Öt fontos gondolat a beszélgetésből:

(1) Nagyon negatív a magyarok véleménye az egészségügyi ellátórendszerről, teljesítőképességről, hozzáférhetőségéről és arról, hogy a polgárok mennyire minőségi ellátást kapnak – ismeri el az egészségügyi közgazdász. Sokszor ugyanis már az is gondot jelent, hogy valaki bejusson a háziorvoshoz, hiszen a praxisok 14 százaléka tartósan üres. Lehetetlen feladat egy kézből irányítani az egészségügyet, amelynek az elmúlt időszakban nagyon leromlott a reakcióképessége, amióta az ellátórendszerek döntő többsége állami kézbe került.

(2) A kormányok az elmúlt 34 évben mindig szerettek különböző népegészségügyi programokat letenni az asztalra. Kérdés, a kabinet most mennyi humán erőforrást hajlandó átcsoportosítani, és mennyi pénzt tesz hozzá. A várólisták ügyét továbbra sem látja megoldottnak az egészségügyi közgazdász, a János kórház például 2026 őszére ad időpontot. Hiába a prevenció, ha mégis baj van, a betegek akár sebészeti ellátáshoz sem jutnak hozzá. Az ellenzéki önkormányzatok a szakma szabályai szerint működtetik a szakrendelőket, az orvosok nem politikai szempontok alapján kezelik a betegeket.

(3) Az idei nyár kiverte a biztosítékot a légkondicionáló berendezések ügyével, az állampolgárok türelmetlenebbek, sokkal dühösebbek, nehezebben fogadják el a rossz kórházi körülményeket. Magyar Péter tevékenysége katalizálta ezeket az indulatokat, ezért a kormány kénytelen felvenni a kesztyűt – jósolja a Szabad Európának nyilatkozó szakember. Szerinte az új ügyeleti rendszer bevezetése során próbálnak egyensúlyt teremteni, hiszen sok helyen megnövekedett a forgalom a sürgősségi betegellátásban. A fő kérdés az, hogy az állampolgárok eljutnak-e az ügyeleti ponthoz, vagy ki tudnak-e hívni egy olyan egységet, amelyik hajlandó rájuk nézni.

(4) Folyamatos a pénzelvonás, miközben alacsonyak a fizetések az egészségügyben. Sinkó Eszter úgy tapasztalja, hogy a kormány számára az egészségügy nem prioritás. Talán azt érzik, hogy nem zavarja annyira az embereket az egészségügy diszfunkcionális működése. Ahhoz, hogy beavatkozzon, felkészültség és cizellált gondolkodás kellene, ami ritkán áll össze. A kormány a kelet-európai régióhoz képest is GDP-arányosan hétszázmilliárd forinttel, nemzetközi kitekintésben pedig kétezermilliárddal költ kevesebbet az egészségügyre.

(5) Közben a kabinet mindenhonnan próbál pénzt összesöpörni, ami az egészségügyi szereplőket is érintheti. A fővárosban hatalmas mértékű a szakdolgozói hiány, húsz-harmincezren hiányoznak a rendszerből. Az egészségügy még mindig elképesztő mértékben kórházcentrikus, amin mindenképp változtatni kellene – véli a szakember.