Amikor Oroszország tavaly tavasszal több ezer katonát vonultatott fel az ukrán határ mentén, olyan hírek és pletykák keringtek, hogy a Kreml újabb nagy offenzívát indíthat hét évvel azután, hogy elfoglalta a Krímet és a mai napig tartó szeparatista háborút szított a Donbász régióban. Mekkora a realitása ezeknek a félelmeknek?
Néhány hónappal később ugyanezek a félelmek még nagyobb erővel törtek a felszínre. A média, köztük a The New York Times és a Bloomberg amerikai tisztviselőket idézett, akik arra figyelmeztettek, hogy Oroszország télen támadásra készülhet. Egyesek szerint egy esetleges invázió „sokkal átfogóbb” lehet, mint 2014-ben.
Műholdfelvételek szerint nyilvánvaló, hogy Nyugat-Oroszországban és a Krímben is egységeket vonultatnak fel az oroszok.
Hogy mik Moszkva szándékai, azt nem lehet pontosan megállapítani – ahogy azt sem, hogy Vlagyimir Putyin elnök konkrét terveket készített-e, vagy most dolgoz ki opciókat. Íme néhány a feszült helyzet legfontosabb kérdései közül – és hozzá néhány válasz.
Tényleg fenyeget egy újabb jelentős orosz katonai akció?
Igen – legalábbis a bizonyítékok erre utalnak. Amerikai hírszerzési illetékesek és az ukrán hadsereg magas rangú tisztjei szerint akár 92 000 orosz katona is állomásozhat az ukrán határtól északra és keletre – nagy részük az orosz–belarusz határnál, Jelnja körzetében, továbbá a Krímben.
Az orosz haderőnövelés közepette a CNN Joe Biden amerikai elnök kormányzatának forrásait idézte, amelyek szerint az amerikai elnök azt fontolgatja, hogy katonai tanácsadókat és új felszerelést, köztük fegyvereket küld Ukrajnába. A hónap elején Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy Washingtonnak „valós aggodalmai” vannak az orosz katonai lépésekkel és egy esetleges újabb offenzívával kapcsolatban, amely szerinte „súlyos hiba” lenne.
Míg Moszkva alaptalannak minősítette az esetleges orosz invázióról szóló találgatásokat, a Kremlhez közel álló tisztviselők és elemzők nyilatkozataiból sokkal vészjóslóbb üzenet fogalmazódott meg. Ez pedig így szól: Oroszország lépéseket tehet, ha Washington és a Nyugat nem foglalkozik a donbászi helyzettel kapcsolatos aggodalmaival, a NATO és Kijev kapcsolataival és a Kelet-Európában, a Fekete-tengeren és másutt folytatott nyugati katonai tevékenységgel.
Amikor Oroszország a múltban offenzívákat indított, például 2014-ben a Krímben és Donbászban, valamint 2008-ban Georgiában, azt állította, hogy provokálták. Az elmúlt hetekben pedig Moszkva többször is azzal vádolta Kijevet, az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy provokálják, többek között a NATO régóta tervezett kelet-európai hadgyakorlataival és a Fekete-tengeren végrehajtott rutin haditengerészeti missziókkal.
Eközben az Oroszország Ukrajnát illető szándékaival kapcsolatos fokozott aggodalmak nem csupán a csapatmozgások miatt erősödtek fel. Az elmúlt hat hónapban Putyin és több más magas rangú tisztviselő gyújtó hangvételű cikkeket tett közzé Ukrajnáról, megkérdőjelezve az ország jogát, hogy független államként létezzen, miközben „tudatlannak és megbízhatatlannak” minősítette demokratikusan megválasztott politikai vezetőit.
A Kreml Biztonsági Tanácsának titkára, Putyin közeli munkatársa, Nyikolaj Patrusev nemrég azt állította, hogy ami Ukrajnára vár, az egy „afgán forgatókönyv”, hivatkozva a nyugati fegyverimport okozta instabilitásra és az ország összeomlásának állítólagos veszélyére. Konkrét bizonyítékokat nem említett.
Egy múlt heti nyilatkozatában pedig az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat ítélte el az általa amerikai provokációknak nevezett fejleményeket, és baljósan arra figyelmeztetett, hogy „hasonló helyzetet figyeltünk meg a 2008-as georgiai események előtt”, amikor az orosz erők – azt követően, hogy a felek kölcsönösen egymást vádolták a nemzetközi jog szerint Georgiához tartozó, de facto orosz oltalom alatt álló szakadár Dél-Oszétiában kirobbant harcokért – mélyen behatoltak az országba, majd elismerték két georgiai szakadár régió függetlenségét, és mindkettőbe jelentős létszámú haderőt telepítettek.
Elemzők szerint az ilyen megjegyzések – amellett hogy jelzést küldenek a Nyugatnak – arra is szolgálhatnak, hogy felkészítsék az oroszokat egy esetleges újabb katonai akcióra. „Ez nagyrészt az orosz belföldi közönségnek szól valamilyen nagyobb hadművelet megindítása előtt” – mondta a Jelenidő című műsornak Mihajlo Honcsar, a kijevi székhelyű Globális Stratégiai Kutatások XXI nevű elemzőközpont elnöke.
