Csák Gyula közel 25 éve dolgozik újságíróként, szerkesztőként és vezetőként. Volt a BBC, az Euronews, az Inforádió, a Magyar Rádió és a Rádió C munkatársa egyaránt.
Magyarországon is tesztelik azt a gyógyszert, amely a remények szerint megkönnyítheti a koronavírus elleni harcot. A klinikai vizsgálat azt értékeli, hogy egy ilyen gyógyszer csökkenti-e a betegség időtartamát és/vagy súlyosságát.
Nagy szükség lenne a magyar gazdaságban a vendégmunkásokra, ám nem nagyon jönnek. Ennek egyik oka, hogy a régióban ugyanis lényegesen több pénzt lehet keresni a magyarországiakhoz hasonló munkákkal. Ráadásul hatalmas a fluktuáció.
Egyre kaotikusabb a helyzet Kabul repülőterén, ahová több tízezren próbálnak bejutni, hogy felférjenek valamelyik nyugati gépre. A magyar kormány szerint vannak köztük magyarok és olyan afgánok is, akik az elmúlt években az ottani magyar kontingenst segítették.
„A magyar bérekhez képest egyáltalán nem keresünk rosszul, de három-négy éve nem emelkedett a gázsink, miközben nagyot drágult az élet" - mondta egy operatőr a Szabad Európának. Ő és sok társa a januártól megváltozott adózási szabályok miatt érzik csapdában magukat.
Soha ennyi probléma nem volt még a horvátországi szállásokkal, rengetegen panaszkodnak utolsó pillanatos lemondásokra, egyéb nehézségekre. A héten utánajártunk annak, mi lehet ennek az oka. A hét legérdekesebb cikkeit gyűjtöttük csokorba.
Közel 30 milliárd forintot kaphat a Svájci Alapból Magyarország, a sztoriban nem csak a pénz érdekes. A történetben akadnak kérdőjelek, a legnagyobb az, hogy vajon a Norvég Alap sorsára jut-e a program.
Soha ennyi magyarnak nem lett hatalmas csalódás és komoly dráma a horvátországi nyaralás. Visszamondott szállásfoglalások, hiábavaló utak és csalódott emberek. Mi történt és mit lehet tenni?
Milyen képet lát Magyarországról és a világról az, aki csak a megyei lapokból tájékozódik? Ennek jártunk utána a kormánypárti médiumokat összefogó Mediaworks újságjait átolvasva.
Már nem az unokáink vagy a jegesmedvék gondja a klímaváltozás az ENSZ most megjelent átfogó jelentése szerint. A tudósok között nincs vita arról, hogy a klímaváltozást az ember okozza, sőt, emberi tevékenység nélkül fokozatosan kissé hűlne is az éghajlat.
Sok kérdés merült fel annak kapcsán, hogy ha az első két oltás bármilyen okból nem működött valakinél, akkor hogyan lehet elég egy harmadik, miért nem kell újra kettőt kapni ilyen esetben. A Szabad Európa utánajárt.
Vallomásos jelleggel kezdem ezt a cikket: szeretem a listákat. Nem mintha az esetek többségében sok értelmük lenne, nem is feltétlenül ez a céljuk, sokkal inkább az, hogy jól el lehessen vitatkozni róluk. Mondjuk egy sör mellett…
A kínai elnök, Hszi Csin-ping, Aljakszandr Lukasenka belarusz vezető, az észak-koreai Kim Dzsongun vagy éppen Vlagyimir Putyin orosz elnök társaságába került a magyar kormányfő. Kártyákon mutattuk be a sajtószabadság ellenségeit. Heti legjobb cikkeink összefoglalója.
Magyarországon a covidos megbetegedések esetszámai az elmúlt hetekben 20 százalékkal emelkedtek. Ez a tendencia a legfrissebb szennyvízadatokban is megmutatkozik: Budapesten, Pécsett, Miskolcon és több más városban is nőtt a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a vízmintákban.
A világon is egyedinek számító módon ösztönözné a magyar rendőrség az autósokat a sebességhatárok betartására. A magyar baleseti statisztikákban egyébként a szakértő szerint az egyik vezető ok a relatív gyorshajtás, amikor valaki nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezet.
A Riporterek Határok Nélkül szerint a magyar miniszterelnök felszámolta a média sokszínűségét. Kártyáinkon azt mutatjuk meg, hol igazán probléma a sajtószabadság hiánya és miként gondolkodnak a listán szereplő politikusok.
Az elmúlt hét a Pegasus-botrány néven elhíresült lehallgatási ügytől volt hangos Magyarországon és világszerte egyaránt. Összeállítás a hét legérdekesebb cikkeiből.
A John Lennon nevét viselő prágai fal több egyszerű építménynél. Neve egybeforrt a szabadság és a demokrácia iránti vággyal. Most tovább bővül a cseh főváros e világhírű helye.
A Németországban tapasztalt villámárvizek szinte hegyeket mozgattak meg. Magyarországon ritkán fordul elő, de nem példa nélküli a jelenség. Vajon kell-e tartani a németországihoz hasonló helyzettől?
A népszavazások ősze következhet, a kormány mellett a budapesti főpolgámester (egyben reménye szerint közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt) is kérdéseket tenne fel. Ki mit kérdezne és miért?
Nem a Pegasus-ügy az első lehallgatási és megfigyelés botrány 1990 óta. A célkeresztben ilyenkor jellemzően politikai ellenfelek és civilek álltak, összegyűjtöttük a legemlékezetesebb eseteket.
Továbbiak betöltése