Nettó 330 ezer forintos kezdő fizetés, ami néhány hónap után felugrik félmillióra – mindezért csak minél több embert kell bevinni a párthoz adminisztrációs munkára. Hónapok alatt több ezer ember adatait húzhatta be a Tea Párt Közösség.
A szakmai szervezetek és az óvodapedagógusok sem tartják jó ötletnek azt a rendelettervezetet, amely külön csoportba tenné azokat az óvodásokat, akik a következő évben kezdik az iskolát. Gyarmathy Éva pszichológus szerint ez a megközelítés érthetetlen.
Úgy tűnik, Magyarország kimarad az ukrajnai háború igazságos és tartós lezárására irányuló európai erőfeszítésekből. Orbán meghiúsíthatja a csütörtöki, speciális EU-csúcsra készülő közös nyilatkozattervezet elfogadását, de az új ukrán támogatási csomagot aligha.
Egy év után vette át a közbeszéd meghatározását a kormányfő, aki a Pride betiltásának emlegetésével szintet lépett a kommunikációs gumicsontok dobálásában – mondja a Republikon Intézet vezető elemzője. Orbán élvezi a nemzetközi nyomás enyhülését, a „kocsmaprogram” pedig olcsó üzenet a támogatóinak.
Keir Starmer brit miniszterelnök vasárnap közölte, hogy az európai vezetők megállapodtak egy ukrajnai béketerv kidolgozásában, amelyet az Egyesült Államok elé tárnak. Ez létfontosságú lépés ahhoz, hogy Washington biztonsági garanciákat tudjon adni Kijevnek Oroszország elrettentéséhez.
Orbán nyíltan Trump oldalára állt az EU-val és Ukrajnával szemben. Törvénymódosítással tiltaná be a kormány a Pride-ot, de a főváros talán megmentheti. Kevesebb gyerek születik, mégis egyre többen kerülnek állami gondozásba. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.
A 220 fős, Vas megyei Kissomlyón nincs vendéglátóhely, a kocsma is bezárt hét éve. A falu könyvtára két szekrény könyvből áll, iskola sincs, mégis sokszor nagy a nyüzsgés; a településen összefogás van, és sok program. A Nyugat.hu helyszíni riportja.
Az etnikai és rasszista bűntettek palástolása általános szokás. A rendszerváltó kelet-európai államoknak meg kellett találniuk a gyakorlat ellenszerét, ami új jogi és társadalmi szemléletmódot is követelt – derült ki a Szabad Európa Rádió 1993. június 28-án sugárzott körképéből.
2024 is sikeres év volt, de 2025 az áttörés éve lesz – mondta Orbán Viktor az évértékelőn. A kormány minden korábbinál élesebben szembefordult az Európai Unióval az Ukrajnának nyújtandó katonai segélycsomag ügyében. Legnépszerűbb közösségimédia-tartalmainkból válogattunk.
Egy, az EU és Ukrajna feje fölött megkötendő amerikai–orosz békemegállapodás és az amerikai védőernyő megszűnésének réme gyors döntésekre sarkallja az európai vezetőket. Annyira, hogy már a március 6-i rendkívüli uniós csúcson megszülethetnek az első fontos bejelentések.
Díszes korlátok, egykori szépségüket máig őrző lépcsőházak, gyönyörű kilincsek, romantikus kapualjak: Budapest történelmi épületeinek megmaradt szépségeit mutatja be kivételes fotókon a svájci születésű, magyar származású Vincent Baumgartner.
Barna eső egyelőre nem hullott, de a sötét felhők egyre sűrűbbek Németország felett. A centrum pártjai valószínűleg kormányt alakíthatnak, de a radikális AfD megduplázta támogatottságát a Bundestag-választáson. A volt berlini nagykövet szerint a németeknek négy évük van megoldani a problémáikat.
Továbbiak betöltése