„Havonta 205.000 rubelt (3365 dollárt) fizettek – mondta Alekszandr, egy középkorú tatárföldi férfi, aki nemrég tért vissza az ukrajnai háborúból, ahol két hónapig önkéntesként szolgált. – Nem fizették ki a harctéri fizetésünket – napi nyolcezer rubelt (130 dollárt). Nem fizettek semmilyen prémiumot sem.”
„Semmit sem jelentettünk nekik. Nulla. Szégyenletes volt” – mondta.
Alekszandr egyike volt annak a több önkéntes harcosnak a Volga folyó térségéből, akik névtelenségük megőrzése mellett beleegyeztek, hogy beszéljenek a Szabad Európának. A többiekhez hasonlóan az ő nevét is megváltoztattuk.
Az önkéntesek mindegyike hasonló történetet mesélt a Moszkva által a szomszédos Ukrajna ellen indított, provokálatlan háborúban szerzett tapasztalatairól.
Azt mondják, rosszul bánnak velük és becsapták őket.
Kitették őket a város szélén, oszt’ jó napot
Viktor, egy másik orosz önkéntes felidézte, hogy két hónapos szolgálati idejének letelte után őt és az egységéhez tartozó többi önkéntest autóbusszal vitték ki Ukrajnából Oroszország nyugati Rosztov régiójába.
A járművek egy mezőn álltak meg, körülbelül tíz kilométerre a legközelebbi úttól. Egy tiszt műanyag zacskókat osztott ki, amelyekben az irataik, telefonjuk és egyéb személyes tárgyaik voltak, amelyeket leadtak, mielőtt a konfliktusövezetbe indultak.
„És hogy jutunk el Rosztovba?” – kérdezte Viktor a tisztet.
„Arra van az autópálya” – jött a válasz.
Miután a férfiak kiértek az útra, és stoppolni kezdtek Rosztov-on-Don felé, egy üres katonai teherautó, amelyen a latin Z betű – Oroszország Ukrajna elleni háborújának szimbóluma – volt látható, megállt nekik. Viktornak az volt a benyomása, hogy a sofőr nem először találkozott bajba jutott harcosokkal.
A sofőr a város szélén engedte ki őket. A férfiak gyorsan egy bankautomata felé vették az irányt, remélve, hogy felvehetik a számlájukon várakozó, beígért kifizetések egy részét, hogy hazajussanak.
Nem kapták meg a beígért pénzt
„Néhány srácnak egyáltalán nem volt semmi a számláján – mondta Viktor a Szabad Európának. – Később megtudtuk, hogy a bank elvesztette a zászlóaljunk több tucat emberének adatait. Nekem néhány ezer rubel volt a számlámon. Mindannyian felvettük, amit csak tudtunk, és szétosztottuk magunk között, hogy a fiúk hazajuthassanak. Így viselkedtünk egymással.”
„Legalább az állomásra elvihettek volna minket – mondta arról, ahogy az orosz katonaság magukra hagyta őket, hogy egyedül jussanak haza. – Önként mentünk segíteni a hadseregünknek, és így bántak velünk.”
Viktor elmondta, hogy az ígért 410.000 rubeles (6725 dolláros) fizetésből 330.000 rubelt (5420 dollárt) kapott, harci fizetést vagy más prémiumot nem. „Néhányan a zászlóaljamból semmit sem kaptak – tette hozzá. – Néhányan húszezret (330 dollárt) kaptak.”
A Szabad Európával beszélgető férfiak mindannyian a BARSZ zászlóaljak tagjai voltak, amely az orosz hadsereg tartalékosai kifejezés rövidítése. Egyes hivatkozásokban a különleges művelet tartalékosai rövidítést jelenti.
Vlagyimir Putyin elnök 2015-ben írta alá a BARSZ-rendszert létrehozó rendeletet, de azóta sem beszélt róla nyilvánosan. Ritkán tettek róla említést egészen 2021 őszéig, amikor a hadsereg elkezdett több csapatot küldeni Nyugat-Oroszországba és Belaruszba „gyakorlatokra”, amelyekről kiderült, hogy a február 24-i ukrajnai invázió előjátékai voltak.
Ez a támadás nem bizonyult olyan gyorsnak és sikeresnek, mint amilyenre az orosz katonai tervezők nyilvánvalóan számítottak, és a háború közel hat hónappal az invázió után elakadt. Moszkva fukarul bánik a veszteségekkel kapcsolatos statisztikákkal. A legutóbbi hivatalos számadat márciusban érkezett, amikor a tisztviselők 1351 orosz katona haláláról számoltak be. A nyugati hírszerzés becslései szerint az oroszok száma húszezer körül van, az összes áldozat hetven-nyolcvanezerre tehető.
A BARSZ zászlóaljak azok közé az eszközök közé tartoznak, amelyeket az orosz hadsereg a harcoló csapatok növekvő igényének kielégítésére használ. A BARSZ egységek önkéntesekből állnak, akik közül sokan leszerelt, volt tisztek és katonák.
