Álomidők Párizsban

Sokszor hallom magyaroktól, hogy Franciaország liberális hely, ahol mindenki azt csinál, amit akar: káosz az egész. Ezzel szemben bárki, aki pár napos nyaralásnál hosszabb időt töltött el az országban, tudja, hogy a franciák nagyon sok mindent hagyományokon alapuló, szigorú társadalmi szabályok szerint csinálnak, s ezt kiválóan igazolja a soldes (ejtsd: szóld), azaz az üzletek évente kétszer engedélyezett kiárusítása.

Louis de Funès, Gérard Depardieu, Pierre Richard és Jean Reno filmjein felnőve sokan azt hiszik, hogy a franciák bohém életművészek, akik fittyet hánynak bármiféle rendre. Ilyen művészi káoszra számítottam én is, mielőtt ide költöztünk, s ezt már a reptérről a városba vezető úton igazolva éreztem, mikor a Diadalív körül a sávok nélküli úton száguldó taxiban csakis csukott szemmel tudtam megmaradni.

Viszont nagyon hamar rádöbbentem, hogy minden látszat ellenére a franciák rengeteg írott és íratlan társadalmi szabálynak engedelmeskedve élnek. Nemcsak a híres francia gyermeknevelés (erről majd még szeretnék írni), hanem a társadalom is úgy működik, hogy van egy szigorú keret (le cadre*), amelyben aztán a gyerekek (vagy a franciák) nagyon szabadon mozoghatnak.

Sztereotípiák ide vagy oda, minél tovább élek itt, annál több ilyen szabályt fedezek fel.

A szabályok, keretek és a szabadság

A legapróbb napi rutinoktól kezdve a komolyabb szokásokig mindenre kihatnak ezek a szabályok. Némelyek hasonlóak ahhoz, amelyeket mi is megszoktunk. Például (számunkra nem meglepő módon) a franciák is köszönnek, ha belépnek valahova (liftbe, boltba). Az angolszász világban viszont inkább azt mosolyogják meg, aki egy boltba betérve üdvözli az eladót, aki a köszönést általában nem is viszonozza.

A franciák, ha egy hatvan vendégből álló bulira érkeznek, akkor (járvány előtt) hatvan embert puszilnak egyenként végig. Ez is elképzelhetetlen lenne egy amerikai vagy egy ausztrál közegben.

A franciák az utcán sétálva vagy tömegközlekedési eszközön szinte sosem esznek. Egy-egy rövidebb kirándulásra vagy parki sétára egyetlen anyuka sem cipel rágcsálnivalókkal teli hátizsákot, még a gyerekeknek sem.

A parkokban pedig, ha eljön a záróra, a parkőr síppal kergeti ki az embereket, ők pedig vita és zokszó nélkül kerekednek fel, és indulnak haza.

De ha már az evésről is szó esett, akkor fontos tudni, hogy a franciák annak is megadják a módját: az ebédet szépen komótosan fogyasztják. Az irodát is otthagyják akár egy vagy két órára egy jó meleg ételért – nem dívik a számítógép előtti szendvicsmajszolás. Az állami óvodákban és az iskolákban is öt fogást (saláta, hús, köret, desszert és sajt) tálalnak fel.

Délután fél ötkor azonban minden gyerek uzsonnázik. A szülők az óvoda vagy az iskola után már a goûter-val (kompóttal, péksüteménnyel, joghurttal, csokis keksszel) várják őket.

Ugyanakkor nyaralnak

A nyári szünet hiába tart július második hetétől egészen augusztus végéig, a legtöbb francia ugyanakkor: augusztusban megy nyaralni.

Így július után Párizsban megáll az élet. Szinte kenyeret is alig lehet venni, mert a pékek is kilógatják az ajtajukra: nyaralunk! (Elvileg egy-egy körzetben a pékségeknek meg kellene egyezniük, hogy legalább egyikük nyitva tartson ilyenkor, de a mi külvárosunkban tavaly nem tudtak dűlőre jutni, így hát szomszédságunkban nélkülözni kellett a nyár nagy részében a frissen sült pékárut.)

Ugyanígy februárban, az iskolai síszünet idején a párizsiak nagy többsége elindul az Alpok felé síelni. Mindenki tudja, hogy mindenki ugyanakkor fog indulni, mégis mindenki ugyanakkor indul.

Ez persze borzalmas dugókat okoz az autópályákon. Így nem csoda, hogy a dugó világrekordját is itt mérték a Lyon–Párizs útvonalon: 1980 februárjában 176 kilométeren keresztül álltak egymás mögött az autók.

„A franciák olyanok, mint a lemmingek” – mondta egyszer enyhén gúnyosan egy ismerősöm, arra utalva, hogy tényleg mindent szeretnek egyszerre és ugyanúgy csinálni.

