Hideg telek, perzselő nyarak, végtelen tajgaerdők – és a világ legkiterjedtebb erdőtüzei. A szibériai Jakutföld erdői az idén talán minden eddiginél jobban égtek. Most elmagyarázzuk, miért számít ez a más országokban élőknek is.
Jair Bolsonaro brazil elnök legalizálná az aranybányászatot az Amazonas-medence őslakóinak földjén természet- és egészségkárosító hatása ellenére is.
A kelet-szerbiai Bor közelében van egy falu, amelyet teljesen élhetetlenné tett az ott működő bánya. Régen szerb állami vállalat volt, most megvette egy kínai cég és a megnövekedett termelés óriási környezeti kárral jár. A lakosok azt mondják, az államtól eddig csak üres ígéreteket kaptak.
Extrém meleg és száraz nyár volt az idei, miközben óriási viharok is dúltak. A károk mennyisége nőtt – a 2010-es árvizek óta nem fizettek ennyit a biztosítók a károsultaknak.
Románia hamarosan – első alkalommal – DNS-technológiát bevetve medveszámlálást tart, miközben a falusiak további támadásoktól, a természetvédők pedig a vadászati törvények lazításától tartanak.
Brooklyni és bronxi utcák víz alatt – az Ida hurrikánt követő trópusi vihar nagy károkat okozott az USA észak-nyugati partvidékén. New Yorkot sem kímélte a vihar.
Az Ida hurrikán Louisiana felől északra vonult, erőssége gyengült - így már csak trópusi viharnak számít, de így is özönvizet okozott több észak-keleti amerikai nagyvárosban. New Yorkban szükségállapotot hirdettek éjszakára, több metróállomást lezártak a beömlő esővíz miatt.
Az Ida hurrikán éppen a több mint 1800 halálos áldozatot követelő Katrina hurrikán tizenhatodik évfordulóján csapott le. Az elmúlt évtizedek egyik legpusztítóbb vihara miatt több mint egymillió háztartás maradt áram nélkül. A trópusi viharnak legkevesebb egy halálos áldozata van.
Dolga-e egy művésznek, hogy kényelmes élete legyen? Mi lesz a Római-parttal? A héten egyebek mellett ezekre a kérdésekre kerestük a választ riportjainkban. Megmutattuk a kabuli repülőtéren kialakult helyzetet és a különleges sporteszközöket, amelyekkel a paralimpikonok versenyeznek.
Milyen volt, milyen lesz – és milyen nem a budapesti Római-part? Egy aktivista, egy mérnök – két helyi lakos – egy fővárosi projektvezető és egy főpolgármester-helyettes válaszolnak a Szabad Európa riportjában.
Továbbiak betöltése