Miért most?
Oroszország vezetése úgy gondolhatja, hogy kihasználhatja az uralkodó ingatag légkört a térségben, ahol Moszkva lépései is hozzájárultak a közelmúltban kiújult feszültséghez. Egyes elemzők azt állítják, hogy ez megkönnyítheti Oroszország számára, hogy lecsapjon Ukrajnára anélkül, hogy olyan összehangolt válaszlépésekkel találná szembe magát, mint egy nyugodtabb időszakban.
Lengyelország a jobbára közel-keleti migránsok beáramlásával küzd, akiket a szomszédos Belaruszba csábítottak azzal az ígérettel, hogy könnyen bejuthatnak az Európai Unió területére. Mindeközben Varsó minikonfliktusban áll az EU-val a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségéről szóló vitában. Varsó a migránsválságot olyan, Európa destabilizálására irányuló műveletnek minősítette, amelyet Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő Putyin orosz elnök áldásával talált ki – ezt azonban mind Minszk, mind Moszkva tagadja.
Közben Moldovazsarolással vádolta meg Oroszországot, mivel Moszkva azt állította, hogy Európa legszegényebb országa nem fizeti a gázszámláit, ezért kilátásba helyezte a szállítások leállítását egy időre. A kritikusok szerint Moszkva azt igyekszik demonstrálni, hogy Európa mennyire függ a gázszállításaitól, miközben fokozza a nyomást Németországra, hogy hagyja jóvá az új Északi Áramlat 2. gázvezetéket, amely lehetővé tenné, hogy több orosz gáz jusson Ukrajnát megkerülve Európába.
Amiatt is aggodalmak merültek fel, hogy Moszkva azzal igyekszik növelni a feszültséget, hogy szándékosan provokatívnak nevezi a NATO-gyakorlatokat és más katonai műveleteket, mert ezzel a Nyugat úgymond azt demonstrálja, hogy nem hajlandó tiszteletben tartani a Putyin által meghúzott vörös vonalat.
Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettes a Szabad Európa román szolgálatának adott interjújában azt mondta, hogy „minden, amit a Fekete-tenger közelében és a NATO keleti szárnyán teszünk, tisztán védelmi jellegű és teljesen átlátható”.
Eközben Oroszország vörös vonalai az elmúlt hetekben és hónapokban vészjóslóan eltolódtak. Immár olyan követelésekkel érnek fel, amelyek egyre inkább elfogadhatatlanok a NATO, Washington, a Nyugat és talán leginkább Ukrajna számára. Utóbbival kapcsolatban Putyin világossá tette: nem akarja, hogy szuverén országként maga választhassa meg a partnereit vagy önálló külpolitikát folytasson.
A múltban Oroszország világossá tette, hogy Ukrajna NATO-tagsága is a vörös vonalak közé tartozik, és az utóbbi időben figyelmeztette a szövetséget, hogy semmilyen módon ne mélyítse el katonai együttműködését Kijevvel.
Alina Poljakova, a Center for European Policy Analysis elnöke Twitteren azt írta, hogy értékelése szerint „Moszkva katonai megfélemlítéssel próbál garanciákat kicsikarni Ukrajna semlegességéről”, hozzátéve, hogy „ha ez nem történik meg, akkor katonai invázió van kilátásban”.
Az erődemonstrációra akkor kerül sor, amikor a Kreml újabb csúcstalálkozót szeretne összehozni Putyin és Biden között. A közelmúltbeli megjegyzések arra utalnak, hogy Moszkva arra használná fel a találkozót, hogy átfogó biztonsági garanciákat követeljen a Nyugattól, esetleg egy olyan ígéretet is, hogy Ukrajna soha nem csatlakozik a NATO-hoz.
Melyek lehetnek Oroszország céljai?
Egyértelműen a befolyás növelése Ukrajnában. Amikor Oroszország 2014-ben zavargásokat szított Donbászban, és támogatta azokat az erőket, amelyek azóta is ellenőrzésük alatt tartják Donyeck és Luhanszk régió egy részét, azt széles körben úgy értékelték, hogy ezzel az Ukrajna viszonylag kis része feletti ellenőrzést az ország kormányára és külpolitikájára gyakorolt erőteljes nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni. Például úgy, hogy örökre megakadályozza Ukrajna NATO-tagságát.
Mivel a donbászi háború elhúzódik, és mivel alig - vagy egyáltalán nem - történt előrelépés a Minszk 2. tűzszüneti egyezmény végrehajtása felé, Putyin attól tarthat, hogy ez a cél soha nem fog megvalósulni, így Oroszország ugyan fenntartja ellenőrzését Ukrajna egy része felett, de lemarad a főnyereményről – hogy megszerezze a lehető legnagyobb ellenőrzést az ország felett. (A minszki egyezmény egy 2015-ös tűzszüneti alku, amely mélyen alááshatná Kijev hatalmát, ha a Kreml kívánságainak megfelelően valósulna meg.)
