Fogytán a víz Chile természetes víztornyaiban, az Andokban
Több ezer olimpiai méretű úszómedencét lehetett volna megtölteni a Penuelas-tó vizéből húsz évvel ezelőtt, ma már talán egyre sem lenne elég. Helyi farmerek aggodalommal figyelik, ahogy egyre több állat pusztul el, miközben a hatóságok egy vízkorlátozási terv bevezetésén dolgoznak.

9
A majdnem teljesen kiszáradt Mapocho folyó, háttérben a Costanera bevásárlóközpont Chilében. Kutatók több száz éves fák évgyűrűi alapján állapították meg, mennyire súlyos a jelenlegi aszály. Duncan Christie klímakutató elmondta, az Andok hegységei, amit ő az ország víztornyainak hív, nem képesek télen feltölteni az őket beborító hótakarót, aminek következtében tavasszal kevesebb víz érkezik a hegyekből a folyókba, tavakba és víztározókba