Kína a világ legnagyobb hitelezője, de sok lényeges tény még mindig nem ismert arról, milyen alapon folyósít kölcsönöket. Pedig mostanra egy sor országnak támadt gondja a Peking által nyújtott infrastruktúra-fejlesztési hitelek visszafizetésével. Egy új tanulmány igyekszik lerántani a leplet a gyakorlatról.
Az elmúlt évtizedben Kína egyre gyorsabb ütemben erősítette meg pénzügyi jelenlétét az egész világon.
Vezető külpolitikai projektje, az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés révén hatalmas hiteleket folyósított egy sor országnak, Latin-Amerikában, Afrikában, Kelet-Európában, Közép- és Dél-Ázsiában.
De annak ellenére, hogy immár Peking a világ legnagyobb hitelezője, még mindig kevés alapvető tény került a nyilvánosság elé arról, hogy milyen alapon és feltételek mellett adnak kölcsön a külföldi kormányoknak az állami tulajdonú kínai cégek.
100 kínai hitelszerződést vizsgáltak át és szokatlan feltételeket találtak
A Globális Fejlesztési Központ (Center for Global Development) nevű, washingtoni székhelyű elemző műhely közelmúltban megjelent tanulmánya megpróbálja lerántani a leplet a kínai hitelezési gyakorlatról.
Az anyag a maga nemében úttörő: első ízben került egyszerre górcső alá nagyszámú kínai hitelszerződés – összesen 100 –, amelyeket 24 afrikai, ázsiai, európai és latin-amerikai feltörekvő országgal, köztük Montenegróval, Kirgizisztánnal és Szerbiával kötöttek.
„A világ legnagyobb hitelezőjeként nem mindegy, hogy Kína hogyan áll ezekhez a megállapodásokhoz ” – mondta a Szabad Európának Scott Morris, a jelentés egyik szerzője és a Globális Fejlesztési Központ vezető munkatársa.
„Amit látunk, hogy Kína különleges megkötésekkel és más rendelkezésekkel teszi magát izmos hitelezővé, és erősíti meg pozícióját az adós országgal szemben” – teszi hozzá Morris.
„Általánosságban elmondható, hogy minden szinten hiányzik az átláthatóság, miközben átfogó feltételek biztosítják, hogy Kína meg tudja védeni a befektetett pénzt.”
Sok adós ország számára a fejlesztési hitelek azonban fenntarthatatlan adóssággá változnak. Emiatt és azért is, mert egyre több kormány köt hitelszerződést kínai állami szereplőkkel, a kínai hitelek – a maguk megszorító feltételeivel – az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet váltottak ki.
Állami tulajdon kerülhet kínai kézbe, ha nem törleszt az adós
Az aggodalmak különösen azokat a záradékokat övezik, amelyek lehetővé teszik a kínai szervezetek számára, hogy ingatlanokat vagy eszközöket foglaljanak el, ha az adós nem fizet. Így olyan félelmek merülnek fel, hogy Peking jelentős földterületeket vagy más állami tulajdont szerezhet, és az adós kormány Kína nyomása alá kerül.
Áprilisban ezek az aggodalmak ismét felerősödtek, miután a montenegrói kormány közölte, hogy az Európai Unió segítségét kéri egy ellentmondásos autópálya-projektre felvett 1 milliárd dolláros kínai hitel visszafizetéséhez.
Hasonlóképpen a pandémia és a törlesztési határidő közeledte miatt szorításba került Kirgizisztán is azon töri a fejét, hogyan fizesse vissza a kínai hitelezőknek az 1,8 milliárd dolláros tartozását ‒ ami a külföldi államadósságának több mint 40 százaléka.
„Az izmos hitelező”
A március végén kiadott Globális Fejlesztési Központ jelentés a College of William and Mary kutatóintézet AidData nevű laboratóriumával együttműködésben készült, és az volt a célja, hogy feltárja a kínai hitelszerződések közös jellemzőit, és összehasonlítsa azokat más multilaterális vagy kereskedelmi hitelezők gyakorlatával.
A tanulmány a kínai állam által támogatott két fő hitelező, a Kínai Export-Import Bank és a Kínai Fejlesztési Bank nemzetközi szerződéseit vizsgálta.
A szerzők három fő jellemzőt vettek észre:
- a kínai szerződésekben titoktartási záradékok szerepelnek. Ezek megakadályozzák, hogy a hitelt felvevő kormányok a nyilvánosság elé tárják a hitelfeltételeket;
- a feltételek kizárják a tartozás kollektív úton történő átstrukturálását;
- záradékok tiltják az adósság elengedését vagy az előtörlesztést.
Mindezek a feltételek és kikötések potenciálisan befolyásolhatják az adós országok politikáját.
A kínai kormány igyekszik ellenállni annak a nyomásnak, hogy nyilvánosságra hozza, mennyire kiterjedt a globális hitelprogramja.
Peking nem tagja sem a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hitelezői jelentési programjának, sem az Exporthitel Csoportnak, amelyek célja, hogy átláthatóbbá tegyék a hitelezési folyamatot.
Kína nem tagja a hitelező országokat tömörítő Párizsi Klubnak sem, amelyet több mint fél évszázaddal ezelőtt hoztak létre, hogy segítse a fizetési nehézségekkel küzdő adós-országokat.
Az esetleges elmozdulás jele lehet, hogy Peking tavaly csatlakozott a G20-as csoport és a Párizsi Klub tagjai közös keretrendszeréhez, amely 2,1 milliárd dolláros adósságkönnyítést nyújt a fejlődő országoknak.
