Pontokba gyűjtöttük, hogyan befolyásolta politikai szabadságjogainkat a NER tizenöt éve. Írásunk második részének végén mindezt igyekszünk elhelyezni a vezérdemokráciák és a választási legitimáció sajátos viszonyrendszerében is.
Már pedzegette a kormány a kilépést a szervezetből, amelynek tavalyig még magyar tagja is volt Kovács Péter bíró személyében; Trump amerikai elnök korábban a bíróság szankcionálásáról döntött. Benjámin Netanjáhú szerdán kezdődő budapesti látogatása is aktuálissá teszi a magyar tagság kérdését.
A Fidesz lényegében minden választásra új választási jogszabályokat készít, már a gyülekezési jogot is érdemben szűkíti, a szuverenitásvédelem ürügyén pedig a polgárok önszerveződési törekvéseit hűti le. Pontokba szedtük, hogyan befolyásolta politikai szabadságjogainkat a NER tizenöt éve.
Nem kérhetnek minket arra, hogy ne ünnepeljük meg az egyenlőséget, hogy ne ünnepeljük meg azt, hogy mi, magyarok ennyire sokszínűek vagyunk, mert ez is Magyarország része - mondja Kanicsár Ádám LMBTQ-újságíró a Pride betiltásáról.
Magyarországon már kimerítette a rendelkezésére álló jogi lehetőségeket a Transparency International, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a szuverenitásvédelmi törvény miatt. Az ügy előzménye, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal elkezdte vizsgálni a korrupcióellenes civil szervezetet.
Összességében tiszteletben tartották a gyülekezési jog gyakorlását – írta közleményében a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet. Megfigyelői szerint a rendőri biztosítás célja nem az elrettentés volt, hanem a békés gyülekezés biztosítása és a közlekedés zavartalanságának fenntartása.
„Ma azt a döntést hoztam, hogy nem indulok újra a 2026-os választáson a Budapest 3. számú választókerületben” – írta a momentumos képviselő a közösségi oldalán. Úgy véli, azzal tud Magyar Péter országos győzelmében leginkább segíteni, ha nem áll az útjába.
Egy héttel a parlamenti szavazás után újabb demonstráción követelték a gyülekezési törvényt módosító és a Pride-ot betiltó törvény visszavonását Budapesten. A tömeg megtöltötte a Ferenciek terét és környékét, megbénítva az Erzsébet híd forgalmát. A rendőrök nem avatkoztak be.
Budapest újpest–angyalföldi, 11. választókerületében azért kellett időközi országgyűlési képviselő-választást tartani, mert Varju László tavaly decemberben lemondott mandátumáról, miután a Kúria jogerősen bűnösnek mondta ki testi sértés, garázdaság és a választási rend megzavarása ügyében.
A gyülekezési szabadság jogát már a Kádár-rendszer utolsó napjaiban visszaszerezte a magyar társadalom, ezt vette most el a Fidesz – mondja Unger Anna politológus. Az Elemzőben beszéltünk poloskázásról, a nemzeti szimbólumok visszafoglalásáról és arról, hogy kiknek és mit üzen a Matolcsy-leszámolás.
A „békepártinak” nevezett Grúzia, Észak-Macedónia és a Vatikán külügyminiszterei, valamint az EBESZ főtitkára lesznek a hétfőn kezdődő nagyköveti értekezlet külföldi vendégei – értesült a Szabad Európa.
Kövér László a Parlament elnöke óriási pénzbírságot szabott ki a Pride betiltását célzó törvényjavaslat keddi szavazásán tiltakozó képviselőkre. A momentumos képviselők 70, Hadházy Ákos pedig 12 millió forintos büntetést kapott.
Továbbiak betöltése