Hogyan lesz egy esküvői fotósból egy olyan ember, aki gyerekeket ad örökbe? Erős váltás.
Azért 1994 február óta nem fordult elő egyetlen egyszer sem, hogy öt nap alatt öt halott újszülöttet megtaláljon a rendőrség bárhol az országban. Ez 1994 februárjának első hetében történt. Hétfőtől péntekig minden este a fél nyolcas híradó bemondta, hogy egy újszülött holttestét találták meg a rendőrök. Ez volt az a pont, ahol azt mondtam, hogy ez nonszensz, hogy nem volt kihez fordulni, és valamit tenni kellene. Akkor elkezdtem agyalni. Köze nincs a fotózáshoz. Normális ember ezen két nap alatt átlép, de másnapra valószínűleg elfelejti. Én ezen nem tudtam átlépni. Csak agyaltam és agyaltam, hogy mit lehetne tenni.
És mit talált ki?
Az volt a lényeg, hogy az utolsó pillanatban szalmaszálat tudjak azoknak a nőknek nyújtani, akik várandósak, mert képesek kétségbeesésükben a szülés előtt bármilyen őrültséget csinálni. Az volt az elképzelésem, hogy amit nem mer elmondani az anyjának, a szüleinek, a férjének, a munkatársának, a barátjának, azt lehet, hogy nekem, az idegennek, aki teljesen kívülálló, el meri, hogy miért érzi úgy, hopgy nem tudja vállalni a születendő gyermekét.
Huszonöt évvel ezelőtt nem volt Facebook, nem volt olyan platform, amin keresztül el tudta volna érni ezeket a nőket. Honnan tudták azt, hogy ön akár segíthet is rajtuk?
Teljesen blőd volt az egész. Az volt az elgondolásom, hogy mi van akkor, hogy ha lerakják a nem várt újszülötteket a küszöbömre?
Ez volt az ötlete, hogy rakják le a csecsemőket az ön lépcsőjére?
Igen. Aki úgy érzi, hogy nem tudja vállalni a gyereket, tegye a lépcsőmre.
Kiírta a kapujára, hogy ide tegyétek a gyerekeket?
Nem, mert akkor rájöttem, hogy Szekszárdon, ahol laktunk a Szüret utca a Bottyán-hegyen nagyon messze van a vasútállomástól, buszpályaudvartól. Ismertem a katolikus plébánost. Akkor arra gondoltam, hogy a Béla téren ott van a katolikus templom, akkor nem az én lakásom, a társasházunk küszöbét hirdetem majd meg, hanem a templom lépcsőt.
Azért 1994 február óta nem fordult elő egyetlen egyszer sem, hogy öt nap alatt öt halott újszülöttet megtaláljon a rendőrség bárhol az országban. Ez 1994 februárjának első hetében történt. Hétfőtől péntekig minden este a fél nyolcas híradó bemondta, hogy egy újszülött holttestét találták meg a rendőrök. Ez volt az a pont, ahol azt mondtam, hogy ez nonszensz, hogy nem volt kihez fordulni, és valamit tenni kellene. Akkor elkezdtem agyalni. Köze nincs a fotózáshoz. Normális ember ezen két nap alatt átlép, de másnapra valószínűleg elfelejti. Én ezen nem tudtam átlépni. Csak agyaltam és agyaltam, hogy mit lehetne tenni.
És mit talált ki?
Az volt a lényeg, hogy az utolsó pillanatban szalmaszálat tudjak azoknak a nőknek nyújtani, akik várandósak, mert képesek kétségbeesésükben a szülés előtt bármilyen őrültséget csinálni. Az volt az elképzelésem, hogy amit nem mer elmondani az anyjának, a szüleinek, a férjének, a munkatársának, a barátjának, azt lehet, hogy nekem, az idegennek, aki teljesen kívülálló, el meri, hogy miért érzi úgy, hopgy nem tudja vállalni a születendő gyermekét.
Huszonöt évvel ezelőtt nem volt Facebook, nem volt olyan platform, amin keresztül el tudta volna érni ezeket a nőket. Honnan tudták azt, hogy ön akár segíthet is rajtuk?
Teljesen blőd volt az egész. Az volt az elgondolásom, hogy mi van akkor, hogy ha lerakják a nem várt újszülötteket a küszöbömre?
Ez volt az ötlete, hogy rakják le a csecsemőket az ön lépcsőjére?
Igen. Aki úgy érzi, hogy nem tudja vállalni a gyereket, tegye a lépcsőmre.
Kiírta a kapujára, hogy ide tegyétek a gyerekeket?
Nem, mert akkor rájöttem, hogy Szekszárdon, ahol laktunk a Szüret utca a Bottyán-hegyen nagyon messze van a vasútállomástól, buszpályaudvartól. Ismertem a katolikus plébánost. Akkor arra gondoltam, hogy a Béla téren ott van a katolikus templom, akkor nem az én lakásom, a társasházunk küszöbét hirdetem majd meg, hanem a templom lépcsőt.
