December 15-én vált lehetővé Magyarországon az 5–11 éves gyerekek koronavírus elleni oltása a Pfizer erre a korosztályra készített vakcinájával. Dr Póta György gyermekorvost annak a napnak az estéjén kérdeztük a tapasztalatokról, amikor kiderült, hogy január 10-én beteltek a foglalható helyek.
A hivatalos indoklás szerint közfeladatot ellátó szervről van szó, és a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak azok az adatok, amelyek alapján a testület meghozta a döntéseit, illet azok sem, amelyek a döntéshozatalkor készültek.
A német elnök alapos vitára szólította fel országa polgárait szerdán a kötelező koronavírus elleni védőoltás tervéről. Szerinte ugyanis egy ilyen drasztikus intézkedést átfogóan meg kell okolni.
Rakétasebességgel száguld itthon és a világban is az omikron vírusvariáns. Hivatalos bejelentés szerint Magyarországon már a fertőzések 29 százalékáért felel, a WHO szerint márciusra Európa 50 százaléka omikronnal fertőzött lesz.
Van olyan budapesti gimnázium, ahol a következő két hétben csak online tanítanak. A januárra és februárra tervezett nyílt napokat szinte mindenütt lefújták. majd, máshol több mint ötven diák és tanár tesztje lett pozitív a múlt héten.
Hétfő óta 3382 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak Magyarországon, a járvánnyal összefüggésbe hozott halálesetek száma 69. Megérkezett a harmadik szállítmány a gyerekek oltásához használt Pfizer-vakcinából. Jakab Ferenc virológus szerint az ötödik hullám lecsengésével sem ér véget a világjárvány.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatósága hétfőn közölte, hogy heteken belül határozatot hozhat a Pfizer Covid–19 elleni tablettája, a Paxlovid engedélyezéséről. A gyógyszert az Egyesült Államokban már engedélyezték, miután 90%-ban hatékonynak bizonyult a súlyos betegség megakadályozására.
Három nap alatt csaknem 15 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon. Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy tízszer több koronavírusos lehet itthon, mint amennyi a hivatalos adatokban szerepel, Kásler Miklós miniszter pedig már a negyedik oltást emlegette.
Egy ausztrál bíró elutasította Novak Djokovics vízumtörlését, és elrendelte a szabadlábra helyezését. Ügyvédje szerint azonban az ausztrál kormány még elrendelheti a szerb játékos kitoloncolását. Cikkünk frissül.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleménye az orosz Szputnyik Lightról egy nappal azután jelent meg, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő bejelentette, feljelentést tett a keleti vakcinák engedélyezése miatt.
Továbbra is emelkedőben van az új fertőzöttek száma az omikron megjelenésével Magyarországon. Szakértők közben arról beszélnek, hogy miután a gyermekek körében alacsony az átoltottság, egyik napról a másikra teljes osztályok, évfolyamok betegedhetnek meg.
Megszűnt a külföldről Angliába utazók indulás előtti Covid-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés utáni teszt eredményét sem kell karanténban megvárni. Az enyhítés január 7-én reggel 5 órakor lépett életbe, de csak a teljes körűen beoltott felnőttekre és a 18 év alattiakra vonatkozik.
Továbbiak betöltése