A Szabad Európa katonai dokumentumokat, nyílt online forrásokat, valamint orosz tisztek és az Oroszország által támogatott kelet-ukrajnai szeparatisták beszédeit böngészve legalább húsz ilyen zászlóaljra vonatkozó utalást dokumentált – olyan néven, mint BARSZ-1, BARSZ-2 és így tovább. A Szabad Európa által megkérdezett szakértők becslése szerint ez mintegy tízezer önkéntest jelent.
A hivatalos toborzási hirdetmények szerint a BARSZ egységekbe 42 éves korig vesznek fel önkénteseket, a volt tisztek akár 57 évesek is lehetnek. A Szabad Európának nyilatkozó összes önkéntes katonaként szolgált, és mindannyian 45-50 évesek voltak.
Néhány BARSZ zászlóaljat a védelmi minisztérium finanszíroz, míg mások a Donbászi Önkéntesek Uniójához tartoznak, egy félhivatalos szervezethez, amelyet Alekszandr Borodaj, az orosz parlament képviselője vezet, aki korábban az Oroszország által támogatott erőket irányította az ukrajnai Donyec régióban.
Nem hagyták, hogy átolvassák a szerződést
„Még orvosi vizsgálat sem volt – emlékezett vissza Alekszandr arra, amikor önkéntesnek jelentkezett egy katonai bizottságnál szülőhelyén, Tatárföldön. – Ha beteg voltál, akkor is elvittek. Adtak hátizsákot, megetettek, és elszállítottak Novocserkasszkba”, az Ukrajnához közeli Rosztov régióba.
„Ott régi, használaton kívüli katonai egyenruhába öltöztettek minket. A puskáink rozsdásak voltak, nekünk magunknak kellett megjavítanunk. Hét napig voltunk ott, aztán a frontvonal felé küldtek minket” – mesélte.
„Novocserkasszkban írtuk alá a szerződésünket – folytatta. – De nem adtak időt arra, hogy elolvassuk. Csak odaadták, és azt mondták, hogy siessünk, és írjuk alá.”
A Szabad Európának nyilatkozó férfiak közül egyikük sem tudta pontosan, hogy a védelmi minisztériummal vagy más szervezettel írták-e alá a szerződést.
„Amikor aláírtuk a dokumentumokat – mondta Borisz, egy másik leszerelt önkéntes –, a nyomtatvány tetején lévő, a szerződő felekre vonatkozó információkat üresen hagyták, hogy később azt írhassanak bele, amit akarnak.”
Viktor elmondta, hogy a rosztovi területre való megérkezése után írta alá a szerződést. Elmondása szerint megkérdezte a nyomtatványokat kiosztó ezredest, hogy a védelmi minisztériummal köt-e szerződést.
„Azt válaszolta: Neked nincs kapcsolatod a fegyveres erőkkel. Ti partizánok vagytok” – mondta Viktor.
Az egykori önkéntesek mindannyian a rossz ellátásra panaszkodtak harci szolgálatuk alatt.
„Nem etettek minket jól a fronton – mondta Alekszandr. – Nem volt cigarettánk vagy ilyesmi.”
Borisz tapasztalt. „Nem ez volt az első háborúm”, mondta, és sok felszerelést vitt magával.
„Természetesen vittem a saját cuccaimat. Volt még a szovjet időkből származó egyenruhám, a barettjeim, a cipőim, a gumicsizmám – mondta. – Két hátizsákom volt. Élelmiszert is vittem – sűrített tejet, kolbászt, konzerveket.”
„Amikor a többiek megértették, hogy nincs hol kimosniuk a ruhájukat és nincs hol átöltözniük, elkezdték átkutatni az elhagyott ukrán házakat cipők és cuccok után” – tette hozzá, megerősítve az orosz katonaság ukrajnai fosztogatásairól szóló, széles körben elterjedt jelentéseket.
A férfiak arra is panaszkodtak, hogy egységeik a képzetlen vezetés miatt szenvedtek veszteségeket.
„Megdöbbentett, hogy nem rendes tiszteket állítottak be parancsnoknak – mondta Viktor. – Az egységünk parancsnoka egy volt rendőrtiszt volt, aki soha nem fogott fegyvert és soha nem harcolt. Sőt el is bocsátották a rendőrségtől. Nem értett a taktikához. Nem értett semmit. És emiatt veszteségeket szenvedtünk.”
A harcban elesett BARSZ-harcosok családjai közül néhányan szintén rossz bánásmóddal szembesültek a katonaság részéről, mondták a férfiak.
„Volt egy barátom, aki ott volt velem – mondta Alekszandr. – Rögtön az elején meghalt. Most tudtam meg, hogy a családja egyáltalán nem kapott segítséget. A saját költségükön temették el, semmilyen kártérítést nem kaptak a haláláért.”
