Azt megelőzően, hogy 2006. október 7-én moszkvai lakása előtt megölték, Anna Politkovszkaja tényfeltáró riporter fájdalommal eltelve írt az újságírók sorsáról Vlagyimir Putyin uralma alatt. „Halál, golyó, méreg vagy per – bármi, ami Putyin láncos kutyáinak tetszik.”
Tizenöt évvel később, miközben a hatóságok folytatják a civil társadalom elleni elnyomó intézkedéseket, az újságírók azt mondják: Politkovszkajának teljesen igaza volt.
Natasa Zotova kilencedikes volt, amikor 2006. október 7-én egy moszkvai lakótömb előtt agyonlőtték Anna Politkovszkaját, a független Novaja Gazeta úttörő tényfeltáró újságíróját.
„Nem sokkal később elkezdték bedobni a postaládánkba a Novaja Gazétát” – meséli Zotova, aki később a Mihail Gorbacsov és mások által alapított független lap újságírója lett. Natasa manapság a BBC-nek dolgozik. A közelmúltban egy, a Facebookon más újságírókkal tartott, a putyini Oroszország médiaállapotairól szóló virtuális flashmob idején azt írta: „Később anyám elmondta, hogy amikor meghallotta a gyilkosság hírét, nagyon dühös lett és tenni akart valamit.”
Natasa anyja így előfizetett a lapra, a tinilány pedig egyre többet olvasott az erőszakkal szétzavart tüntetésekről, a meghamisított választásokról és a Putyin-korszak olyan aspektusairól, amelyeket ritkán említettek az állami tévéhíradók. Ekkor fogalmazódott meg benne az álom: Politkovszkaja nyomdokaiba lépve a Novaja Gazétánál fog dolgozni.
A csecsen háborúról szenvedélyes empátiával tudósító riporter 48 éves volt, amikor – épp Vlagyimir Putyin elnök 54. születésnapján – végzett vele a bérgyilkos golyója. Karrierjét végigkísérték a halálos fenyegetések és egy állítólagos mérgezési kísérlet. Híres volt humánumáról, amellyel a főleg az észak-kaukázusi Csecsenföldön történt jogsértésekről írt, miközben hevesen és nyíltan bírálta Putyint.
„Száguldunk visszafelé a szovjet szakadékba, az információs vákuumba, amely saját tudatlanságunk miatt halállal fenyeget” – írta 2004-es, Putyin Oroszországa című könyvben.
„Ami maradt nekünk, az az internet, ahol az információ még szabadon hozzáférhető. A többiek számára viszont, ha újságíróként akarnak dolgozni, a Putyinnak való totális szervilizmus az egyetlen lehetőség. Különben jön a halál, golyó, méreg, per, bármi, amit a titkosszolgálatok, Putyin láncos kutyái jónak látnak.”
Vlagyimir Putyin azóta is vasmarokkal irányítja az orosz politikát, az újságírók szerint pedig telitalálat, ahogy Politkovszkaja jellemezte a független újságírók helyzetét.
Nem mutatnak be tényeket
„Gyakorlatilag mindennap jön valami új elnyomó intézkedés teljes szerkesztőségek vagy egyes újságírók ellen” – mondta Szofija Ruszova, a független Újságírók és Médiadolgozók Szövetsége társigazgatója a Szabad Európának.
„Tíz évvel ezelőtt egy szerkesztőség írt a Belügyminisztériumban történt kínzásról. Két nappal később az összes hirdetője – beleértve a matrackereskedőt is – felmondta a szerződését. Ma már ez gyorsabban történik.”
„Az elmúlt évtized során sokat változott a helyzet. Most már gyakorlatilag hetente hoznak új, elnyomó törvényeket” – tette hozzá.
Vlagyimir Szolovjov, az Orosz Újságírószövetség elnöke és az elnöki emberi jogi és polgári társadalom tanácsadótestület tagja azt mondta a Szabad Európának, „gyakorlatilag mindennap” ír a jogi eljárás alá vont újságírókat támogató levelet a rendfenntartó szerveknek.
Az elmúlt évek elnyomó törvényei között van az idegenügynök-, a nemkívánatos szervezetekről szóló, valamint a szélsőségesség ellen hozott törvény. Ezeket mind bevetik a független média és a civil szervezetek elleni, egyre fokozódó kampányban, hogy ellenségként állítsák be és működésük leállítására kényszerítsék őket.
Mostanra célkeresztbe került sok olyan internetes sajtótermék is, amelyet Politkovszkaja Oroszország utolsó reményének tartott. Sokan az elmúlt hónapokban vagy elhagyták az országot, vagy lehúzták a rolót.
Egyes újságírókra rásütötték az idegenügynök-bélyeget, volt, akit börtönbe zártak vagy emigrációba kényszerítettek.
„A jogászaink szerint amikor egy szerkesztőséget vagy újságírót idegen ügynökké minősítenek, arra nincs magyarázat” – mondja Szolovjov.
„Nem mutatnak be tényeket (…) ez persze nagyon aggasztja az újságírókat, mert vélhetően mindnyájunknak volt valami kapcsolatunk külföldi kollégákkal, és sokan kaptak honoráriumot külföldi médiától” (például azért, mert interjút adtak vagy tudósításokat adtak le).
„Örülök, hogy anyám nem élte meg, és nem látta, mi történt itt a közelmúltban – jegyezte meg a Novaja Gazétánál 2010–2017 között dolgozó Zotova Facebook-posztjában. – Legalább nem kell aggódnia amiatt, hogy a lánya idegen ügynök.”
A facebookos flashmob célja az volt, hogy népszerűsítsék a „tiltott foglalkozás” orosz hashtaget (#запрещенная_профессия).
A résztvevők között volt a Lettországban működő Meduza orosz nyelvű portál újságírója, Pável Boriszov, aki így írta le, hogyan változott meg Politkovszkaja meggyilkolása óta az orosz újságírók világa:
- 2008-ban egy becsületes újságíró még találhatott magának munkát „egy etikai alapelvekhez ragaszkodó magánmédiacégnél”.
- 2011-re az ilyen újságírónak kutatnia kellett az etikai elvekhez ragaszkodó olyan médiumok után, amelyeknek tulajdonosait nem kényszerítette együttműködésre a hatalom.
- 2014-ben az újságírónak külföldön regisztrált médiumot kellett találnia, amelynek tulajdonosa el volt szigetelve a nyomásgyakorlástól.
- 2018-ra olyan külföldi médiumnál kellett munkát találnia, mint a BBC vagy a Szabadság Rádió (A Szabad Európa oroszországi neve).
- 2020-ra az újságírónak saját médiafelületet kellett létrehoznia blog, YouTube-csatorna vagy hasonló formájában.
2021-re pedig az ilyen újságíróval „jól kicsesztek”.
Közös tragédia
Nyikolaj Podoszokorszkij médiaelemző, a Szentpétervári PEN Klub tagja azt mondja: az orosz kormány sajtószabadság elleni fellépése célkeresztjében nemcsak újságírók és szerkesztőségek vannak, hanem a civil szervezetek és azok az aktivisták is, akik megvédenék őket.
„Papíron sok szervezet, szövetség és társadalmi mozgalom létezik. De a valóságban azok, akik valóban megvédenék az emberi jogokat (…) támadás alatt állnak, külföldi ügynöknek vagy nemkívánatosnak bélyegzik őket. Ez a mi közös tragédiánk.”
Galina Arapova szentpétervári médiajogász egyetért ezzel. Azt mondja, a médiaügyekkel foglalkozó bírósági tárgyalások maximum tíz-tizenöt percig tartanak.
„Ezért az újságírók egyetlen reménysége, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán védjék meg a jogaikat” – mondta Arapova a Szabad Európának.
Gyenyisz Kamaljagin, a balti határ közelében fekvő Pszkov városában kiadott Pszkovszakaja Gubernia (Pszkovi Kormányzóság) főszerkesztője egyike azoknak az újságíróknak, akiket 2020 decemberében feltettek az idegenügynök-listára. Szerinte az orosz civil társadalom túl passzívan viseli a folyamatos elnyomást.
„Készek követelni, hogy egy ellenzéki törvényhozó védje meg a jogaikat, de ők nem fogják megvédeni a képviselőt” – mondta Kamaljagin.
„Készek követelni, hogy a média írja meg az igazságot és védje meg őket, de nem hajlandók megvédeni a médiát. Ilyen a mi társadalmunk. Sajnos kommunista történelmünk gyümölcseit aratjuk le.”
Nagyezsda Iszajeva, a Novaja Gazeta újságírója augusztusban a sajtószabadság virtuális flashmobjára írt egy rövid esszét, amelyben a jó hírű médiumok tönkretételét és a tehetséges újságírók elűzését panaszolta.
„A független újságírás valóban tiltott szakmává válik” – írta Facebookon.
„Amikor leadsz egy sztorit, mindig azon gondolkodsz, hogy nem jönnek-e és nem kutatják-e át az irodádat, vagy nem indítanak-e ellened büntetőeljárást (…) De aztán összeszeded magad, és visszamész dolgozni. Kell hogy legyen valaki az országban, akinek van bátorsága megírni az igazságot. A Novaja Gazetánál abban az irodában ülök, ahol Anna Politkovszkaja dolgozott. Minden alkalommal, amikor ránézek a fényképére, megértem, hogy a független újságírás fontos érték, amelyért küzdenünk kell. Mert ha mi nem, akkor ki fog?”