A Politico közelmúltbeli cikkében Samuel Charap, a RAND Corporation konzervatív elemzőműhely vezető politológusa egy volt orosz törvényhozót és diplomatát idézett, aki szerint „Donbász megszerzése, de Ukrajna elvesztése vereséget jelentene a Kreml számára”.
„Az erők jelenlegi felvonultatása azt sugallja, hogy Moszkva most úgy véli, hogy közeleg a vereség – írta Charap. – Hacsak nem eszkalálódik a helyzet... Könnyen lehet, hogy Oroszország felkészült arra, hogy jóval mélyebben behatoljon ukrán területre; megvan hozzá a katonai képessége.”
Bár sok elemző szerint egy olyan támadás, amelynek célja egész Ukrajna elfoglalása, rendkívül valószínűtlen, egyesek szerint Oroszország megpróbálhat területeket elfoglalni Kelet-, sőt Közép-Ukrajnában, esetleg átvenni az irányítást a déli részen az orosz határtól, és korridort létrehozni Donbásztól a Krímig.
Mások úgy vélik, hogy Moszkva inkább csak a 2014 óta több mint 13 000 halálos áldozatot követelő donbászi háború eszkalálására korlátozná fellépését, hogy engedményeket kényszerítsen ki Kijevtől anélkül, hogy nyílt inváziót indítana, ami súlyos vérontáshoz és nemzetközi bírálatokhoz vezethetne.
Mit veszíthet Oroszország?
Ha Oroszország nyíltan újabb inváziót indítana Ukrajnában, biztos, hogy komoly nyugati reakciót váltana ki. Elemzők szerint Moszkva legalábbis a szankciók újabb körére és az Északi Áramlat 2. szinte biztos összeomlására számíthatna, pedig komoly erőforrásokat fordított erre a számára gazdaságilag és geopolitikailag kulcsfontosságú projektre.
Ha Oroszország szárazföldi csapatokkal szállna meg ukrán városokat, a hét évvel ezelőttihez képest már sokkal tapasztaltabb és jobban felszerelt ukrán erők kétségbeesett ellencsapása több száz vagy akár több ezer orosz katona halálához vezethetne. Ez a forgatókönyv elgondolkodtatná Putyint, aki arra törekszik, hogy tovább építse örökségét, és esetleg még évekig elnök maradhasson.
„Kizárt, hogy az orosz főparancsnokság ne tudná, hogy sok katona nyomorékként, sebesülten vagy halottaszsákban térne haza” – írta nemrég Mark Galeotti író és elemző a The Moscow Timesban. „Mindazonáltal ha szükséges, az oroszok minden bizonnyal fel tudnának építeni egy domináns erőt Ukrajna körül. Ha Putyin hajlandó dacolni a véres háború kiváltotta nemzetközi szankciókkal, bírálatokkal és a belföldi felháborodással, akkor egy inváziót is véghez lehet vinni.”
Galeotti azt írta, hogy „ha Putyin valóban tart Ukrajna Nyugatra sodródásától és különösen attól, hogy a NATO-erők elkezdenének az országba települni (…) úgy érezheti, hogy a késlekedés csak megnehezítené az esetleges csapást. Jobb előbb lépni, mint később... Akkor viszont lehet, hogy ez az egész csak egy újabb politikai színjáték, hogy megpróbálják Kijevet rákényszeríteni, hogy az oroszok szabta feltételek alapján tárgyaljon Moszkvával” – tette hozzá.
Blöfföl-e Putyin?
Ez még nem világos, de Oroszország múltbeli viselkedésének áttekintése segíthet a mai helyzet elemzésében és annak megjóslásában, hogy mi történhet télen.
A Krím elfoglalása és a donbászi háború kezdete óta nyugati elemzők és hírszerzési tisztviselők nemegyszer figyelmeztettek egy esetleges küszöbönálló újabb orosz támadásra. A tavaly tavaszi készülődés közepette nem indult offenzíva, és végül nem annyira egy szélesebb körű háború előjátékának, mint a Biden-kormányzattal folytatott tárgyalások és az európai NATO-gyakorlatok előtti erődemonstrációnak tűnt.
Ez azt sugallhatja, hogy a mostani csapatösszevonás – amelyben nagyrészt olyan erők vesznek részt, amelyek az előző, tavaszi csapatmozgatások óta a határ menti területeken maradtak – része Moszkva azon politikájának, hogy fenntartsa a Nyugatra gyakorolt nyomást.
„Putyin rezsimje borotvaélen táncol, mert el akarja indítani az Északi Áramlat 2.-t, és ha akár csak egyetlen rejtett katonai műveletbe kezd, végső soron az is a projekt végét jelentené” – mondta Honcsar. „Szerintem a fő gondolat itt talán csak az lehet, hogy megmutassák, hogy Oroszország képes a fellépésre.”
