Jelentős, de még nem amerikai szintű az érzelmi megosztottság Magyarországon, derült ki a Policy Solutions friss felmérésből. Az ellenzékiek sokkal rosszabb véleménnyel vannak a fideszesekről mint fordítva. A magyar társadalomban közös pontnak tűnik viszont a muzulmánok és a cigányok utálata.
A fák 12°Celsius-fokkal is képesek hűteni a városok felszíni hőmérsékletét, derült ki egy kutatásból. Egy másik tanulmány a zöld területek hiányának betudható korai halálesetek számát vizsgálta Európában. Szombathely és Budapest különösen rosszul szerepelt ebben.
Mennyire veszélyes a majomhimlő? Kik kaphatják el? Hogyan lehet ellene védekezni? Cikkünkből egy helyről tájékozódhat a vírus ismert jellemzőiről, és automatikusan frissülő ábráink alapján a terjedéséről is. Elöljáróban: pánikra semmi ok, épp a tájékozottság is segíthet.
A Fidesz–KDNP-nek remek érzéke van ahhoz, hogyan kell gumicsontokat dobnia, amelyeken hosszasan elrágódhatunk, és addig sem törődünk más, kicsit talán fontosabb kérdésekkel. Milyen bombákat vetett már be így a kormány, és miért?
Globálisan négyből három ember szerint a háború elől menekülőket be kell fogadnia egy másik országnak. Az elmúlt három évben folyamatosan erősödött az ezt támogatók aránya Magyarországon is. Ezzel párhuzamosan a magyar többség károsnak gondolja a menekültek befogadását az ország szempontjából.
Évtizedes csúcsokat dönt az EU támogatottsága szerte a kontinensen, derült ki az Eurobarometer legfrissebb felméréséből. Magyarországon is elsöprő az EU támogatottsága, a magyarok inkább ott mennének szembe a többséggel, hogy szívesen cserélnék alacsonyabb árakra a demokrácia védelmét.
Washington beleegyezett, hogy nagy teljesítményű rakétarendszert szállítson Ukrajnának. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan működik a fegyver, és elmondjuk, miért nem áll majd Kijev rendelkezésére a teljes tűzereje.
Nemrég megszavazta a parlament azt a törvénycsomagot, amely lehetővé teszi a magyar miniszterelnök fizetésének emelését is. De pontosan mennyi az annyi? Hányszorosa a kormányfő bére a magyarok átlagfizetésének, és kik azok, akik már az előző ciklusban is havi bruttó ötmillió forintot vihettek haza?
Az Európai Unióban a 2020-ban születetteknél a várható egészségben töltött életévek száma 64,5 év volt a nőknél és 63,5 év a férfiaknál. Az egészséges életévek a nők teljes várható élettartamának 78 százalékát, a férfiakénak 82 százalékát teszik ki.
Ha ön is olyan szülő, aki már számolgatja, hány óra van még hátra a vakáció végéig, vigasztalja a tudat, hogy Albániában június elejétől egészen szeptember közepéig tart az iskolai szünidő.
A szomszédban zajló háború kapcsán a kormányközeli kommunikáció hónapok óta keményen megdolgozza a magyar társadalmat Putyin-párti propagandával. A magyar közvélemény pedig több szempontból az EU szélére sodródott az Eurobarometer tavaszi felmérése szerint.
Moszkva ukrajnai invázióját világszerte érzik a gazdaságok: a háború élelmiszerhiányt okoz. Oroszország és Ukrajna egyaránt fontos mezőgazdasági szállító. A konfliktus – amelyben két jelentős szereplő kiesik a piacról – még inkább rávilágított a globális élelmiszer-ellátási lánc sebezhetőségére.
Továbbiak betöltése