Az amerikai külügyminisztérium „katasztrofális csapást” mért azokra az erőfeszítésekre, amelyek révén dokumentálni igyekeztek az orosz háborús bűnöket – mondta a Yale Egyetem nyomozócsoportjának vezetője. A csoport nem kap több pénzt, ezért kénytelen bezárni.
A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió beperelte a felügyeletét ellátó Egyesült Államok Globális Médiaügynökségét (USAGM), valamint a USAGM tisztviselőit, Kari Lake-et és Victor Moralest, hogy megakadályozzák az RFE/RL szövetségi támogatásának megszüntetésére irányuló kísérletüket.
Három év alatt 12 ezer milliárd forintnyi közbeszerzést nézett át a Transparency International. Az eddig taroló építőipari cégek helyett egy takarítással foglalkozó kormányközeli vállalat nyerte el a legtöbb közpénzt. Végső tulajdonosok tekintetében továbbra is Mészáros Lőrinc a tenderbajnok.
Lánczi Tamás a 24.hu, a 444.hu és a Telex kérdéseire azt mondta, megvannak a bizonyítékaik arról, hogy az említett online lapok „nagyrészt külföldről finanszírozottak”, de azt nem árulta el, mik ezek és honnan származnak.
A parlament kedden fogadta el a gyülekezési törvény módosítását. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Sulyok Tamást, hogy vétózza meg a Pride betiltására is lehetőséget biztosító jogszabályt, az államfő azonban aláírta, és már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
A parlament kedden fogadta el a gyülekezési törvény módosítását, amely a gyakorlatban a Pride betiltását jelenti. A Momentum tüntetést szervezett, a tiltakozók a Jászai Mari térre vonultak, a Margit hídra azonban nem engedték fel őket. Volt némi dulakodás, a rendőrök igazoltatták a résztvevőket.
A politikai erőszak bármilyen legitimációja politikai vezetők részéről utcai erőszakhoz vezethet, és ebben a retorikában vagyunk a Fico-merénylet óta Szlovákiában vagy a poloskázással Magyarországon, mondja Feledy Botond külpolitikai szakértő.
Ukrajna támogatása és uniós tagsága valóban sok pénzbe kerül, de nem annyiba, mint az alternatíva, és a költségek mellett egyértelmű előnyökkel is jár az EU egésze számára, többek között éppen a védelmi politika és a hadiipar terén.
Korábban az Elios-cégek székhelye is abban az épületben volt, ahol most a Hungary Helps Ügynökség bérel irodát 3 évre. A havi kb. 3 millió forintnyi bérleti díjat a egy olyan cég kapja melynek egyik tulajdonosa Tiborcz István volt üzlettársa, Erdei Bálint.
Az Országgyűlés 136 igen, 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nélkül fogadta el a gyülekezési törvény módosítását, amelyet kivételes eljárásban, egy nap alatt nyomtak át a parlamenten a kormánypártok. A Momentum képviselői tiltakozásul füsttel piros-fehér-zöld borították be az üléstermet.
A Fővárosi Törvényszék abban a munkaügyi perben döntött így, amelyet Kovács András kúriai bíró indított a kúriai elnök intézkedésével szemben. Az ítélet nem jogerős, a Kúriának lehetősége van fellebbezni.
A tűzesetben, ami az észak-macedóniai Kocsani egyik szórakozóhelyén ütött ki vasárnap este, legkevesebben ötvenkilencen meghaltak és több mint százan megsérültek.
Továbbiak betöltése