Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

EU-riporter

2025. január 2., csütörtök

Naptár
2025. január
H K Sze Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Orbán Viktor miniszterelnök az EU-csúcs első napját követően, 2021. június 25-én, Brüsszelben
Orbán Viktor miniszterelnök az EU-csúcs első napját követően, 2021. június 25-én, Brüsszelben

Csaknem másfél év után az európai uniós tagállamok vezetői e heti csúcstalálkozójukon a koronavírus-válság kezelése mellett végre érdemben egyeztettek más, hagyományosabb politikai kérdésekről is.

Az első napon közel 14 órán keresztül tartott az ülés, a vitát egy friss magyar törvény, valamint egy Moszkvának kedvező, utolsó pillanatban benyújtott francia–német javaslat uralta. Mindkét kérdésben heves, érzelmektől sem mentes eszmecsere alakult ki.

Kevesen maradhattak ki az úgynevezett LGBT-ellenes törvénnyel kapcsolatos viharból az elmúlt napokban, amely még a jelenleg zajló labdarúgó-Európa-bajnokságra is begyűrűzött. A jogszabályt, amelyről a magyar kormány azt állítja, hogy pusztán a gyermekek védelmét célozza, a legtöbb EU-tagállamban a szexuális kisebbségek kirívó diszkriminációjának tartják.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki általában kerüli a nemzetközi sajtót a brüsszeli csúcstalálkozókon, harciasnak mutatkozott, és a vádakra reagálva szabadságharcosként állította be magát, aki a szocializmus idején kiállt a melegjogokért. Kijelentette, hogy a többi vezető egyszerűen nem olvasta vagy nem értette meg az új törvényt.

Éles bírálatok

Az ülésen záporoztak felé a bírálatok, jellemzően a nyugat-európai tagállamok vezetői részéről. Mark Rutte holland kormányfő, aki már többször konfliktust vállalt magyar kollégájával számos ügyben, egyenes megkérdezte, hogy miért is nem lép ki Budapest a közösségből. Luxemburg nyíltan meleg miniszterelnöke, Xavier Bettel bennfentes források szerint szenvedélyesen beszélt családja küzdelmeiről a szexuális orientációja elfogadását illetően. Rámutatott a fiatal LMBTI emberek körében regisztrált magas öngyilkossági arányra, és leszögezte, hogy most átléptek egy határt. Még egyes közép- és kelet-európai országok is felszólaltak a törvény ellen, habár Lengyelország és Szlovénia a jelek szerint támogatta Budapestet, mások pedig feltűnően csöndben maradtak.

Az igazság ugyanakkor az, hogy nem sokat tehetnek az ügyben. Nem született hivatalos zárónyilatkozat erről a napirendi kérdésről, az ehhez hasonló társadalmi ügyek a tagállamok kompetenciájába tartoznak, ezért is térnek el annyira az LMBTI-közösség jogai országonként. Az Európai Bizottság nagy valószínűséggel kötelezettségszegési eljárást fog indítani a jogszabály vizsgálatát követően, az Európai Bíróság pedig majd véleményt mond róla egyszer, de ez nem mostanában lesz. Van még emellett az EU új költségvetéséhez kapcsolt jogállamisági mechanizmus, de mielőtt alkalmazni kezdhetnék, erről is meg kell hoznia ítéletét a luxembourgi bírói testületnek. Az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás, amelynek nyomán Magyarországot elméletileg megfoszthatnák szavazati jogától az Európai Unió Tanácsában, már évek óta blokkolva van, mivel Varsó és Budapest kölcsönösen védelmezik egymást, ugyanis minden határozathoz egyhangú döntésre van szükség.

Ha a magyar vita demonstrálta, hogy milyen erőtlen az EU, amikor egy tagállam úgy dönt, hogy rossz útra tér, az ezt követő egyeztetés Oroszországról rámutatott, hogy mennyire gyenge és megosztott a klub Moszkva zaklatásával szemben.

Orosz kérdés

Ami a májusi EU-csúcson folytatott szívélyes eszmecserét és a Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő által kiadott ártalmatlan dokumentumot követően egyszerű megbeszélésnek ígérkezett arra vonatkozólag, hogy Brüsszelnek miként kellene kezelnie hatalmas keleti szomszédját, végül a feje tetejére állt, miután Franciaország és Németország egy nappal az ülés előtt olyan zárónyilatkozatra tett javaslatot, amely gyakorlatilag újraindítaná az EU–Oroszország-csúcstalálkozókat.

