Mosonmagyaróváron csaknem nyolcvan százalékkal nyert a civil jelölt az időközi önkormányzati képviselőválasztáson. Két másik időközin, Tiszafüreden és Tiszakécskén viszont nagy fölénnyel győzött a Fidesz.
"A valódi változást az éri el, ha közösen kiállunk valamilyen rendszerszintű változásért" – ez a fő célja a Közélet Iskolája Alapítványnak. A Szelfi vendége a szervezet igazgatója, Fernengel Ági volt, aki szerint a smúzolás, egyéni kijárás helyett a közös problémamegoldás lenne a jó stratégia.
Az MNB-botrányban nem talál bűnbakot a kormány. Még az Orbán-kabinet sem képes arra, hogy Magyar Péter vagy Brüsszel nyakába varrja – véli Lakner Zoltán politológus, aki elmondja a véleményét a kullancsokról, a poloskákról, a zebrákról és a szerinte színtelen-szagtalan köztársasági elnökről is.
Most jelentette be a kormány hivatalosan, amit lapunk kedden megírt.
A kedvező bírósági döntés és az amerikai szövetségi médiumokat felügyelő szervezet nyilatkozata ellenére sem rendeződött a Szabad Európa szerkesztőségeinek finanszírozása. A prágai központban kényszerszabadságra küldtek munkatársakat, a magyar oldalon kevesebb a külsősök által készített tartalom.
Benyújtotta a Fidesz a magyar állampolgárság felfüggesztését lehetővé tevő törvényjavaslatot. Az érintetteket 72 órán belül erőszakkal is kitoloncolhatják az ország területéről.
Pontokba gyűjtöttük, hogyan befolyásolta politikai szabadságjogainkat a NER tizenöt éve. Írásunk második részének végén mindezt igyekszünk elhelyezni a vezérdemokráciák és a választási legitimáció sajátos viszonyrendszerében is.
Már pedzegette a kormány a kilépést a szervezetből, amelynek tavalyig még magyar tagja is volt Kovács Péter bíró személyében; Trump amerikai elnök korábban a bíróság szankcionálásáról döntött. Benjámin Netanjáhú szerdán kezdődő budapesti látogatása is aktuálissá teszi a magyar tagság kérdését.
A Fidesz lényegében minden választásra új választási jogszabályokat készít, már a gyülekezési jogot is érdemben szűkíti, a szuverenitásvédelem ürügyén pedig a polgárok önszerveződési törekvéseit hűti le. Pontokba szedtük, hogyan befolyásolta politikai szabadságjogainkat a NER tizenöt éve.
Nem kérhetnek minket arra, hogy ne ünnepeljük meg az egyenlőséget, hogy ne ünnepeljük meg azt, hogy mi, magyarok ennyire sokszínűek vagyunk, mert ez is Magyarország része - mondja Kanicsár Ádám LMBTQ-újságíró a Pride betiltásáról.
Magyarországon már kimerítette a rendelkezésére álló jogi lehetőségeket a Transparency International, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a szuverenitásvédelmi törvény miatt. Az ügy előzménye, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal elkezdte vizsgálni a korrupcióellenes civil szervezetet.
Összességében tiszteletben tartották a gyülekezési jog gyakorlását – írta közleményében a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet. Megfigyelői szerint a rendőri biztosítás célja nem az elrettentés volt, hanem a békés gyülekezés biztosítása és a közlekedés zavartalanságának fenntartása.
Továbbiak betöltése