Gyertyák és mécsesek: látványos képeken, ahogy a keresztények megemlékeztek Mindenszentek napjáról Európa-szerte.
Kilencven filmben szerepelt, 1988-ban Oscar-díjat is kapott az Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért. Skót származására világ életében büszke volt. 90 éves volt.
A sérült embereket legtöbbször ép színészek alakítják, míg sérült társaik alig jutnak filmszerephez. Ezen szeretne változtatni a hollywoodi C Talent ügynökség.
A kereskedelemben is sok étel pazarlását meg tudnánk akadályozni, de igazából a háztartások a fő felelősök. Ha válogat a gyerek, azzal nem nagyon tudunk mit tenni, de sok élelmiszer végzi úgy a kukában, hogy még csak ki sem bontjuk - mondja Kasza Gyula, a Nébih osztályvezetője.
Nyugdíjasok, egyetemisták és leendő hallgatók is képviselték magukat az SZFE október 23-i rendezvényén. A résztvevők többsége optimista, azonban azt is megjegyezték, hogy az ügy nem független az általános politikai helyzettől.
Nyugaton már 30-40 évvel ezelőtt megjelentek azok a mesekönyvek, melyek a különböző kisebbségek reprezentációjával foglalkoznak. A magyar társadalom évtizedes lemaradását nem csak a "Meseország Mindenkié"-re adott reakciók mutatják, de a sokat támadott könyv minősége is.
Az SZFE diákjai az ITM-nél tüntetve próbálták más belátásra bírni a kormányt, mert szerintük egyedül a kabinet képes feloldani a patthelyzetet. Mucsi Zoltántól Enyedi Ildikóig számos ismert művész a helyszínen támogatta a tiltakozókat.
Ismét levelet írt az SZFE új vezetése az egyetemfoglalóknak. Elvárják, hogy minden tanár névvel nyilatkozzon, hogy kinek a pártján áll. Akik továbbra is támogatják az egyetemfoglalást, azokat munkajogi következményekkel fenyegeti a kancellár, aki lezártnak tekinti az egyetemfoglalást.
Csütörtök reggel is megpróbált bemenni Szarka Gábor kinevezett kancellár a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. De most is kudarcba fulladt ez a kísérlete, az egyetemi diákság nem engedte be a szerintük illegitim vezetőt.
Továbbiak betöltése