egészségi állapotot is, és így tovább.
Azt viszont nem mondanám, hogy akkor a közmunka helyett ez volna a megoldás. Közmunkával foglalkozó kutatóként azt mondom, hogy itt nem a közmunkával mint műfajjal van a baj, hanem a kizárólagosságával és a mértékével, ami iszonyú eltúlzott volt.
Vannak olyan esetek, amikor a közmunka adekvát eszköz, ha kiegészül mindenféle mással, elsősorban következetes szociális támogatással. Nem pénzbeli, hanem mentális, sok esetben egészségi támogatásról beszélek. A mi modellünk azoknak jó, akiknek van vállalkozó kedvük és képességük.
Amikor tömegessé vált a közmunka, több mint 300 ezren is dolgoztak benne…
Attól függ, mit nézünk. A maximum 2016-ban volt, amikor átlagosan 223 ezer közmunkás dolgozott a 8 órás, teljes munkaidejű létszámra átszámítva. Ha azokat is számoljuk, akik rövidebb ideig voltak közmunkások, akkor 350 ezer felett volt az érintettek száma.
Akkor nagyon sok szakember kritizálta az Orbán-kormány közmunka-rendszerét. Nekik át kellene vagy kellett volna értékelni a nézeteiket?
Én is kritizáltam. Továbbra is azt gondolom, hogy a közfoglalkoztatásnak ilyen általános használata olyan módon, ahogy minden más munkaerőpiaci eszközt háttérbe szorított, káros volt. A legnagyobb problémát abban látom, hogy a közfoglalkoztatás rendkívüli mértékben fokozta a kiszolgáltatottságot és segített rekonstruálni egyfajta feudális típusú függő viszonyrendszert a kistelepüléseken.
Azokban a régiókban, ahol az elsődleges munkaerőpiacon a környéknek egyetlen foglalkoztatója van, akkor az ugyanolyan függőséget okoz, mint a polgármester osztogatta közmunka. Igaz, fontos különbség, hogy a közmunka a helyi hatalmi struktúrába illeszkedő munkalehetőség, és nem egy elvileg attól távol álló foglalkoztatóé.
Békés megyében járási munkaügyis szakemberekkel interjúzva megkérdeztem, hogy ha 5 évvel ezelőtt megmondják nekik, hogy majd ennyi pénz lesz, mint amit 5 év alatt közmunkára kapott a munkaügyi rendszer, ők mire fordították volna. A többség azt mondta, hogy közlekedésfejlesztésre.
Az a baj, hogy a közmunka elszívta a pénzt minden hosszú távú hatást lehetővé tevő megoldás elől, és ez most is így van. Az összesített adatok ellenére Magyarország leghátrányosabb helyzetű régióiban még mindig elég magas a munkanélküliség, és az alacsony iskolai végzettségűek körében országosan is 10% felett van. És a munkahelyektől távolabb eső településekről nem lehet eljutni munkába, ha a foglalkoztató nem küld mikrobuszt. Ez nincs megoldva. De hozzátenném a képzést is. A szakképzés javításának hozama már középtávon is sokkal magasabb volna, mint a közfoglalkoztatásé.
Azzal párhuzamosan, hogy kimaxolták a közmunkát, a képzéseket leépítették?
Visszaszorították. A közmunka minden egyéb munkaerőpiaci eszközt visszaszorított. Épp emiatt, amit említett, mert elég nagy volt a pénzigénye. És a képzések nem elhanyagolható része még mindig sokkal inkább a képzők, mint a képzettek érdekeit szolgálja.
Egy kutatás szerint a közfoglalkoztatásban résztvevőknek csak 13%-a jutott vissza az elsődleges munkaerőpiacra. Az volt akkor a kritika, hogy a közmunka bezár önmagába. De annyira mégsem zárhatott be, hiszen a foglalkoztatás közmunka nélkül is jelentősen bővült a 2010-es évek második felében. Tehát mégiscsak ki tudtak jutni a közmunkások az elsődleges munkaerőpiacra. Akkor az a 13% egy dinamizálódó gazdaságban már nem érvényes.
Így van. Ha dinamizálódik a gazdaság, akkor sokan, akik egyébként másfajta módon is előre léphettek volna, ki tudnak kerülni a közmunkából. De azért jelenleg is több mint 80 ezer közmunkás van. Több mint 2011-ben, amikor arról volt szó, hogy milyen hatalmasan felfuttatjuk a közmunkát, és az megoldja a foglalkoztatási problémákat. 2016-hoz képest valóban nagy csökkenés történt, de 2011-ben 75 ezer közmunkás volt.
Vannak olyan körzetei az országnak, ahol a közmunka még mindig nagyon jelentős. És még mindig van több mint 100 ezer, ellátásban nem részesülő álláskereső, akik kiszorultak a közmunkából is. Erről beszélek: a rendszer, amelynek volt pozitív hatása azzal, hogy bizonyos tranzit-foglalkoztatást biztosított, ugyanakkor hatalmas tömegeket szorított be a mélyszegénységbe. Ezt mutatja, hogy a tartós munkanélküliek aránya rendkívül magasan stabilizálódott, és jelentősen növekszik. 2018-ban kevesebb, mint 70 ezer volt a tartós álláskeresők száma, most már 95 ezer.
