15 nap után szabadon engedték Aleg Grudzsilovicsot, a Szabad Európa belarusz munkatársát. Az újságírót illegális tüntetésen való részvételért zárták börtönbe, hasonlóan sok más belaruszhoz. Arról mesélt, milyen volt a börtön, és mikről beszélgettek a rabtársaival.
Aleg Grudzsilovics, a Szabad Európa belarusz tudósítója 15 napot töltött egy minszki börtönben. A vád: nem engedélyezett tömegrendezvényen történő részvétel. Grudzsilovics régóta dolgozik a Radio Free Europe/Radio Liberty csoportnak, amelynek a magyar Szabad Európa is tagja. Az újságíró már számos tömegrendezvényről tudósított, nem először tartóztatták le, de ez az első alkalom, hogy börtönbe is kellett vonulnia.
„A rendőrséget ma már nem érdekli, hogy újságíró vagy-e”
„A rendőrséget ma már nem érdekli, hogy újságíró vagy-e, vagy sem” – mondta el a Grudzsilovics, aki ma szabadult a börtönből. A férfinál hiába volt sajtóigazolvány és egy igazolás, hogy munkaügyben van a helyszínen, ez senkit nem érdekelt.
„Senki nem jött, senkit nem érdekeltem”
„Amikor korábban őrizetbe vettek, akkor a Belügyminisztérium sajtószolgálata kivizsgálta a dolgot. Most senki nem jött, senkit nem érdekeltem” – mesélte belarusz kollégánk. A bíróságon Grudzsilovics vigasztalni próbált egy sírdogáló egyetemista lányt, aki szintén 15 napot kapott. „Mit lázítja őket?” – rivallt rá elmondása szerint az egyik rendőr az újságíróra.
Grudzsilovics szerint voltak olyan rendőrök, akik durván bántak a rabokkal, de mások nyugodtak voltak. Volt, hogy az egyik rendőr aludni küldte őket, de amikor jött a váltás, akkor az újak felfordíttatták velük a matracokat, és a vas rácson kellett ülniük. „Személye válogatja. Ez volt az Akresztszin utcában és a Baranvicsban is.”
Személyesen más a börtön, mint írni róla
„Sokszor írtam már róla, hogy milyen körülmények uralkodnak az Akresztszin utcában, most megtapasztaltam személyesen is” – számolt be Grudzsilovics a hírhedt Akresztszin utcai fogházban töltött idejéről. „Alábecsültem, hogy mennyire nehéz. Láttam korábban, ahogy kijönnek emberek, Szevjarjnyec, Daskevics [a belarusz ellenzék ismert tagjai], büszkén, férfiasan. De lebecsüljük, hogy egy átlagembert mekkora megpróbáltatás éri ilyen körülmények között. Elszigetelnek az információktól. Elszigetelnek a mozgástól – nem sétálhatsz. Az egész idő alatt kétszer tíz percre engedtek ki egy háromszor öt méteres területre. A 15 nap alatt egyszer fürödhettem meg.”
De nem csak negatív élmények érték Grudzsilovicsot a börtönben. „Voltak pozitív dolgok is, az emberek, akikkel együtt ültem” – mondta.
„Mindenki, akivel együtt ültem, makacsul kitartott, azt mondták, ki kell mennünk, harcolni, tiltakozni. A legfőbb dolog az, hogy mindenki meg van róla győződve, előbb vagy utóbb helyre jönnek a dolgok.”
„A gyerekeinkért kell megtennünk”
A gyerekeinkért kell megtennünk
„Azt is észrevettem, hogy az őrizetesek nagyon sokfélék. Amikor nézed a felvonulásokat, akkor úgy tűnik, mindenki ugyanazzal a zászlóval vonul, mindenki mosolyog, mintha mind egyformák lennének. De ez nem így van. Voltak páran, akik azt mondták, halálbüntetés kéne. Sokat vitatkoztunk arról is, hogy Belarusznak prezidentális vagy parlamentáris köztársaságnak kéne lennie. Sokat beszéltünk róla, milyen lesz Belarusz a jövőbe.”
Grudzsilovics együtt ült a Belaruszkali kitermelőüzem munkásaival, akiket egy sztrájk után vittek be. „A lányom 15 éves. Három év múlva szavazhat. Vele is az lesz majd, mint velem? Ha nem teremtünk egy normális országot, akkor a gyerekeinket is ugyanúgy megverik majd. A gyerekeinkért kell megtennünk.” – mondta az újságírónak az egyik bebörtönzött munkás.
