Az egykori császárt száműzetésben érte a halál a Szent Ilona-szigetén 1821. május 5-én. Földi maradványait Lajos Fülöp király fia szállíttatta Párizsba 1840-ben.
Sokáig úgy hitték, hogy gyomorrák végzett a hadvezérrel, míg egy svéd fogszakorvos és mérgezésszakértő a megmaradt hajszálakból arzénmérgezés lehetőségét mutatta ki. A történészek többsége hajmeresztőnek gondolja ezt az elképzelést.
A Napóleon vezette Franciaország állandóan hadban állt az európai hatalmakkal. A Grande Arméevel együtt vívott csatái állítólag a legtöbb véráldozatot követelő összecsapásoknak számítottak az első világháborúig.
A polgári Franciaország megteremtőjeként polgári törvénykönyvet alkottatott, amely - módosításokkal ugyan, de - ma is életben van. Ugyanakkor prefektusokkal a megyék élén erősen centralizált közigazgatást épített ki.
A korzikai olasz családban született Napóleon 1799-ben lett a francia forradalom tisztjéből első konzul. Aztán 1804-1814 között, majd 1815-ben, miután visszatért Elbáról, három hónapig Franciaország császára volt.
Elisabeth Moreno, a nők és férfiak közötti egyenjogúságért felelős francia miniszter egy interjúban az egyik legnagyobb nőgyűlölőnek nevezte Napóleont, aki szerinte jóllehet a francia történelem egyik nagy alakja, az ő nevéhez fűződik a rabszolgaság helyreállítása is.
Az biztos, hogy a hadvezér mindmáig a francia történelem egyik legvitatottabb alakja, már ami a megítélését illeti. Ez azonban életében is így volt. Történetírók szerint alakja körül már akkor kultusz alakult ki. Olyan személyiség volt, akit csak „imádni vagy gyűlölni” lehetett. A halála óta eltelt kétszáz évben pedig ez nem sokat változott.