Magyarország extrém példája a médiapiac kormányzati uralásának, a közmédia viszont sok más helyen is vonzó célpont az erre fogékony kormányoknak. Átfogó kutatás készült a világ közmédiáinak függetlenségéről. A médiakiadványok függetlensége egyébként nem egy gonosz nyugati trükk, nagy különbség van aközött, hogy valami hiba vagy cél.
Az országok szerte a világon jellemzően fenntartanak valamilyen közmédiát, hogy befolyásolják a helyi lakosság tájékozódását. Az információ felértékelődésével azonban szerte a világon egyre inkább a lakosság félretájékoztatására próbálják használni ezt az intézményt. A világ 546 állami médiaszervezetének alig ötödénél engedi a kormány a független szerkesztőségek működését, derül ki a CEU Center for Media and Communication Studies összefoglaló kutatásából.
Ez azt jelenti, hogy a világ közmédiáinak 80 százaléka szándékosan megpróbálja befolyásolni valamilyen szinten az ország lakosságát a valódi hírek mellett. Vagy épp azokkal szemben.
A függetlenség nem egy elérhetetlen nyugati huncutság
A független szerkesztőség és a független újságírás kulcsfogalom lesz a cikkben. Az autoriterebb országokban régóta próbálják hitelteleníteni függetlenséget olyasmikkel, hogy ez nem fontos, nem elérhető vagy egyenesen nyugati fedőszó a vezető eltávolítására. Magyarországon is sokan támadják, de jellemzően olyanok, akik nem értik, hogy miről van szó. Vagy pontosan az ellenkezőjéért dolgoznak, és újságírásnak álcázva segítenék egy-egy politikai termék vagy csoport sikerét.
Az újságírói függetlenség nem azt jelenti, hogy egy újságíró bármit megtehet, ami eszébe jut vagy tilos lenne felelősségre vonni. Definíció szerinti abszolút függetlenséget sem jelent, az újságírók sem távoli szellemként figyelik a Földön zajló eseményeket.
A függetlenség alatt itt elég annyit érteni, hogy semmilyen politikai vagy gazdasági érdekcsoportnak nem lehet beleszólása a szerkesztőség munkájába, a tartalom kizárólag a legjobb szakmai tudásuk eredménye. Ebben értelemszerűen segíti az olvasókat, ha nyilvánosak a szakmai és etikai irányelvek, amikhez a szerkesztőség tartani kívánja magát. Vagy többek közt az is árulkodó lehet, hogy hogy kezelik a hibáikat.
Külön gyakori félreértés azt hinni, hogy sokféle propagandakiadvány fogyasztása is informálttá tehet valakit, mivel ezek majd „kioltják egymást” és középen ott marad a tiszta igazság.
Ez nagyon valószínűtlen, azzal az ötlettel egyenértékű, hogy aki rengeteg ételreklámot néz meg, az végül tisztában lesz a megfelelő táplálkozással. Vígjátékok szereplői ismerik meg a világot reklámokból.
Sokat fizet a lakosság a félretájékoztatásért
Magyarországon évi 80-100 milliárd forintba kerül az adófizetőknek a közmédia, azaz elmúlt évtizedben durván ezer milliárd ment el az intézményre. Eközben viszont egyoldalú, elfogult tájékoztatás és hírhamisítások sorozata jellemzi a közmédiát. Hogy ez nem szakmai hibák sorozat, hanem vezetői elvárás volt, arra nem olyan rég rég szolgáltattunk bizonyítékokat.
A magyar MTVA vagy a román vagy bolgár köztévé a kormány által teljesen foglyul ejtett médiakiadványoknak tekinthetők, ahol csak az épp hatalomban lévő csoporttól függ, hogy mennyire kívánják felerősíteni a saját propagandájukat.
Ellentétben mondjuk a német vagy svéd közmédiával, ahol nagyon erősen védik ezen intézmények kormánytól való függetlenségét, a politikusok, ha akarnak se tudnak beleszólni abba, hogy mi legyen a hír, és azt hogyan kéne megfelelően bemutatni.
„Ahol politikusok elkötelezettek amellett, hogy tartósan független közmédia működjön az országban, ott meg lehet ezt csinálni, ahol viszont nem, ott biztosan nem is fog sikerülni”
– mondta Marius Dragomir, a jelentés egyik szerzője a Szabad Európának. A kutató szerint több okból is csábító célpont az erre fogékony politikai csoportoknak a közmédia.
"Egyrészt azért, mert már készen van, működő, nagy médiaszervezetekről van szó. Másrészt itt sok emberének állást is tud biztosítani a beavatkozó politikai erő. Harmadrészt pedig így közpénzből lehet propagandát gyártatni"
– mondta a CEU kutatója.