Ha soldes (ejtsd: szóld), akkor irány a bolt!

Azt nem tudom, hogy a lemmingek hogyan vásárolnának, de valószínűleg úgy, mint a franciák. Egyszerre és akkor, amikor minden a legolcsóbb. Erre találták ki a „soldes”-ot (azaz a leárazásokat) Franciaországban, amit egy évben kétszer tarthatnak meg az üzletek.

Minden francia tudja, hogy jobb, ha január és június idusán van félretett pénze, mert akkor kezdődnek az akciók országszerte. A soldes keretében az üzletek leárazzák a tél- vagy a nyárvégi portékáikat.

Ilyenkor érdemes berendezni a lakást, megvenni egy évvel korábban (az egy mérettel nagyobb) téli vagy nyári ruhákat a gyerekeknek és a jól előre tervező Jézuskának is ilyenkor érdemes beszerezni a karácsonyi ajándékokat.

Nem túlzás azt mondani, hogy a soldes olyan nagy esemény, hogy az emberek a dátumokat beírják a naptárjukba. „Készen álltok, csajok?” – kérdezte a helyi zeneiskola kapuja előtt az egyik anyuka. „Mire?” – kérdeztem vissza, miközben a többiek lelkesen bólogattak. „Hát, holnap kezdődik a les soldes!” – lelkendezett a flitteres pólós vidám nő.

Szigorúan szabályozott időpontok

A les soldes-ról érdemes tudni, hogy a gazdasági minisztérium a kereskedelmi törvénykönyv külön erre vonatkozó passzusa értelmében évente tényleg csak kétszer engedélyezi a kereskedőknek, hogy megszabaduljanak a rajtuk maradt áruktól, és leárazás keretében kiárusítást tartsanak. A pontos szabályozás így szól:

• A téli leárazások kezdete január második szerdája reggel 8 óra, vagy január első szerdája, ha a második szerda a hónap 12. napja után következik.
• A nyári leárazások kezdete június utolsó szerdája reggel 8 óra, vagy június utolsó előtti szerdája, ha az utolsó szerda a hónap 28. napja után következik.

(Egyszerű, mint a Diadalív körüli körforgalomból felfestett sávok nélkül kivezetni.)

Idén azonban a járvány miatt csak június 30-tól rakhatták ki a soldes táblákat az üzletek.

Egészen 2020-ig a kiárusítás akár hat hétig is eltarthatott, de állítólag egyre kevesebb üzlet képes tárolni a piaci verseny miatt egy szezonban is többször cserélődő árukészletet egészen a félév végéig, így sok árutól már korábban megszabadulnak. Továbbá a soldes iránti érdeklődés is csökken – talán a mostanában egyre jobban teret nyerő Black Friday és az internetes rendelések miatt.

Tavaly óta ezért már csak négy hétig engedélyezik a hatóságok az akciókat. Ha ezen az időkorláton kívül akar valaki leárazást tartani, annak külön engedélyt kell kérnie, vagy pedig törvényszegés miatt vállalnia kell a következményeket.

Honnan ered ez a francia hagyomány?

A Jean-Benoît Nadeau–Julie Barlow írópáros (több francia témájú könyvet is írtak) úgy véli, hogy a soldes jó példa arra, hogy bemutassa, hogyan él együtt az országban a régi és az új: a hagyomány és a modern szokások.

Szerintük a soldes gyökereit a középkorban kell keresni, amikor is céhek védték a kereskedőket egymástól, a többi város kereskedőitől, és ezek a tömörülések határozták meg a kereskedelem feltételeit is. A rendfenntartók biztosították, hogy a kereskedők betartsák a céhek által lefektetett szabályokat. Ennek hagyományaként a rendőrség volt sokáig az, amely minden megyében meghatározta, hogy mikor tarthatnak végkiárusításokat.

Mások a modern soldes eredetét az 1830-as évekre teszik, és egy Simon Mannoury kereskedő nevéhez kötik, aki a párizsi „Le petit Saint Thomas" üzlet alapítója volt. Állítólag ő volt az, aki kitalálta, hogy árcsökkentéssel könnyen megszabadulhat a szezon végén megmaradt portékáktól. Az igazi őrület azonban csak akkor alakult ki, amikor a nagy párizsi áruházak, mint a Bon Marché, a Printemps, a Bazar de l'Hôtel de Ville (BHV) és az idén 16 év után újranyitó La Samaritaine is bevezették az akciókat.

Azóta, immár majd 160 éve, rendszeresen, minden évben kétszer rendeznek Párizsban kiárusítást.

