Virágcsokor és bonbon jár, de nemek közötti egyenlőség nem

Nem egy csokor virágért és bonbonért tüntetett negyvenezer amerikai munkásnő 1857. március 8-án, hanem bér- és esélyegyenlőségért. Ehhez képest Törökország után Magyarországon gondolják a legtöbben – és 2019 óta egyre többen – úgy, hogy a mai fiatal nőknek rosszabb életük lesz itthon, mint az előző generáció női tagjainak volt. Ráadásul Dél-Korea, Japán és Törökország után nálunk vélik úgy a legkevesebben, hogy a nemek közötti egyenlőség még életükben megvalósulhat az Ipsos friss felmérése szerint.

Közben Kína után nálunk hiszik legtöbben, hogy semmit nem tehetnek a nemek közötti egyenlőségért. Hogy legyen jó hírünk is: nálunk véli úgy a legkevesebb férfi, hogy ez csak a nőket érintő kérdés lenne.

Van okunk a pesszimizmusra

A magyarok pesszimizmusát alátámasztják a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó kutatások hazai eredményei. Az European Institute for Gender Equality 2021-es jelentéséből az derült ki, hogy az EU-tagországok között még mindig sereghajtók vagyunk ezen a téren. Az EIGE skáláján 1-től 100-ig pontozzák az országok teljesítményét a nők munkalehetőségei és -körülményei, anyagi helyzetük, tudáshoz, oktatáshoz és egészségügyhöz való hozzáférésük, a gondozásra és szabadidőre fordított idejük és a hatalomban való részvételük alapján. Az uniós átlag 68,6 pont volt, Magyarország ehhez képest 54,2 ponttal teljesített a lista végén, fényévnyi távolságra az ezen a téren (is) éllovasnak számító Svédországtól és az annak járó 83,9 ponttól.

Megállt az idő

A fenti adat talán még szomorúbb képet fest a nők magyarországi helyzetéről, ha megnézzük a fejlődést az előző évekhez képest: a 2021-es adat alig 0,8 pontos javulást mutat az előző, 2019-es felmérés eredményéhez viszonyítva. (Az EIGE minden második évben szokta közölni legaktuálisabb kutatási eredményeit.) Míg Európa országainak többségében radikálisan csökken a nemek közötti megkülönböztetés, Magyarországon mintha 2010 óta megállt volna az idő ezen a téren. Sőt 2010 és 2015 között még hátrafele is mentünk, nem előre, azaz nőtt a nemek közötti egyenlőtlenség, igaz, azóta sikerült visszacsökkenteni éppen annyival, hogy elérje a 13 évvel ezelőtti, 2010-es szintet. Ehhez képest olyan országok hagytak le minket a nemek közötti egyenlőtlenség leküzdésében, amelyek sokkal rosszabb helyzetből indultak 1990-ben: Ukrajna, Lettország, Észtország, Bulgária, sőt még Oroszország is.

Még szembetűnőbb, mennyire lassan fejlődünk a nemek közötti egyenlőség terén, ha az ENSZ Fejlesztési Programjának nemek közötti egyenlőtlenségi indexét nézzük, amelyben a 0 azt jelölné, ha valahol egyáltalán nem létezne egyenlőtlenség, az 1 pedig a lehető legrosszabb érték. Az 1990-ben elért 0,339-as indexet 2021-re 0,221-re sikerült csak javítani itthon. Ezt is javarészt annak köszönhetően, hogy a rendszerváltás időszakához képest sokkal több 25 éven felüli nőnek van legalább középiskolai végzettsége. Két másik tényezőben viszont alig számottevő a változás a 33 évvel ezelőtti adatokhoz képest. 1990-ben az országgyűlési képviselők mindössze 11,4 százaléka volt nő, 2021-re is csak 13,1 százalékra sikerült felturbózni a jelenlétüket a törvényhozásban, amivel még mindig sereghajtónak számítunk az Európai Unióban.