Marius Dragomir szerint sokféle gyakorlati megoldás lehetséges jól működő közmédia-rendszer felállításához, de ezt alapvetően három fő szempont alapján kell végiggondolni.
Kitől jön a pénz?
Az első szempont a finanszírozás függetlensége. Ahol kormány meg tudja szorongatni a közmédiát azzal, hogy visszavágja a finanszírozását, azzal akár befolyásolni lehet a tartalmakat vagy a szerkesztőség összetételét. A BBC finanszírozása például annyira nem függ az államtól, hogy a lakosság közvetlenül finanszírozza licencdíjak formájában.
A közvetlen finanszírozás azért is előnyös, mert az adófizetők hamarabb és jobban fogják érezni, ha gyenge minőségű tartalmakat vagy akár bármilyen fajta propagandát kapnak a pénzükért.
Mindez azonban nem azt jelenti, hogy ahol nem közvetlenül finanszírozzák a közmédiát, ott mindenképp beleszól a kormány a működésbe, külön szabályokkal is meg lehet védeni a szerkesztőségek függetlenségét, amennyiben azokat be is lehet tartatni.
A finanszírozást sarkítja ki egyébként például az orosz „külföldi ügynök” szabályozás is. Itt az állam bármely újságírót külföldi ügynöknek bélyegezhet, akinek mondjuk elengedték egy külföldi konferencia részvételi díját. Aki felkerül erre a listára, az lényegében nem tud tovább dolgozni az országban.
Ki irányít?
A második fontos téma az irányítás kérdése. Ha csak a politikusok, pláne, ha mondjuk csak a kormány jelöli ki az adott közmédia vezetését, az szintén nagyon erős eszköz a tartalom közvetlen befolyásolásra. A közmédia jellemzően azokban az országokban tud sikeren független maradni a kormánytól, ahol minél többféle szereplő vesz részt a közmédia felügyeletében.
Ha civil szervezetek, szakmai intézmények, akadémiai műhelyek vagy más független szakértők is beleszólhatnak a közmédia felügyeletébe, az nagyobb garanciát ad a pártatlan tájékoztatásra, mint ha csak politikusok dönthetnek. Az MTVA vezérigazgatóját például a Médiatanács jelöli ki. A Médiatanácsot 2010-ben hozta létre kormány, kizárólag a saját jelöltjeivel töltötte fel, és ez az állapot várhatóan 2028-ig így is marad.
Önmagában egyébként az sem jelenti a függetlenség felszámolását, ha az állam jelöli ki a menedzsmentet, egyéb szabályokkal is meg lehet védeni az újságírókat tőlük. Mindenesetre az ilyesmi ritkább, a legtöbb országban azért csinálja ezt a kormány a közmédiájával, hogy bele is tudjon szólni a tartalomba.
Beleszólhatnak-e a munkába?
A harmadik szempont kifejezetten a szerkesztőség függetlenségének biztosítása. Ahol bármilyen eszközzel bele tudnak nyúlni a szerkesztőség működésébe, ott szükségszerűen sérülni fog a fair tájékoztatás. Ez azért biztos, mert ha egy politikus, oligarcha vagy más befolyásos szereplő hiteles tájékoztatást akar, akkor annak az a legrosszabb módja, ha ő kívánja eldönteni, hogy mi legyen hír, hiszen szükségszerűen mások a céljai.
A szerkesztői függetlenséget egyrészt olyan belső szabályokkal lehet biztosítani, amik egyértelműen kizárják, hogy bármilyen hatóság vagy más külső személy vagy intézmény beavatkozhasson a szerkesztőségi munkába. Másik oldalról a külső, független szakmai felügyeletet lehet erősíteni erre hivatott szervekkel. Ide tartozhat például a nyilvános szakmai minőségellenőrzés, a panaszkezelés vagy akár egy közmédiával foglalkozó ombudsman is.
Értelemszerűen, ha ezek a szakmai ellenőrző szervek nem függetlenek, akkor a létezésük a visszájára fog elsülni. Hasonlóképp, ha ezek a szervek szakmailag erősen kifogásolható tartalom ellenére sem tudnak érdemi változásokat kikényszeríteni az adott médiakiadványnál, akkor pedig nincs értelme a működésüknek.
"Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az is fontos, hogy ne lehessen megbüntetni az újságírókat politikai alapon, csak szakmai okból lehessen kirúgni őket. De minden kritériummal és jó gyakorlattal együtt a független működés talán legfontosabb biztosítéka, ha a közmédiának sikerül olyan közönséget kialakítania, amelyik bízik benne és számít rá"
– tette hozzá Marius Dragomir.
Független közmédia főleg nyugaton van
A három fő szempont alapján a kutatás két szélsőséges esetet különböztet meg. Az elsőnél a közmédia finanszírozásába, vezetésébe és szerkesztőségi munkájába se tud beleszólni a kormány. A másik szélsőségnél mind a három területet a kezében tartja, ide tartozik például a magyar MTVA is.
