Egy éve tartóztatták le Alekszej Navalnij ellenzéki vezetőt, akit a börtön sem hallgattatott el. Válaszokra várnak a kazah tüntetések áldozatainak családjai. Januárban is megnéztük a fogyasztói árakat, hónapok óta tartó adatgyűjtésünk szerint ötven forinttal lehet olcsóbb a tej február közepétől.
Mindenekelőtt azonban – ha még eddig nem tette volna –, töltse ki múlt heti kvízünket, amelyben egyebek mellett megtippelheti, kik mondták azt 2006-ban, hogy Orbán Viktor jobb lenne köztársasági elnöknek, mint miniszterelnöknek.
Kvíz: Orbán Viktor alatt is rezgett már a léc?
Indítsa el a kvízt, ha többet akar megtudni
Putyin vs. Navalnij, válaszokra váró kazahok
Patthelyzetbe jutott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Alekszej Navalnij ellenzéki vezető politikai vitája, míg az egyik a Kremlben, a másik egy börtöncellában ül. A bebörtönzött politikusnak soha nem volt alkalma tévévitán részt venni az orosz elnökkel, aki még a nevét sem hajlandó a nyilvánosság előtt kiejteni. Mégis vitáznak egymással, a távolból.
Egy megbilincselt, lelőtt férfi és egy gránátsebesült, akit katonák vittek el a kórházból – kazahok mondták el, hogyan verték le az egész országon végigsöprő kormányellenes tüntetéseket a hatóságok. A demonstrációk a januárban hirtelen megugrott gázárak miatt robbantak ki az országban.
Grafikonon az árváltozás, térképen a levélszavazás
Hét élelmiszer esetében árstopot vezet be a kormány február 1-jétől. A Szabad Európán tavaly szeptemberben létrehoztunk egy fiktív fogyasztói kosarat: minden hónapban megnézzük bizonyos termékek árát ugyanabban az üzletben.
Az árszabályozott termékek közül négynek mi is követtük az árváltozását.
Romániában eddig 185 ezer magyar választó regisztrált levélszavazásra. Megnéztük a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján, honnan szavaznak a külföldön élő magyarok.
A kettős állampolgárságot tiltó országokból eddig 30.401-en jelezték, hogy regisztrálnának, mert szavazni szeretnének április 3-án. A magyarországi lakcímmel rendelkezőknek 146 külképviseleten van lehetőségük szavazni, ami 28-cal több, mint 2018-ban.
A reménytelenség és a párkapcsolati erőszak foglyai
Hetente kerül be a híradásokba családon belüli és párkapcsolati erőszakról szóló tragédia, mégis alig esik szó arról, hogy százezreket, nőket és gyermekeket érint a probléma Magyarországon.
Kikből lesznek a bántalmazók? Mi motiválja őket? Milyen eszközöket vetnek be, hogy megtörjék a partnerüket? A Szabad Európa podcastjában dr. Wirth Judit jogásszal beszélgettünk.
Az e heti Sztoriban – a podcastsorozatban, amely az oldalunkon megjelent cikkek hátterével, kulisszatitkaival foglalkozik – Báthory Róberttel beszélgettünk, aki a magyarországi modern kori rabszolgaságról készített megrázó riportot.
A Szabad Európa az Instagramon is jelen van, kövessen minket ott is!
-
Horváth Daniella
Horváth Daniella a Szabad Európa közösségimédia-szerkesztője. Dolgozott a Hazahúzó című magazinműsorban, majd az Egyesült Államokban tanult dokumentumfilm-készítést, ahol többek között tanársegédként és videós újságíróként is tevékenykedett.