Mostani kvízünkben olyan nőkkel foglalkozunk, akiknek köszönhetően kicsit jobb világban élhetünk, vagy legalábbis, akik reményt adhatnak arra, hogy egyszer abban éljünk. Tegye próbára magát, mennyit tud róluk?
Táncolt az ellenzék Tbilisziben, Budapesten oltanak, Gorbacsov pedig 90 éves lett. Csak pár érdekesség a hétről - 1 percben.
Mielőtt bárki a szívéhez kapna, nem az egyébként kétségtelenül tragikus jelenlegi járványhelyzetben elhunytakat szállító járműről, hanem egy száz évvel ezelőtti - mai szemmel nem kicsit morbid - szolgáltatásról szól az eheti szubjektív prágai levél.
A „mikor kapom meg az oltást?” kérdés mellett (erre egy kalkulátort egyébként itt találhat) az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés az, hogy vajon mit tehetünk azért, hogy többé ne legyen a mostanihoz hasonló járvány. A héten ezt a kérdést is megválaszoltuk – a tíz legjobb cikkünket ajánljuk.
"A század eleje óta nem volt ennyire feszült és veszélyes a nemzetközi környezet." Ezt 2014-ben mondta Gorbacsov. Exkluzív részleteket is bemutatunk a róla készülő filmből.
Elzártságban volt kénytelen megemlékezni a kerek évfordulóról a reformjairól ismert Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke, aki kedden töltötte be 90. életévét. Mint mindenki más, ő is „belefáradt” a vírusba – mondta a szóvivője.
Miközben Európában a szeszélyes időjárás sok helyre már tavaszt varázsolt, a világ más részeire nem köszönt be a napfény olyan hamar. Lassan oszlik a 40 napig tartó teljes sötétség az Északi-sark legnagyobb városában. Amos Chapple a helyszínen készített exkluzív fotókat a Szabad Európának.
Három évtizeddel azután, hogy az oroszok ledöntötték a rettegett titkosszolgálat, a KGB alapítójának szobrát, Félix Dzerzsinszkij visszatérhet Moszkva központjába. Népszavazás dönti el, hogy az ő szobra kerüljön-e a Lubjanka térre.
First lady-nek lenni több, mint csupán az amerikai elnök feleségének lenni. Komoly befolyást is jelent. Jill Biden az első, aki folytatja civil munkáját a Fehér Házba költözés után.
A terrortámadás mögött a román Securitate állt. Célpontja is a román nyelvű szerkesztőség volt, de tévedésből a csehszlovákoknál robbant a plasztikbomba. Négy munkatárs sérült meg - a támadók elszámították magukat.
Hatástalan penicillin, törékeny hőmérők, konyhai eszközök a műtőkben. A Szabad Európa Rádió archívumának segítségével idézzük fel, milyen körülmények uralkodtak az 1950-es évek magyar egészségügyében, amikor szintén járványok tették próbára a frissen gründolt szakminisztériumot és a munkaversenyt.
A lengyel hatóságok kutatnak Jan Litynski, a kommunista időszak egyik vezető ellenzéki személyiségének holtteste után. A demokratikus rendszerváltásban szerepet játszó politikus egy folyóba fulladt, amikor megpróbálta kimenteni a kutyáját. 75 éves volt.
Továbbiak betöltése