Amikor konzervatív politikusok LMBTQI+-ellenes beszédeket kezdtek tartani a kampánykörútjukon, Piotr Kalwaryjski, egy nyugat-lengyelországi meleg férfi úgy döntött, ideje összepakolni és elmenni.
Hetekkel a 2019-es európai parlamenti választások után Kalwaryjski és barátja Poznań városából Berlinbe költözött – csatlakozva az LMBTQI+ közösségbe tartozó lengyelek egyre növekvő táborához, akik a német fővárosban telepedtek le, megelégelve az otthoni homofóbiát.
„Ez volt az első alkalom, hogy ennyire nyíltan homofób retorikát használtak” – mondta a 27 éves, a technológiai szektorban dolgozó férfi.
„Tudtam, hogy Lengyelország nem melegbarát ország, mégis lehetett melegnek lenni a nagyobb városokban. De ez már túl sok volt.”
Az ILGA-Europe érdekvédelmi csoport szerint Lengyelország az utolsó helyen áll a 27 tagú Európai Unióban az LMBTQI+ polgárok jogi védelmének kérdéseiben.
Országszerte több tucat helyi önkormányzat adott ki úgynevezett „LMBTQI+-ideológia-mentes” nyilatkozatot, amelyeket külföldön elítéltek, és amelyek miatt az EU kilátásba helyezte, hogy Lengyelország elveszítheti a regionális uniós támogatásokhoz való hozzáférést.
A meleg, biszexuális és transznemű lengyelek jogait 2015 – a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) párt hatalomra kerülése – óta egyre jobban csorbítják, de egyes LMBTQI+-irányultságú lengyelek számára a 2019-es választási kampány volt az utolsó csepp a pohárban.
„A hatalmon lévő jobboldali párt számára az LMBTQI+ emberek ideológiát jelentenek. Nem vagyunk emberek, nem vagyunk normálisak. Közellenséggé tettek minket” – mondta a 26 éves Fifi Kuncewicz, aki nembinárisnak – azaz sem férfinak, sem nőnek – vallja magát.
„Itt nagyobb biztonságban vagyok, mint Lengyelországban” – mondta Kuncewicz, aki 2019 októberében költözött Berlinbe, és egy közösségimédia-vállalatnál dolgozik.
A Kuncewiczhez és Kalwaryjskihez hasonló fiatal, szakképzett munkavállalóknak a homofób politika és diszkrimináció közepette történő távozása csak tovább tetézi az agyelszívást, ami gazdasági veszteséget okoz az olyan országokban, mint Lengyelország, Magyarország és Ukrajna.
Erőszakos hozzáállás
A 31 éves Marta Malachowska, aki leszbikus, szintén a közösségi médiában dolgozik, és tavaly decemberben költözött Berlinbe. Elmondta, hogy félt Varsóban nyilvánosan megfogni a barátnője kezét, mivel a politikusok LMBTQI+-ellenes hangulatot szítanak.
„Amikor felerősödött a kormány homofób retorikája, elkezdtük érezni az erőszakos hozzáállást a társadalomban” – mondta a Thomson Reuters Alapítványnak.
Ezzel szemben Berlinben „senkit sem érdekel, hogy kivel élsz együtt, kit szeretsz – ez senkit sem érdekel” – mondta.
Az LMBTQI+ emberek ellen bejelentett gyűlölet-bűncselekmények száma Lengyelországban a hivatalos adatok szerint 2019-ben több mint kétszeresére, százötvenre nőtt, bár a valós szám valószínűleg jóval magasabb ennél, mivel sokan óvakodnak attól, hogy jelentsék a homofób támadásokat.
Az EU 2020-as felmérése szerint a lengyel LMBTQI+ polgárok mindössze 16 százaléka fordult a rendőrséghez, hogy bejelentse az ellene irányuló homofób támadást.
„Négy évvel ezelőtt még könnyű volt jelenteni ezeket az eseteket, de az LMBTQI+ emberek félnek a rendőrségre menni” – mondta Lidka Makowska, az észak-lengyelországi Gdańskban működő iskolák emberi jogi oktatója.
Queer oázis?
Sok Berlinben élő LMBTQI+ lengyel szerint a város fő vonzereje a nemi és szexuális kisebbségekkel szembeni elfogadó kultúra, bár Berlinben sem minden fenékig tejfel: tavaly 36 százalékkal ugrottak meg a német LMBTQI+-közösséget megcélzó gyűlölet-bűncselekmények.
„Meg kell kérdőjeleznünk ezt a vélekedést, hogy Berlin valóban queer oázis-e. De mégis biztonságosabb itt, mintha Lengyelországban maradnánk” – mondta Kuncewicz.
Az aggodalmak ellenére Németországban – Lengyelországgal szemben – összeházasodhatnak az azonos nemű párok, és olyan jogokat szerezhetnek, amelyeket Lengyelországban nem. A város sok más dolog miatt is vonzó, például jó munkalehetőségeket és egy jól funkcionáló külföldi közösséget ajánl a letelepedőknek.
„Más európai fővárosokhoz képest elég megfizethető itt az élet” – mondta Dawid Mazur, egy meleg férfi, aki 2016-ban hagyta el Lengyelországot, egy ideig Londonban élt, majd Berlinbe költözött.
„Londonban is nagy lengyel közösség van, de sokkal drágább a város, és a Brexit nem könnyítette meg a dolgokat” – mondta.
„Berlin emellett közel van Lengyelországhoz: négy-öt óra az út, és meglátogathatom az ottani barátaimat.”
Közben Lengyelországban a negyvenéves Jakub Gawron jogvédőre rágalmazás miatt bírósági eljárás vár a lengyel városok és régiók által elfogadott határozatokkal kapcsolatos megjegyzései miatt.
Azt mondta, ha elítélik, „nem lesz más választása”, mint elmenekülni.
„Össze kell pakolnom és el kell mennem” – mondta Gawron, aki siket.
Két évvel azután, hogy otthagyta Lengyelországot, Kalwaryjski már azt mondja, Berlint tekinti az otthonának.
„Sok német számára még mindig külföldi vagyok, és az is maradok. De tudják, mit? Jobb itt idegennek érezni magam, mint Lengyelországban melegnek lenni” – mondta.