Közben azoknak a száma is nő, akik teljesen kiszorulnak a rendszerből és nem is közmunkások. Ez részben a közmunkarendszer következménye.
Elmagyarázná ezeket a kategóriákat?
Alapvetően három fő kategória van a regisztrált munkanélkülieken, hivatalos nevén álláskeresőkön belül. Az álláskeresési járadékra jogosultak, akik azt három hónapig kapják, miután elvesztették az állásukat. Viszonyításként: jelenleg a munkanélküliségben eltöltött átlagos idő kilenc és fél hónap.
A második csoport tagjai erre már nem jogosultak: ők kapják a 22.800 Ft-os foglalkoztatást helyettesítő támogatást. Az ő számuk 70 ezer körül stabilizálódott.
És végül vannak azok, akik különböző okokból arra sem jogosultak: ők az ellátásban nem részesülő álláskeresők.
Tehát van 100 ezer ember, aki kiszorult minden ellátásból.
Így van. Egy részük - ezt nem mutatja statisztika - nyilván feketén foglalkoztatott. De ők semmit nem kapnak az államtól és nincsenek is benne a rendszerben.
Most 4,6 millióan dolgoznak Magyarországon. Ebben benne vannak a közmunkások? A foglalkoztatási arány milyen a régió országaiban?
Magyarországon a munkaképes korúak, tehát a 15-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája 74%, ebben benne vannak a közmunkások.
A munkanélküliségi ráta az első negyedévben országosan 3,8%. A legrosszabb a helyzet Nógrádban, ott 10% felett van. Szabolcsban 9,2. Utána jön 6-6,5 közötti értékkel Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod. Tehát országon belül létezik egy nagy regionális különbség.
A régió országaiban hasonlóan jók a foglalkoztatási adatok, Csehországban és Lengyelországban valamivel alacsonyabb, Szlovákiában és Szlovéniában magasabb a munkanélküliségi ráta. Az a probléma, hogy nálunk a foglalkoztatás-bővülés extenzív jellegű, és közben nem nő a termelékenység, miközben versenytársainknál gyorsan növekszik a termelékenység. A másik három V4-országnál a foglalkoztatás bővülése a termelékenység növekedésével párosul.
Nálunk pedig mint a szocializmusban az extenzív növekedés szakasza?
Abszolút olyan. Ez a bérmunkára alapozott, összeszerelő üzemekre, nekik nyújtott adókedvezményekre, alacsony iskolai végzettségű betanított munkára alapozott gazdaságfejlődés nem kedvez a termelékenység-növekedésnek.
Miért nem nőtt a válság alatt, 2020-21-ben a közfoglalkoztatás iránti kereslet sem a munkanélkülivé váltak, sem a közfoglalkoztatók részéről?
Ez érdekes, mert arra számított mindenki, még a kormányzat is, hogy nőni fog. A frissen munkanélkülivé váltak nem akartak közmunkások lenni. Ennek egyik oka, hogy a frissen munkanélkülivé váltak tipikusan magasabb iskolai végzettségűek voltak, mint a közmunkások. A közmunkát azért is bíráltuk a 2010-es évek közepén, mert a szabályozás a magasabb iskolai végzettségűeket is bekényszerítette. Ezt most hála istennek nem csinálta a kormányzat: aki nem akart közmunkás lenni, azt nem kötelezték rá. Emiatt nagyon sokan voltak úgy, hogy ők inkább átvészelik ezt a pár hónapot, élnek a tartalékaikból, mint hogy bemenjenek a közmunkába, mert úgy gondolták, nem alaptalanul, hogy a közmunkának van egy stigmatizáló hatása, ami miatt később nehezen fognak tudni elhelyezkedni.
A másik tényező az volt, hogy az alkalmi munkavégzés viszonylag jó lehetőségként kínálkozott mind a foglalkoztató, mind a foglalkoztatott számára. A járvány miatt csökkent a foglalkoztatás iránti igény, de nem ment le nullára. Sok helyen szükség volt arra, hogy pár napot dolgozzanak: karbantartás, sok kisebb vendéglátóhely átállt az ételkiszállításra stb. Ez kevesebb embert igényelt, de valamennyit mégis, így lehetőség volt arra, hogy valamennyit dolgozzanak. Havi 15 nap alatti átmeneti foglalkoztatás esetén még munkanélkülinek számít valaki. Tehát az is egy lehetőség volt, hogy alkalmi munkavállalóként pár napot dolgoztak.
Nagyon sokan külföldről jöttek haza, vagy nagyvárosban dolgoztak, és most visszamentek a szülőfaluba, vagy ahol a családjuk élt, egyszerűen átvészelni azt a néhány hónapot. Ők aztán szép lassan visszakerültek a munkaerőpiacra.
