Jegor Lesznoj már harmadik éve tisztítja a Bajkál-tó fenekét. A munkát szabadidejében és teljesen ingyen végzi, miközben megélhetését reklámokkal és dokumentumfilmek készítésével biztosítja.
Lesznoj általában egyedül merül, egy barátja pedig egy jet skin várja. Éveken át tartó munkával kidolgoztak egy hatékony rendszert a gumiabroncsok mély vízből való kiemelésére.
„Általában nem vagyok a nagy csapatok híve. Nem kell sok ember ahhoz, hogy összeszedjük a szemetet. Épp ellenkezőleg, nehezebb megszervezni egy tömeget, mint pár embert. Mindig azt mondom (…) csak menj és takarítsd fel a szemetet egyedül. Nem kell messzire menni, ha nincs autód, a városhatáron belül mindig lesz mit eltakarítani” – mondja.
Ő viszont hetven kilométert autózik Irkutszkból Lisztvjanka városába, hogy a Bajkál-tó fenekéről gumiabroncsokat húzogasson ki.
„Sok éven át búvárkodtam ott, ezért amikor a szemét problémája foglalkoztatott, elkezdtem a víz alatti tisztítást Lisztvjanka felől. Idén arra jutottam, hogy a párosban történő tisztítás a legjobb megoldás. Egy kábelt rögzítek a gumiabroncshoz a víz alatt, a társam jet skivel vár a felszínen, majd kihúzza a partra a gumit. Az a helyzet, hogy a gumik általában szinte teljesen beleragadnak az iszapba.”
„A kezemmel húztam ki az abroncsokat az iszapból, ami hihetetlenül nehéz volt, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a víz alatt visszatartom a lélegzetemet. Búvárpalack nélkül merülök. Akkor jó felszerelést használni, ha hosszú ideig kell a mélyben lenni, és apró szemetet kell zsákba gyűjteni. De a hatalmas gumik esetében sokat és gyakran kell merülni, aztán gyorsan beszélni a jet ski vezetőjével, ezért jobb, ha visszatartjuk a lélegzetünket. Amikor a jet ski kiszakítja a gumit az iszapból, és elrobog vele a vízben, a gumi egyszerre tisztul meg a homoktól, az iszaptól, az algáktól, és már tisztán éri el a partot.”
Jegor elmondja, hogy az összeszedett gumikat az irkutszki gumifeldolgozó üzembe viszik: „Eleinte csak újrahasznosításra vittünk mindent, de tavaly támadt egy ötletem, hogy biztonságos felületet készítsünk egy sportpálya vagy játszótér számára Lisztvjanka faluban” – meséli.
„Sok szálloda, kávézó, turisták által kedvelt piac, kilátó, sőt még sípálya is van a körzetben, de egyetlen sportpálya vagy játszótér sincs a gyerekeknek. Van két nagyon régi, nagyon rossz állapotban lévő. Szeretnénk egy profi módon kivitelezettet csinálni a Bajkál-tó partján, ahonnan kihúztuk a gumikat. Ikonikus hely lesz.”
„Amikor felvetettem az ötletet a gumifeldolgozó üzemben dolgozó srácoknak, azonnal beleegyeztek, hogy együttműködnek velünk. Kaptam némi pénzt magánalapítványoktól és érdeklődőktől. Általában egy ilyen sportpályához 15 tonna gumiabroncsra van szükség. Az első hónapban ketten összesen 4,5 tonnányit hoztunk fel a Bajkál fenekéről.”
„A mennyiség időről időre változik: tegnap például körülbelül kétszáz kiló gumiabroncsot emeltünk fel, előtte ezerkétszáz kilót. Néhány gumiabroncs 120-130 kiló. Három darab majdnem fél tonnát tesz ki. De mindenképp több tucatszor kell merülnünk.”
Lesznoj szerint a közelgő hideg idő sem fogja akadályozni őket abban, hogy elérjék a céljukat: „Télen is merülünk, nem törődünk az időjárással és a hőmérséklettel. Konkrét határidőt nem szabtunk meg, de természetesen igyekszünk minél hamarabb elérni a célunkat.”
„A gumifeldolgozó üzem segítségével kidolgoztunk egy projektet, és alapítványokat kerestünk meg. Ők megveszik a sporteszközöket, felújítják a területet, ragasztót vesznek a felülethez. Maga a gumitörmelék csak a burkolat ötven százalékát teszi ki, a többi egy speciális német polimerragasztó, amely elég drága. Ez megőrzi a gumi rugalmas tulajdonságait, ugyanakkor megakadályozza a lebomlását és a káros anyagok felszabadulását, mert a gumiabroncs veszélyes hulladék” – mondja Lesznoj.
„A játszótéren teljesen biztonságos felületnek kell lennie. Vannak gátlástalan gyártók, akik olcsó ragasztóanyagot vásárolnak az ilyen felületekhez. Ezek nem gátolják a gumitörmelék lebomlását. Ilyenkor az emberek panaszkodnak, hogy a nyári melegben annyira büdös a terület, hogy lehetetlen a közelébe menni. Ezért gondosan ellenőrizni kell, milyen anyagból készül a játszótér burkolata.”
