A világ nagy részét sújtó energiaválság, az olaj és a földgáz egekbe szökő ára miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök örömmel dörzsölheti a kezét. Az Európai Unió pedig – amelynek balanszíroznia kell a küszködő vállalkozások és polgárok igényei és az ambiciózus, a következő évtized elejére 55 százalékos kibocsátáscsökkentést előíró klímaprogramja között – könnyű prédának tűnhet.
A Kreml nem örülhet túlságosan az extra gáz keresletnek. Miközben Moszkva egyelőre vasmarokkal szorítja Európa torkát, ha túljátssza magát, a megújuló energiaforrások, az atomenergia és az LNG felé taszíthatja ügyfeleit – éppen oda, amit stratégiailag el akar kerülni.
A jelenlegi energiaár-kilengéseknek – annak, hogy a gázárak az idén több mint négyszáz százalékkal, a villamosenergia nagykereskedelmi ára pedig eddig kétszáz százalékkal emelkedett – számos magyarázata van. A gázárak nagyrészt ciklikusak, a globális piacok határozzák meg.
Számos esemény teremtett most tökéletes vihart, hogy csak párat említsünk:
- a Covid-korszak utáni erős fellendülés különösen Ázsiában,
- a szokatlanul hideg koraősz,
- a szélenergia-termelés visszaesése és az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében a zöldebbé válásra irányuló törekvések.
Tényleg a Gazprom miatt gáz a helyzet?
De két másik fontos kérdést is fel kell tenni: Oroszország politikai célokból manipulálja a helyzetet? Nem lőtte-e magát lábon az Európai Unió a saját energiapolitikájával vagy annak hiányával? A válasz mindkét kérdésre igen – bizonyos fenntartások mellett.
Mind az orosz állami tulajdonú energiaipari óriás, a Gazprom, mind pedig európai ügyfelei elismerik, hogy a Gazprom betartotta hosszú távú gázszerződéseit.
Az EU-ban azonban sokan azt mondják, hogy eddig nem reagált a megnövekedett keresletre, különösen az azonnali piacon. Ez utóbbi konstrukció arra szolgál, hogy a főként közép- és kelet-európai EU-tagállamok megszabaduljanak azoktól a hosszú távú orosz szerződésektől, amelyeket a kezdetektől fogva nem találtak méltányosnak.
Néhány európai diplomata elmondta, hogy meggyőződésük szerint a Gazprom korlátozza a Belaruszon és Ukrajnán keresztül vezető főbb útvonalakon történő gázszállítást, és nem foglalt le extra kapacitásokat a félig üres csővezetékekben.
A Kreml az Északi Áramlat 2 beindítását akarja, a német Zöldek viszont nem
Több európai parlamenti képviselővel együtt úgy érvelnek, hogy Brüsszelnek versenyjogi eszközeivel ki kellene vizsgálnia a vállalat elmúlt hónapokban tanúsított magatartását, hogy kizárjon bármilyen lehetséges piaci manipulációt.
Az egyik gyakran említett ok természetesen az, hogy a Kreml extra nyomást gyakorol mind a brüsszeli, mind a berlini szabályozókra, hogy hagyják jóvá a nemrég megépült Északi Áramlat 2 vezetéket, hogy minél hamarabb szállíthassanak rajta gázt.
Néhány megszólaltatott tisztviselő azonban úgy véli, hogy Moszkva befolyásolni próbálja a most zajló német koalíciós tárgyalásokat, ahol a Zöldek lehetnek a királycsinálók.
Az Oroszországgal szembeni harcias hozzáállás és az új gázvezeték ellenzése eddig is jellemző volt a pártra, de a közelmúlt eseményei némelyeket most színvallásra kényszeríthetnek.
Az EU Észak-Amerikával szemben energiafüggő
Aztán ott van az ENSZ november eleji, Skóciában rendezendő nagy klíma-csúcstalálkozója. Hirtelen egyes európai országok talán visszafogják a dekarbonizáció forszírozását, ami Oroszország malmára hajthatja a vizet.
Ugyanakkor az is igaz, hogy az EU sok tekintetben saját maga legnagyobb ellensége, hiszen Észak-Amerikával ellentétben nem energiafüggetlen, földgázigénye kilencven százalékát importból elégíti ki (és ebből mintegy negyven százalék származik Oroszországból).
Bár vannak közös uniós szabályok a csővezetékekre és a hálózatokra, valamint egy olyan villamosenergia-piac, amely az energia nagykereskedelmi árát a végfogyasztói energiaigény kielégítéséhez szükséges legdrágább tüzelőanyaghoz köti, még mindig nem létezik totális uniós energiaunió.
Az energiamixet még mindig a nemzeti fővárosok határozzák meg, ami azt jelenti, hogy a huszonhét uniós tagállam hozzáállása sem egyforma.
Más szóval ez tökéletes forgatókönyv mind az oszd meg és uralkodj lehetőségére, mind a felelősség áthárítására.
Felelősnek szinte mindig Brüsszelt teszik meg
Amikor a fogyasztók és a vállalkozások nemrég konkrét lépéseket követeltek, az Európai Bizottság egy nem kötelező erejű politikai eszköztárral állt elő, amely rámutatott arra, mit tehetnének a tagállamok.
Rövid távon eme intézkedések közé tartozik az energiaadók csökkentése, az uniós állami támogatási szabályok lazítása a gyengélkedő iparágak megsegítésére, a villamosenergiaszámla-fizetések teljes elhalasztása és az alacsony jövedelmű családok számára nyújtott utalványok.
Hosszú távon szóba jöhetnének közös gáztárolók és közös gázbeszerzés.
A tagállamok ennél viszont nem ambiciózusabbak. Miközben az EU nemrégiben tartott brüsszeli csúcstalálkozóján tetőfokára hágtak az érzelmek a kérdésben, a vezetők csak szűkszavú és ködösítő nyilatkozattal tudtak előállni.
A kommüniké sürgette a tagállamokat, hogy használják az eszköztárat, megbízta az Európai Beruházási Bankot, hogy „vizsgálja meg, hogyan lehetne felgyorsítani az energiaátalakítással kapcsolatos beruházásokat”, és reményét fejezte ki, hogy a blokk energiaügyi miniszterei egy következő ülésen konstruktívabbak lesznek.
Brüsszel egyelőre nem szándékozik lemondani a zászlóshajónak számító Green Dealről, amelynek célja, hogy a blokk 2050-re karbonsemlegessé váljon.
Ha hihetünk a brüsszeli optimistáknak, a jelenlegi problémák csak rövid távúak, mivel az energiahordozó-árak tavasszal várhatóan visszaesnek. Viszont lehet, hogy csak félig sült pulykával ünneplik majd az idei karácsonyt (amennyiben náluk pulykát szokás enni, és időben megvették). Szerintük ez a fájdalom az ára annak, hogy a jövőben zöldebbé és szabadabbá váljunk.
A kérdés az, hogy az uniós polgárok is így fognak-e érezni, amikor beüt a válság. Mint ahogy azt sem tudni, Oroszország hogy fog mindehhez hozzáállni. Az azonban világos, hogy jelentős szerepet fog játszani Európa energiatérképének formálásában ma, holnap és valamilyen módon még azután is.