Emmanuel Macron francia elnök azzal érvelt, hogy szükséges a párbeszéd a kontinens stabilitása érdekében, Angela Merkel német kancellár pedig az amerikai és az orosz elnök közelmúltbeli genfi csúcstalálkozójára utalt, és kijelentette, hogy „a párbeszéd a konfliktusok megoldásának legjobb módja”.

Egyes diplomaták megjegyezték, hogy ha Joe Biden amerikai elnök leülhetett négy órára tárgyalni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, akkor az EU vezetőinek is le kellene. És ha az EU más országokkal, például Brazíliával, Kínával, Japánnal és Indiával csúcsértekezleteket tart, akkor Oroszországgal miért ne?

A szövegtervezetet mégsem fogadták túl kedvezően, különösen a balti államok és Lengyelország. Először is feldühítette őket a hirtelen irányváltás, illetve az, hogy az EU két legnagyobb tagállama a többiek háta mögött dolgozott ki valamit. Egyesek azzal érveltek, hogy bármelyik ország szabadon tarthat kétoldalú találkozókat Putyinnal, ahogyan azt Párizs és Berlin is elég gyakran teszi.

A kérdésnek vannak szimbolikus aspektusai is, például az, hogy az EU–Oroszország-csúcstalálkozókat 2014-ben szüntették be, ez volt az első európai uniós szankció a Krím félsziget Oroszország általi bekebelezésére válaszul. Sokak szerint furcsa lenne az intézkedések lazítása éppen most, amikor záporoznak a negatív hírek Alekszej Navalnijról, kibertámadásokról, a vrběticei lőszerraktár felrobbantásáról, az Ukrajnához közeli csapatösszevonásokról, Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök támogatásáról.

A végül éjfél után elfogadott zárónyilatkozatba mindössze annyit írtak, hogy „az Európai Tanács tanulmányozni fogja az Oroszországgal való párbeszéd lehetséges feltételeit és formátumait”. Ez győzelmet jelent az Oroszország ügyében határozott fellépést pártolók számára, mindazonáltal egyesek azon bosszankodtak, hogy miután annyit beszéltek arról, hogy Moszkva állítólag beszivárgott Bécsbe, Nicosiába vagy Budapestre, végül Franciaország és Németország volt az, aki visszaállította volna a rendes ügymenetet Oroszországgal. Vagy ahogy egy diplomata cinikusan megfogalmazta: „Azok az országok, amelyek a vita egyik részében élesen bírálták Magyarországot a melegjogok miatt, a másik részében keblükre akarták ölelni Oroszországot, a hasonló törvény ősforrását.”

Laura Corduta Kövesi, az Európai Ügyészég új főügyésze válaszol az újságírói kérdésekre az EPPO luxemburgi központjában, 2021. június 1-én.
Laura Corduta Kövesi, az Európai Ügyészég új főügyésze válaszol az újságírói kérdésekre az EPPO luxemburgi központjában, 2021. június 1-én.

A héten végre fanfárhangok közepette megkezdte működését az Európai Ügyészség (EPPO). Bár az EU-bennfentesek himnuszokat zengtek a két évtizeden át épített szervezetről, amelynek feladata a gigantikus EU-költségvetéssel kapcsolatos pénzügyi csalások elleni harc, eléggé úgy tűnik, hogy a magyar exférjjel rendelkező Laura Codruța Kövesi hatalmas súlyokat vesz a vállára.

A szervezet kis költségvetése, egyes fontos tagállamok távolmaradása, a bizáncian bonyolult rendszer és a tagországok szeszélyei mind fékezni fogják küldetését, hogy megvédje az európai adófizetők pénzét.

Persze érthető, hogy milyen lelkesedés övezte, amikor a luxemburgi székhelyű EPPO kedden végre kitárta kapuit. Ezen a napon sokszor elhangzott a „történelmi” szó. És tényleg, lehet, hogy történelmi a hír. Az EU történetében először hozott létre egy olyan valódi szervet, amely szembeszállhat a pénzügyi csalásokkal.

Jó pillanat: példátlanul nagy EU-költségvetés felhasználását kell védeni

Az EPPO jókor lépett működésbe: a tagállamok most kezdik el lehívni a pénzeket a blokk történetének legnagyobb, hétéves költségvetéséből. Ez a behemót 1,8 billió euróra rúg, és a feladata talpra állítani az uniót a pusztító koronavírus-járvány után.

Becslések szerint csak a határokon átnyúló áfacsalások évente harminc–hatvanmilliárd eurós veszteséget okoznak az EU-nak. Kövesi szerint az ügyészség évente háromezer esettel fog foglalkozni, főleg az egészségügyi, mezőgazdasági és közbeszerzési szférában. Az új főnök már az első napon megjegyezte, hogy máris jelentettek egy németországi és egy olaszországi ügyet.