A kínai hitelezés részletei még mindig jobbára titkosak
A Globális Fejlesztési Központ tanulmány szerzői által megvizsgált összes Kínai Fejlesztési Bank szerződés és a Kínai Export-Import Bank hitelmegállapodásainak 43 százaléka tartalmazott a kölcsönök feltételeivel kapcsolatos titoktartási záradékot.
Bár a szerzők elismerik, hogy a hitelek egy jelentős részénél a titoktartás az elfogadott gyakorlat része, a kínai szerződések mindezt a feje tetejére állítják, ugyanis a hitelező helyett a hitelfelvevő kormányt kötelezik a titoktartásra.
Emellett a kínai szerződések sokkal szélesebb körű titoktartást követelnek meg. A kötelezettség a kölcsön minden részletére, sőt egyes esetekben még magára az adósság létezésének tényére is kiterjed.
„Az üzleti titoktartás a hitelfelvevőt hivatott védeni, mert sok bizalmas információhoz kell hozzáférést biztosítania a hitelező számára” – mondja Morris.
„A kínai titoktartási rendelkezések viszont sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek magára a titoktartásra, és inkább a hitelezőt védik.”
A kínai hitelek egy másik sajátossága az, amit a jelentés „no Paris Club” záradéknak nevez. Ezek gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy a hitelfelvevő kormány „átstrukturálja” a kínai egységtől kapott hitelt, azaz más forrásból szerezzen segítséget, vagy hogy adósságkönnyítést kérjen.
Végül a jelentés figyelmeztet: gyakoriak az olyan záradékok, amelyek lehetővé teszik a kínai hitelezők számára, hogy felmondják a szerződést vagy azonnali visszafizetést követelhessenek, ha az adós-ország törvényeiben vagy politikájában jelentős változások következnek be.
Lehetőség a politikai nyomásgyakorlásra
Az ilyen rendelkezések sem ismeretlenek a nemzetközi gyakorlatban: a hitelező intézmények általában világszerte alkalmazzák ezeket a törlesztést veszélyeztető változások elleni védelemre.
A tanulmány szerint azonban kínai szerződésekben az általánosan használtnál homályosabb meghatározást alkalmaznak. Ez pedig lehetővé teszi a hitelező számára, hogy politikai nyomást gyakoroljon az eladósodott kormányra.
„A feltételek olyan tágan vannak megfogalmazva, hogy bármilyen politikai vagy törvényi változásra kiterjedhetnek, amely hatással lenne az adós-hitelező kapcsolatra” – mondta Morris.
„Ha az állami tulajdonú hitelező elégedetlen a kormánnyal, akkor idő előtt felmondhatja a kölcsönt, vagy megváltoztathatja a törlesztési ütemtervet. Ez számos befolyásolási lehetőséget biztosít.”
Adósságcsapdák, vagy más a játék?
Az, hogy milyen indítékok vezérelhetik a kínai állami hitelezők által megkövetelt záradékokat, sok vitát váltott ki.
A kritikusok szerint Peking által szándékosan felállított „adósságcsapdáról” van szó, amelynek célja, hogy egy országot adóssággal terheljen meg, és így növelje befolyását és ellenőrzését az adott kormány felett.
Az ilyen gyakorlatról szóló vádak a Montenegrónak nyújtott autópálya-hitel esetében kerültek újra elő – a kölcsönről még 2014-ben, a korábbi podgoricai kormány állapodott meg Kínával.
A tavaly hatalomra került új kormány viszont figyelmeztetett, hogy a masszív hitel a Kínától való függőséghez vezethet, és néhány európai tisztviselő is csatlakozott ezekhez az aggodalmakhoz.
A Kínai Export-Import Bankkal aláírt szerződés feltételei lehetővé tehetik, hogy a bank átvegye az autópálya feletti ellenőrzést, vagy más eszközöket foglaljon le, bár semmi jel nem utal arra, hogy a kínai banknak valóban ez lenne a szándéka.
A montenegrói szerződést és más, külföldi országoknak nyújtott hiteleket megvizsgáló kutató elmondta: nem tűnik úgy, mintha Peking szándékosan hitelezne azért, hogy tarthatatlan adóssághelyzetbe sodorjon egyes államokat.
„Más hitelezőkkel szemben a kínaiak sokkal keményebb kötelezettségeket rónak a hitelfelvevőkre” – mondta Morris.
„De a szerződések áttekintése után az az általános kép rajzolódik ki, hogy a kínai hitelezők feltett szándéka éppenséggel az, hogy visszakapják a pénzüket.”
Montenegró esetében az Európai Unió visszautasította Podgorica kérését, hogy segítsen a hitel visszafizetésében, de Brüsszel jelezte, más módokat keres az EU-tagjelölt ország megsegítésére.
Morris szerint a szerződés természete korlátozza azokat a lehetőségeket, amelyekkel Montenegró máshol élhet. És bár nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Peking valamilyen adóssághalasztást vagy átütemezést fogadjon el, a szerződést úgy fogalmazták meg, hogy Kína legalább bele tudjon szólni abba, milyen megoldást találjanak.
„Csak Kína bólinthat rá, hogy Montenegró adósságkönnyítést kérjen, és bármilyen megoldást talál, arra is a kínaiaknak kell rábólintani. Megkerülhetetlenek” – mondta Morris.