A kettő között változatos formákat ölthet a közmédia megvalósítása, beleértve még azt is, amikor magán médiakiadványokat tudja a kormány pénzzel vagy máshogy a maga irányába befolyásolni.
Az 546 vizsgált médiaszervezet közül 110-nél valósult csak meg a szerkesztőség független működése. Ebbe beleszámítva egyébként azokat a magán médiacégeket is, ahol az állam befolyásolja a szerkesztőségi tartalmakat.
Ezek közül 18 számított abszolút független közmédiának, amelyek többsége Európában található. Főleg Nyugat-Európában, de a cseh és a litván közmédia példája bizonyítja, hogy nem lehetetlen a posztszocialista országokban sem létrehozni ezt, ha van rá szándék.
Afrikában, a Közel-Keleten, Dél-Amerikában vagy az eurázsiai régióban viszont egy sem volt, ami jó eséllyel növelheti a nyugati világ és az itt élők közti információs szakadékot. Különösen Ázsiában és a Közel-Keleten elterjedtek az állam által irányított médiakiadványok. Egyébként a kutatás alapján az egész világon nő a kormányok érdeklődése az iránt, hogy maguk alá gyűrjék a helyi közmédia még függetlenül működő kiadványait.
Európára visszatérve azt is hozzá kell tenni, hogy 24 olyan közmédia-szervezet van a kontinensen, amelyeknél jelenleg világos szabályokkal garantáltan független a szerkesztőségi munka, de az állam által finanszírozott és menedzselt kategóriába esnek. Ezek vannak ugyanis a leginkább kitéve egy kormányzati fordulatnak, itt könnyebb átlépni azt a vonalat, hogy a szerkesztőség mégse működjön függetlenül.
Ide esik például a belga vagy lett közmédia, a legtöbb spanyol regionális közmédia vagy épp az amerikai közpénzből működő Szabad Európa is.
Európán belül is kiemelték Magyarországot és Lengyelországot, ahol a kormány egyre több magán médiakiadványt vont az irányítása alá az elmúlt 5-10 évben. Magyarország esetében például több százat.
Az ilyesmi Kambodzsában, Marokkóban, Azerbajdzsánban, Jordániában, Szerbiában, Katarban és Törökországban jellemző még. Utóbbit Magyarországgal és Lengyelországgal hármasban úgy jellemezték, hogy ezekben az országokban extrém szinten foglyul ejtette az állam a médiát.
Azt a kutatás szerzője szerint nehéz minden országra megmondani, hogy ezeket a médiapiaci célokat ki vette át kitől.
"Lengyelország úgy tűnik, hogy egy az egyben próbálja követni az Orbán-kormány médiapiaci lépéseit. De az ilyen törekvések nem csak erre a régióra jellemzők, Törökországban vagy Egyiptomban is hasonló folyamatok zajlanak, nehéz visszafejteni, hogy pontosan ki tanult kitől"
– mondta el Marius Dragomir.
Európán belül is erős a kelet és nyugat közti különbség, a legtöbb posztszocialista országban ugyanis 30 éve nem sikerül rendbe tenni a közmédiát.
Magyarországtól nyugatabbra is kockázatokkal nézhet szembe több közmédia is. A dán DR költségvetését egy 20 százalékos visszavágás után is rögtön tovább csökkentenék egyes pártok. Vagy épp az osztrák ORF licencdíjának teljes eltörlésével kampányolt nemrég az osztrák szélsőjobb. Szlovéniában szintén jobboldali pártok támadják a helyi közmédia finanszírozását.
Mellettük említik például a hosszú ideje az állam és a bankok szorításában működő spanyol RTVE-t is. Vagy épp az olasz RAI-t, a máltai PBS-t vagy a görög ERT-t, amelyek szintén régóta működnek szoros állami irányítás mellett. És nem is tűnik úgy, hogy ez a helyzet érdemben változhatna.
"Valóban rossz a tendencia és sok országban jelenleg jobban szolgálja a társadalom javát számos, függetlenül működő magán médiaszervezet, mint a helyi közmédia"
– mondta Marius Dragomir arra a kérdésre, hogy miért kell egyáltalán közmédia minden országba.
Szerinte viszont ettől még sok helyen fontos lenne a független közmédia is, ami a piaci körülményektől, felvásárlásoktól is függetlenül tud pártatlan tájékoztatást nyújtani. Például pont olyan helyeken, mint Európa keleti része, ahol a választásokon győztes csoport nem egy országban azonnal uralma alá akarja hajtani a függetlennek szánt intézményeket vagy a magán médiacégek döntő részét is irányítani szeretné.