Az, hogy gumik vannak-e egy tóban vagy tározóban, első ránézésre nem látszik.
„A gumiabroncsok nem autókból származnak, nem az emberek dobják be a vízbe. Hajókon és mólókon használják őket. A hajók oldalához vannak kötve, hogy tompítsák a kikötéskor az ütközést, és néha leesnek” – magyarázza Lesznoj.
„Ezek a hajóütközők elavultak és nem környezetbarátak, de itt még mindig használják őket. A Bajkálon már régóta hajóznak, és soha senki nem törődött a gumikkal. A tó egyes részein hatalmas mennyiségű gumiabroncs halmozódott fel” – teszi hozzá.
„Egyre több és több van a gumiabroncsokból. Három éve merülünk a lisztvjankai Rogatka mólónál, és félévente átlagosan két-háromszáz kilónyi gumiabroncsot húzunk ki onnan. Minden szezonban szinte tisztára takarítjuk, és a következő szezonra újra megjelennek a gumik” – mondja Lesznoj.
Lesznoj szerint ők a probléma következménye, nem pedig az oka ellen küzdenek: „Nincs jogi tilalom a gumiabroncsok ütközőként való használatára. Pedig vannak környezetbarát alternatívák, ráadásul egész olcsók, még akkor is, ha Finnországban gyártják. A finnek rugalmas PVC-ből készítenek üreges ütközőket, amelyek nem süllyednek el. Ezek ára 2500 és 5000 rubel (35–70 dollár) között mozog mérettől függően.”
„Oroszországban azonban a teljes kereskedelmi flotta környezetszennyező gumikat használ. Ez főként a szovjet időkből megmaradt régi flotta, amelyet magánkereskedők vásároltak fel. Törvényt kellene hozni, amely kötelezi őket a biztonságos ütközők használatára.”
„Kapcsolatba léptünk a regionális tisztségviselőkkel, akik képesek lesznek ezt szövetségi szinten előmozdítani. Szavakban támogattak minket, de egyelőre ennyi. Ma minden találkozónk az állami tisztviselőkkel bürokratikus huzavonával végződik – papírok, jelentések. Ezért inkább csak beülünk a kocsiba, megyünk és csináljuk” – mondja.
Mielőtt a Bajkálból gumiabroncsokat tisztított, Lesznoj más környezetvédelmi projektekről volt ismert, például a bugulgyejkai márványbánya vagy a Bajkál-tóba ömlő Angara folyón található irkutszki víztározó partjának megtisztításáról.
„Stratégiai szempontból fontos volt a víztározó partjának megtisztítása – mondja. – Körülbelül száz tonna gumiabroncsot távolítottunk el. Ráadásul ezek az abroncsok földdel töltődtek meg, amit szabályosan ki kellett ütni belőlük – ez abroncsonként körülbelül negyven percet vett igénybe.”
Lesznoj szerint a szennyezés ellenére sok turista érkezik a Bajkál-tóhoz. „A turistákkal nincs probléma, nagy számban jönnek a Bajkálhoz – mondja. – Csak azt gondolom, hogy az infrastruktúrának modernebbnek kellene lennie. Megértem, hogy a természetvédelmi terület vezetésének nincs elég forrása ehhez.”
2020 nyarán vádat emeltek Lesznoj ellen, mert részt vett egy nem engedélyezett tüntetésen, amelyen több mint ezer irkutszki lakos tiltakozott az alkotmánymódosítások és a Bajkál-tó melletti erdőirtást engedélyező új törvény ellen. A tüntetésen Lesznoj – akinek vezetékneve Erdeit jelent oroszul – egy plakátot vitt magával, amelyen ez állt: „Vologya [Putyin], magadat vágd ki, ne az erdőinket!”
Valamivel kevesebb mint egy évvel később Lesznojt nyolcvan óra közmunkára ítélték. Mint mondja, a büntetés semmit sem változtat az életén, hiszen azt fogja csinálni, amit eddig is – ingyen takarítja a szemetet.
Az önkéntes aktivista szerint végül a büntetés nem volt túl kemény. „Szerencsém volt, mert Lisztvjanka városába voltam beosztva dolgozni, és ugyanazt a munkát végeztem, mint az ítélet előtt: szemetet gyűjtöttem.”
Azt mondja, nem bánta meg, hogy részt vett a gyűlésen, de megemlíti, hogy a dolgok sokat változtak az elmúlt évben. Jelenleg az a terve, hogy kivár, és nem harcol keményen a helyzet ellen, „de ez nehéz” – mondja.
„Megváltoztatom az embereknek a környezethez való hozzáállását. A célomat mindenképp el fogom érni. Ugyanakkor óriási tapasztalatokat szerzek, amelyekre talán nagy szükségem lesz a jövőben. De egyelőre nehéz mindent nagyszabásúan megvalósítani.”