Az ő alkalmi munkavégzésük kiszorított olyanokat, akik korábban ebből éltek, és ez is hozzájárult, hogy a tartós munkanélküliek aránya megnőtt. Azok nem tudtak visszakerülni a munkaerő piacra, akik már a járvány kitörése előtt is munkanélküliek voltak.
Hogyan értékeli azt a friss hírt, hogy a kormány a kistelepüléseken csökkenteni akarja a közmunkára fordított összeget, másrészt egy, a héten megjelent rendelet tíz évnél hosszabb ideig is engedélyezi a közmunkás státuszt?
A 2022. évi költségvetés jelenleg hatályos változatában 120 milliárd Ft-ot tervezett a kormány a közfoglalkoztatásra. Ez nagyjából a 2020. évi tényleges költésnek megfelelő összeg, annál csak egy kicsivel kisebb (ld. az infografikát). Ez tehát nem indokolja az extra csökkentést. Az augusztusi módosítás azért is meglepő, mert a közmunka tervezési éve márciustól februárig tart. Így egyelőre nem tudjuk, hogy csak valamilyen helyi jelenségről van-e szó, vagy átfogó megszorításokat tartalmazó válságköltségvetés van készülőben, ami sok minden más mellett a közfoglalkoztatást is érinteni fogja, és ez annak az előszele.
Ez utóbbi lehetőségnek ellentmondani látszik a hétfői új kormányrendelet. Ennek értelmezéséhez tudni kell, hogy a 2011-ben bevezetett szabályozás értelmében egy ember összesen legfeljebb 10 évig lehet közmunkás. A munkaügyi rendszer helyi vezetőivel készített tavalyi kutatási interjúim során többen is jelezték, hogy valamit kezdeni kell ezzel a szabállyal, mert idén már lesznek olyanok, akik kitöltötték a 10 évet. A mostani kormányrendelet ideiglenes megoldásként az ukrajnai háborúhoz kapcsolódó válsághelyzetre hivatkozva oldja fel ezt a törvényi korlátot. Ez az intézkedés is jól mutatja, hogy egy jelentős társadalmi réteg teljesen beszorult a közfoglalkoztatásba. Az intézkedés értelemszerűen a közfoglalkoztatási létszám csökkentése ellen hat, ezért látom ellentmondásosnak a helyzetet.
Mit lehet mondani a 2022-es választás kapcsán a közmunkának a NER politikai rendszerét stabilizáló hatásáról?
Ezt Reizer Balázs, Gáspár Attila és Gyöngyösi Győző vizsgálták, és kimutatták, hogy a kistelepüléseken a közmunka növeli a kormánypárt és helyi polgármester szavazati arányait is, a közmunkás-kiszolgáltatottság az egész országban érzékelhető.
De nem a ’22-es választást vizsgálták.
Korábban nézték, de a mechanizmus ugyanaz. Egyértelmű, hogy a közmunka ad egyfajta biztonságot, ugyanakkor egy nagyon erős kiszolgáltatottságot is. A Kiútprogram ügyfeleinél azt láttam, hogy mindenkinek szilárd meggyőződése, hogy úgyis tudják, hogy ő kire szavaz. Nem láttam ez alól kivételt. Ez a meggyőződés abban az értelemben nem racionális, hogy nem tudnak egy mechanizmust mondani, amelynek révén mások ismernék az ő szavazatát. Bár az is lehet, hogy tudnak egy mechanizmust, csak nem akarják elmondani. Mert tudunk láncszavazásról, tudunk olyanról, hogy le kell fényképezni a szavazatot. De ha ilyen nem is történik, attól az még egy erős meggyőződés.
Azt pedig nem érzékeltem, hogy az ellenzéknek lenne kínálata a közfoglalkoztatottak számára. Visszakötve a beszélgetésünk elejére, a szocialista Horváth Csaba narratívája ugyanaz, mint a Fidesz-kormányé. Ha már valaki ezt profibb módon csinálj, és képviseli, akkor miért szavaznék másra?
Még egy dolgot hadd említsek. Az egyenlőtlenségek problémájának híres kutatója, Anthony Atkinson az egyenlőtlenségek csökkentéséről szóló könyvében nagyon ajánlja a közmunkát mint eszközt. Két hatalmas különbséggel.
Az egyik az, hogy az emberek minimálbéren kéne, hogy dolgozzanak, és nem a minimálbér kétharmadán.
A másik, hogy nem elszigetelten a többi munkavállalótól. Ne speciális, nekik kitalált feladatot végezzenek, hanem a meglévő munka világába integrálva. Tehát a cégek kapnak állami támogatást azért, hogy közmunkást foglalkoztassanak. Ez lehetőséget teremt arra, hogy kapcsolataik alakuljanak ki és később elhelyezkedjenek. Ez lehetne egy olyan ajánlat, ami egy választáson elgondolkoztatná az érdekelt szavazókat. A családi pótlék emelése érdemi ajánlat volt, de a munka világában a legszegényebbeknek szóló érdemi ellenzéki ajánlatot nem láttam.
Az interjú még a június 11-i, a közmunkáról szóló kormányrendelet előtt készült, és kiegészítettük a rendelet értékelésével.