Párizsi shopping-túra

Így hát, ha valaki élvezni szeretné ezt a francia hagyományt, és egy shopping-túrát óhajtana Párizsba tervezni, akkor annak nem árt a leárazások időpontjára odafigyelni, és francia szokás szerint a naptárjába bevésni. Csak azt kell észben tartani, hogy télen január második szerdájától, nyáron pedig június utolsó szerdájától számolva egy hónapon belülre kell időzíteni a párizsi kiruccanást.

* A cadre fontosságáról részletesen lehet olvasni Pamela Druckerman Nem harap a spenót című gyermeknevelési könyvében

Francia, angol és holland tudósok megállapították, ami Párizsban járva akár egy laikusnak is feltűnhet: a világon megszaporodtak az ikrek. A tanulmány szerint Franciaországban ennek fő oka a mesterséges megtermékenyítés elterjedése, míg Magyarországon az ikrek számának növekedésében ugyanakkora szerepet játszik az anyák gyermekvállalási korának kitolódása is.

A Human Reproduction orvosi folyóirat júniusi számában megjelent, 165 ország adatait elemző tanulmány szerint soha nem született még ennyi ikerpár a világban, mint a vizsgált (2010–2015) időszakban és az azóta eltelt időben. A nyolcvanas évek óta harmadával emelkedett az ikerpárok száma, az akkori 9,1-ről 12-re nőtt az ezer szülésre jutó ikerszülések aránya. A világon évente nem kevesebb mint 1,6 millió iker születik.

Az IVF és az anya életkora miatt növekszik az ikrek száma

A tanulmány szerint a mesterséges megtermékenyítés (IVF) elterjedése és a késői terhességek növekedése a felelős az ikrek számának gyarapodáséért. Az IVF során ugyanis gyakran nem csak egy, hanem több embriót is beültetnek az anyaméhbe.

Az „ikerboom” másik oka, hogy a nők életkorának előrehaladtával növekszik az FSH hormon termelése (37 éves korban tetőzik), amely befolyásolja a peteérést és az ovuláció folyamatát, ezzel megnövelve annak valószínűségét, hogy két pete szabadul fel egyszerre.

A növekedési trend tehát mindkét esetben a kétpetéjű ikrekre vonatkozik, az egypetéjű ikrek születési aránya változatlan.

Franciaországban minden 29. újszülöttnek van ikerpárja

A francia Nemzeti Természettudományi Múzeum professzora és az Országos Demográfiai Kutatóintézet (INED) kutatója, Gilles Pison is részt vett a tanulmány elkészítésében. Adatai szerint Franciaországban 2010 és 2015 között minden 29. újszülöttnek volt ikerpárja, holott három évtizeddel korábban csak minden ötvenedik szülés volt ikerszülés.

A szomszédságunkban négy kétpetéjű ikerpárról tudok, abból három a nagyobbik lányommal járt egy óvodába, a negyedikkel pedig minden este az apjuk sétál el a ház előtt.

Ikreket szülni még Párizsban sem lehet könnyű feladat, de itt felnevelni őket – kezdve azzal, hogy a szűk utcákon ikerbabakocsival kell közlekedni – őrült nehéz dolog.

Egy rövid ideig én is azt hittem, hogy rám is ez a sors vár, és ikreket fogok szülni itt, Franciaországban – legalábbis egy orvosi vizsgálat eredményeire várva eljátszottam a gondolattal. Nem volt szükség sok empátiára, hogy belássam, hogy akik ráadásul az IVF rögös útján váltak ikres szülőkké, minden tiszteletet megérdemelnek.

Ehhez kapcsolódóan:

Párizsban „bármerre nézek, hódít már a YOYO” babakocsi

Meddőségi vizsgálatok

Franciaországban, ha egy gyermeket akaró, 35. életévét már betöltött nő fél év után sem esik teherbe, az orvosok meddőségi vizsgálatokra küldik a párjával együtt. Az eredményektől függően az orvos akár a lombikprogramot is javasolhatja, amelynek következtében megnövekedhet az ikerterhesség esélye.

A nőgyógyászati vizsgálatokat, a vérvételeket a nemes cél érdekében a nők viszonylag könnyen elszenvedik. A férfiakat azonban rendkívül megijeszti, amikor megtudják, hogy nekik is el kell végezniük a termékenységi tesztet.

A férjem már azt is nehezményezte, hogy telefonon kell erre időpontot kérni, többek között azért, mert akkoriban a mercin és a bonjouron kívül nem sokat tudott a gallok nyelvén. Engem kért meg tehát, hogy jelentsem be, figyelmen kívül hagyva, hogy én sem vagyok jártas a „franciául telefonon férfi meddőségi vizsgálati időpontok kérésében”.

Mégis tárcsáztam a labort, amelynek a telefonját – soha máskor még ekkora örömöt nem okozva – egy gép vette fel. Az örömöm tovább fokozódott, amikor kiderült, hogy angolul is folytathatom a menüsort: elég megnyomnom a kettes gombot.

