A történelem néha megismétli önmagát. Már korábban is előfordult az, ami idén, hogy belarusz sportolók külföldre menekültek, például a volt szocialista Bulgáriában. A totalitárius rezsimek elől való disszidálás egyik legérdekesebb esete Naim Süleymanoğlu története.
A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián minden hangot ismernek a zongorán. De vajon mennyire ismeri ön az idén ötvenéves Locomotiv GT-t? Ha kitölti ezt a kvízt, kiderül.
Az egykori Népstadiont 1953. augusztus 20-án avatták fel, de ennek az akkori pártvezetés kevésbé örült. Ez ugyanis már egy többszörösen módosított határidő volt, a csúszás miatt ismét a korábbi Szent István-ünnepre esett a jeles esemény, holott inkább az április 4-ét népszerűsítették volna vele.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte egy, a történelemoktatással foglalkozó állami bizottság létrehozását. A testület élén egy korábbi kulturális miniszter áll majd, és a belügyminisztérium mellett olyan ügynökségek képviselői is helyet kapnának benne, mint a biztonsági szolgálat.
Augusztus 9-én, helyi idő szerint 11 óra után két perccel elcsendesedett a Béke park Nagaszakiban, ahol az összegyűltek a 76 évvel ezelőtti atombomba-támadás áldozataira emlékeztek.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság semlegességről szóló szólamai ellenére a játékok már régóta bebizonyították, hogy alapvetően és néha nyíltan politikai jellegűek. Így érzi a közönség és a sportolók is, akiknek az lenne a dolguk, hogy egy kéthetes globális show-műsorral szórakoztassák a világot.
A pár héttel korábban kirobbant lehallgatási üggyel foglalkozott a Szabad Európa Rádió 1990. január végi műsora, amelyet most ismét meghallgathat Archívum című podcastsorozatunkban. Az adásban megszólalt az ügyet feltáró újságíró, egy SZDSZ-es politikus és az akkori belügyi sajtószóvivő.
Nadia Comănecit, az ünnepelt román tornászt követte, megalázta és bántalmazta a Securitate. De nemcsak a titkosrendőrség, hanem edzői is mostohán bántak vele. Egy most megjelent könyvből kiderül, mi történt, mielőtt 1989-ben Nyugatra szökött.
1945. augusztus 6-án vetette be a világ első atombombáját az Egyesült Államok. A Little Boy elnevezésű fegyver addig sosem látott pusztítást végzett, mintegy 140 ezer ember vesztette életét. Az idei megemlékezést szűkebb körben tartották Japánban a járványügyi korlátozások miatt.
A Jeruzsálem óvárosában valaha feltárt egyik legfontosabb lelet lehet a mostani felfedezés a régészek szerint. Úgy hiszik, hogy a most feltárt nagy épület a kétezer évvel ezelőtti városháza lehetett, ahol a méltóságok megpihenhettek útban Jeruzsálem második Templomába.
A zsidó származású család több mint két évig bujkált egy amszterdami ház rejtett szobájában a II. világháború idején. Anne naplót vezetett, melyet számos nyelven kiadtak. A lány mindössze 15 éves volt, amikor 1944. augusztus 4-én rájuk talált a Gestapo.
1944. augusztus 2-a éjszakáján az SS-katonák több mint négyezer romát gyilkoltak meg az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban.
Továbbiak betöltése