„A nőknek megadatott a kiváltság, hogy életet adjanak, ezért lehetővé kell tenni a lányoknak és nőknek szerte a világban, hogy saját maguk hozzák meg döntéseiket, és ne kényszerítsük őket az anyaság és a szakmai karrier közti választásra.”

A fenti idézet Novák Katalin köztársasági elnöktől származik, mégis csekély mértékben tud csak több nő elhelyezkedni a munkaerőpiacon most, mint 1990-ben. Márpedig talán mondani sem kell, hogy a nők foglalkoztatottsága nemcsak a gazdaság versenyképességét javíthatja, de a nemek közötti egyenlőség egyik fontos mérföldköve is lehetne. A legkiábrándítóbb éppen családbarát kormányunk egyik kiemelt célcsoportja, azaz a kisgyerekes anyák munkaerőpiaci helyzete. „2017-ben a három évnél fiatalabb gyereket nevelő, 25–49 év közötti nők foglalkoztatási rátája 15,2 százalék volt, míg a 3–5 év közöttieket nevelőké már 73,7 százalék, az 5 és 16 év közöttieké pedig 85,1 százalék” – írja az UNICEF a kisgyerekes anyák munkaerőpiaci részvételéről végzett felmérésében.

A három évnél fiatalabb gyermeket nevelő anyák csak úgy tudnának visszatérni a munkaerőpiacra, ha biztosítanák számukra a részmunkaidőt és a bölcsődei férőhelyet kisgyermekük számára. Csakhogy nálunk egyik sem adott. A KSH adatai szerint 2021-ben 7,7 százalék volt a részmunkaidőben foglalkoztatott, 15–74 év közötti nők aránya, míg az EU-s átlag 29,4 százalék.

Utóbbival kapcsolatban hiába ígérte előbb Novák Katalin, hogy 2018-ra hatvanezer bölcsődei férőhelyet hoznak létre (százmilliárd forintból), majd Orbán Viktor miniszterelnök azt, hogy 2022-re már egyenesen hetvenezret, tavaly még mindig csak 55 ezer férőhely volt az egész országban a KSH kimutatása alapján.

A nők és a férfiak munkaerőpiaci helyzetét jelentősen befolyásolja a család- és a foglalkoztatáspolitika kapcsolata – írják szintén az UNICEF jelentésében. A magyar családtámogatási rendszer sokat kritizált sajátossága, hogy nincs felső jövedelmi korlátja, míg a legrászorulóbb családok kezét viszont csaknem teljesen elengedi. „A jövedelem szintjéhez, illetve a kellő biztosítási idő meglétéhez kötött támogatásokhoz képest az alanyi jogon járó családi pótlék összege nemcsak rendkívül alacsony, de 2008 óta változatlan” – írja Hungler Sára és Kende Ágnesa Nők a család- és foglalkoztatáspolitika keresztútján című tanulmányában.

De kanyarodjunk vissza a negyvenezer amerikai munkásnő 166 évvel ezelőtti követeléséhez: az egyenlő bérekhez. A nemek közötti átlagos bérkülönbség az EU-ban 16 százalékos, azaz a nők átlagosan ennyivel keresnek kevesebbet óránként, mint a férfiak. Itthon a kilencvenes évektől csökkent a bérkülönbség, de az iskolai végzettség szerinti bontás már más képet mutat: a kereseti rés nőtt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében, míg az alacsonyabb végzettségi szinteken csökkent. Így 2020-ban ez a rés 17,2 százalékos volt átlagosan, azaz az ötödik legnagyobb az EU-s országok között.

A fentiekből tehát az látszik, okkal lehetünk pesszimisták, ha a nemek közötti egyenlőségről van szó itthon. És hogy nőnapon ne csak a nőkről essen szó: az Ipsos legfrissebb kutatási eredményei szerint a magyarok többsége úgy gondolja, hogy nemcsak a mai fiatal nők, de a fiatal férfiak élete is rosszabb most itthon, mint volt egy generációval ezelőtt.