Ezek után felsoroltak egy csomó vizsgálatot, amelyből a nyolcasra volt szükségünk. Aztán jött az instrukció, hogy várjak, mire bejelentkezik a kezelő.

Vártam.

Egy percet. Majd kettőt. Tízet. Már majdnem harmincat, amikor végre megszólalt egy férfihang.

A hallgató diszpécser

A férfi belehadarta franciául a telefonba a labor nevét, de mintha kérdést tett volna fel a végén, hát készségesen válaszoltam, hogy: „oui” – igen –, utalva arra, hogy vonalban vagyok.

A férfi tovább beszélt, amiből kiderült, hogy a vizsgálat után érdeklődik. Teljes nyugalommal válaszoltam neki angolul – hiszen a kettes gombot választottam –, és mondtam neki, hogy: „spermology”.

A férfi erre csenddel kezdett el verni. Ezt igazán nem vettem jó néven, mert már eleve zavarban voltam. Hallózni kezdtem, de válaszra sem méltatott. Majd aztán mégis: a túloldalról hallani véltem egy elhaló „hallót”.

Arra gondoltam, hogy nyilván az angol lepte meg, ezért magyarázkodni kezdtem, hogy én a kettes gombot nyomtam:

„I pressed two, because I wanted to speak in English.”

„Bah, no” – jött a felelet.

„Bah, oui” – válaszoltam, de ezt már tényleg nem kellett volna, mert emiatt ismét csak hallgatott.

„Angolul beszéljek a saját hazámban?”

Vártam megint hosszú perceket, de semmi.

Aztán arra gondoltam, hogy biztosan azt nehezményezi, hogy nem maga a vizsgálatot kérelmező férfi hívta fel őket, hanem egy nő. „Valószínűleg azt hiszi, hogy telefonbetyárkodom, és ezért nem vesz komolyan. Abszurd!” – gondoltam. Mivel más nem jutott eszembe, még egyszer elmondtam angolul, hogy milyen vizsgálatra szeretnék időpontot.

A fickó agresszívan válaszolt, kikérte magának az angolt, majd franciául elhadart valamit, amiből értettem a „vérvétel” szót. Erre válaszul – az izzadtságtól már a mobilhoz ragadva – gyenge franciatudással, de elmagyaráztam, hogy tényleg jobb lenne, ha angolul folytatnánk.

Pufogott. Azt mondta, hogy „no” meg hogy „ez nem lehet igaz”. Már azon gondolkoztam, hogy feladom, amikor az öregúr nagy levegőt vett, és minden erejét összeszedve mégiscsak átváltott töredezett angolra. Lassan beszélt, mint egy robot, lehet, hogy a Google-fordítóról olvasta fel.

„I really do not understand why I need to speak in English in my own country, en France, but if you want it so much, okay, I would like to book a blood test for Thursday.”

„Tényleg nem értem, miért akarja, hogy angolul beszéljek a saját hazámban, Franciaországban, de hát ha ennyire akarja, legyen: szeretnék egy vérképet csináltatni csütörtökön.”

És akkor leesett, hogy a férfi azt hitte, hogy én vagyok a diszpécser. Én meg azt, hogy ő az. Hogy a gép valahogy összekapcsolt kettőnket. Az öregúr egy vérképet akart kérni, de a labor titkárnőjének hitt valaki állandóan arra utasította, hogy angolul beszéljen, miközben gyenge franciatudással spermavizsgálatokat ajánlgatott.

Ehhez kapcsolódóan:

Űrhajós kiképzés a zűrben

Ikrek és hősök

Annyira megdöbbentem, hogy ijedtemben lecsaptam a telefont. Ezek után már szinte megváltás volt, amikor a férjem felfedezte, hogy mégiscsak lehet a neten időpontot foglalni.

A vizsgálatok eredményei nálunk nem vezettek lombikprogramhoz. De az időpontfoglalási kaland és az eredményvárás elég idő volt arra, hogy elképzeljem, milyen is lenne lombikikrekkel Párizsban az élet.

A meddőségi tesztre történő bejelentkezés tehát a több ezer kilométeres, igen meredek lombikprogramútnak csak az első lépcsőfoka volt. Nekünk nem kellett tovább másznunk, mert a jó Isten is felmérte, hogy az IVF-eljárást nem tudnánk végigcsinálni Párizsban. Így mindenféle beavatkozás nélkül áldott meg minket egy (hangsúlyozom: egy) Franciaországban született gyermekkel.

Én tehát így nem szültem Párizsban ikreket.

Akik azonban végigjárják ezt az utat, és utána még arra is marad erejük, hogy a nem túl gyermekbarát Párizsban ikreket neveljenek, azok hősök.

...és a statisztika szerint ezek a hősök egyre többen vannak.