Miközben nincs kétség, hogy a harcos természetűként ismert Kövesi a megfelelő ember a feladatra, nehéz nem gondolni arra, hogy hivatala nem fog megfelelni az elvárásoknak.

Vessünk csak egy pillantást a költségvetésére! Ez évi 45 millió euró, ami nem igazán sok. Sőt egy sor tagállamban a nemzeti főügyészségek több pénzből gazdálkodnak. Az EU csalásellenes hivatala, az OLAF (amelynek, szemben az EPPO-val, nincs döntési jogköre, és csak ajánlásokat fogalmazhat meg) 2019-ben hatvanmillió eurós büdzsé mellett működhetett.

Bonyolult struktúra

Ami még aggasztóbb lehet, az az EPPO észbontó szerkezete. Kövesi ezt elegánsan úgy fogalmazta meg nyitó sajtótájékoztatóján: „Komplex struktúrával rendelkezünk, központi szinten tizenöt állami kamarával, ezekben huszonkét európai ügyész és jómagam hozzuk meg évi több ezer ügyben a kulcsfontosságú döntéseket. Összesen száznegyven európai delegált ügyészt felölelő, decentralizált irodáink vannak, amelyek különböző eszközökkel, technológiákkal, módszerekkel és nyelveken dolgoznak. Egységesített hivatalként huszonkét különböző büntetőjogi procedúrát fogunk össze.

Majd bizonyos büszkeséggel hozzátette: „Ilyennel még sohasem próbálkoztak.” Ehhez cinikusan azt lehetne hozzátenni, hogy valószínűleg megvan rá az alapos indok, hogy miért nem.

A forrásaim úgy érzik, hogy a nehézségek ellenére a hivatal – a kezdeti gyermekbetegségek után – sikereket érhet el, és hogy a jövőben jelentősen növelhetik a költségvetését.

Viszont nehézségek lesznek. Például az akadékoskodó és bosszantó módon viselkedő tagállamok, amelyek mint mindig, arra panaszkodnak, hogy további jogköröket kell átadniuk az EU-nak.

Nem mindenhová ér majd el a keze – például Magyarországra sem

A hivatalhoz eddig csak huszonkét tagállam csatlakozott a huszonhétből. Talán nem is rossz ez a mérleg, ha figyelembe vesszük, hogy amikor néhány éve elkezdték a felállítását, csak tizennégyen iratkoztak fel.

A gond az, hogy az öt távol maradó között van néhány kulcsfontosságú állam – első helyen Magyarország és Lengyelország. A „problémás páros” már többször összeakasztotta a bajuszt Brüsszellel a jogállamisági és más kérdésekben, miközben nagy összegekre számítanak az EU-költségvetésből. Attól tartani, hogy mindkét ország kormánypártja „nem szalonképes módon” használja fel a pénzeket.

Miközben mozgásba lendülhet az EPPO ezekben az országokban, ha bizonyíték merül fel a határokon átnyúló csalásokkal kapcsolatban, tény, hogy hatalmas lyukak tátonganak az EU térképén, olyan lyukak, ahová az ügyészség keze nem ér el.

Persze nem csak Budapestről vagy Varsóról van szó. Nyugati tagállamok, így Dánia, Írország és Svédország is távol maradtak, bár Stockholm jövőre csatlakozhat.

Végül pedig az EPPO-t gúzsba kötik majd a tagállamok szeszélyei. Nézzük csak Szlovéniát, ahol az egyre inkább konfrontatív Janez Janša miniszterelnök a múlt hónapban nem volt hajlandó jóváhagyni két szlovén ügyész kinevezését, ami megnehezíti, hogy az EPPO nyomozzon az országban. Finnország is vár a kinevezésekkel a nyugdíjak kérdésében folytatott feszült tárgyalások és amiatt, hogy kinevezhet-e részmunkaidős ügyészeket (mivel arra számít, hogy csak nagyon kevés olyan ügy merül fel, amelyben az EPPO illetékes lesz).

Mindez arra emlékeztet, amit egy EU-diplomata válaszolt arra kérdésre, hogy további tagállamok lépnek-e majd ki a brexit után. „Nem – válaszolta, majd megmagyarázta. – A befizetett pénzért cserébe sokkal többet kapnak vissza a támogatások és a piaci hozzáférés révén.”

A választóknak osztogatott EU-pénzek rendszere olyan öreg, mint maga az unió. Talán az EU-gépezet olajaként lehet leírni. Lehet, hogy néha piszkos. Kövesi próbálkozásai, hogy megtisztítsa a rendszert, csak akkor lehetnek sikeresek, ha a tagállamok szabad kezet adnak neki.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG