Kétszáz éve, még az első fényképek megjelenése előtt egy felfedező lerajzolta a Kaukázust, azaz a mai Örményország, Georgia és Azerbajdzsán területét.
A „kém”, aki lerajzolta a Kaukázust
Kétszáz éve, még az első fényképek megjelenése előtt egy felfedező lerajzolta a Kaukázust, azaz a mai Örményország, Georgia és Azerbajdzsán területét.
1831-ben, néhány évvel azelőtt, hogy a francia Louis Daguerre találmányával elkezdődött volna a fényképészet kora, egy tehetséges fiatal művész és felfedező, Frédéric Dubois vázlatlapokkal és nagy küldetéssel érkezett a Kaukázusba.
A svájci-porosz nemes Dubois az Orosz Birodalom nyugati hegységeit – azaz a mai Örményországot, Georgiát és Azerbajdzsánt – akarta bejárni és lerajzolni. Tervére még I. Miklós cár is áldását adta.
Frédéric Dubois (1798–1850) a mai Svájc területén született. A Kaukázus mellett a Krímben is sokat utazott
Dubois életéről nem sokat tudunk, de az alatt a három év alatt, amelyet a Kaukázusban töltött – és ami alatt néhányszor még kémkedéssel is megvádolták –, annyit dolgozott, hogy Európába visszatérve tizenegy kötetet tudott megtölteni az útleírásaival, további öt óriásatlaszt pedig a rajzaival.
Az egyik kötet címlapja, amelyet a Georgiai Parlamenti Könyvtár biztosított a Szabad Európa RFE/RL számára
Ma ritkaságnak számítanak és szigorúan őrzik a könyveit. Az összes kötetet tartalmazó kaukázusi útleírásának kiadása több mint 154 ezer dollárért kelt el egy aukción 2017-ben. Az atlaszai közül hármat orosz múzeumokban őriznek, egyet pedig, amelynek rejtélyes háttértörténete van, egy kis könyvtárban Abháziában.
Több sikertelen próbálkozás után az RFE/RL be tudta szerezni három atlasz lenyomatát a Georgiai Parlamenti Könyvtárból. A könyvtár munkatársainak hála lenyűgöző, kristálytiszta képeken lehet megtekinteni, hogyan is nézett ki a Kaukázus kétszáz évvel ezelőtt.
* A helyszíneket a mai országhatároknak megfelelően adjuk meg.
Kilátás Jereván erődjéből az Ararát-síkságra és az Ararát-hegyre. Ma egy pálinkaüzem áll az erőd romjainak helyén, ahol Dubois készítette a vázlatát
Két férfi az azerbajdzsáni Shamkir-minaret lábánál. A XI. században épült minaret, amely valamikor 1861 előtt omlott le, állítólag hatvan méter magas volt, és katonai őrtoronyként szolgált
Perzsa épületek az azerbajdzsáni Nahicsevánban, a háttérben az Ararát-hegy csúcsaival. Dubois feljegyezte, hogy mióta Nahicsevánban járt, „1840. június 20-án egy óriási földrengés döntötte le ezt a két épületet. Most már csak a rajzaimon léteznek”
A Geghard kolostor Örményországban. A völgyet az ország „legérintetlenebb” területeként írta le Dubois, hozzátéve, hogy a magányos kolostorban remeteként élnek a szerzetesek, elvonulva a világ zajától. Dubois azt állította, itt őrizték annak a római lándzsának a hegyét, amelyet Jézusba döftek a keresztre feszítéskor, és Noé bárkájának egy darabját
A Pitsunda-székesegyház Abháziában. I. Miklós cár elrendelte, hogy újítsák fel, de Dubois még azelőtt lerajzolta: „A teteje szétesőben, a kupolát gránátalmafák takarják”
Julfa porig rombolt városa Nahicsevánban. Az örmény kutató, Simon Maghakyan, a terület ismerője azt mondta a Szabad Európának, hogy valószínűleg a híres julfai örmény temetőben készülhetett a kép, amelyet 2005-ben az azerbajdzsáni hadsereg rombolt le
Maghakyan azt feltételezi, hogy még a fáradságot nem ismerő Dubois számára is túl nagy feladatnak bizonyult a táj összes faragott keresztkövét lerajzolnia.
„A művész ehelyett kiemelt egyet a több ezerből, hogy azzal az eggyel segítsen a nézőnek értékelni az alkotásokat” – mondja Maghakyan. – Biztosan kimerítő lehetett a kőkeresztek erdejében állni, és megpróbálni lerajzolni.”
Apró részletekben kidolgozott rajz a julfai temető egyik régi, kőből faragott kosáról. A titokzatos kőállatok közül csak néhány maradt meg
A bagrati székesegyház romjai a nyugat-georgiai városban, Kutaisziben. „A székesegyházat a törökök rombolták le 1691-ben, akik felrobbantották az erődöt és az azt körülvevő épületeket” – írja Dubois
Dubois szerint a székesegyház „a bizánci és örmény stílusok keveréke. A bizánci stílust a külső, az örmény stílus utánzatát pedig a belső terek dekorálására használták.”
A bagrati székesegyház egy másik szögből. A mai épület alig lenne felismerhető Dubois számára, mert teljesen újjáépítették a város fölé magasodó dombon
A Hegyi-Karabah-régió, háttérben Susa/Shushi magas szikláival. Ezen a területen zajlottak a véres összecsapások 2020-ban
A Debed-folyó feletti híd, amely ma az egyik határátkelő Georgia és Örményország között
Úgy tűnik, Dubois-t nagyon megragadta a híd, amelynek „két kiszögelléséről lehet élvezni az áramlat frissességét. Állt ott egy falu is, így az utazók tudtak enni, inni, pihenni. Ma már semmi sincs. Sem falu, sem karavánszeráj. Egyedül a híd maradt, aminek a hossza 122 méter, a szélessége pedig négy méter.”
Örmény szerzetesek az Ecsmiadzin-székesegyháznál, Jerevántól húsz kilométerre nyugatra. Az épület eredeti formájában található meg ma is; sok történész a világ egyik legrégibb katedrálisának tartja
Templom Georgia déli részén, Akaltszikében
„Az örmény stílusú emlékművek sorát egy örmény templommal zárom, amely Akaltszike városának tetejére épült – írta Dubois. – A párkányokon és a falakon látható lyukakat ágyúgolyók okozták a város 1828-as török ostroma során.”
Dubois 1834-ben tért vissza Európába. Miután megjelentek könyvei, a Francia Földrajzi Társaság aranyérmével tüntették ki. Az orosz cár nagy pénzjutalomban részesítette. Utolsó éveit Európában töltötte régészkedéssel. 51 évesen halt meg, 1850-ben.
