Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Zádori Henrietta: „Még ma is szitokszó az autizmus”


„Szörnyű, hogy ezt harcnak kell hívni, de szeretnénk ezeket a gyerekeket és szülőket megvédeni a bántalmazástól” – mondja Zádori Henrietta, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület alapítója. Szerinte a magyar közoktatás nem integrálja, hanem rendszerszinten bántalmazza az autista gyermekeket.

Henrietta kisfia kétévesen már írt, olvasott, számolt, nyelveket tanult. Amikor az óvodában más napocskát rajzolt, ő naprendszereket. A magyar közoktatásban mégsem volt az Asperger-szindrómás gyermek számára hely. Henrietta közben észrevette, hogy nem egyedi az esetük, rendszerszintű problémáról van szó. 2019-ben ezért öt, hasonló cipőben járó családdal megalapította a Szikra Tehetséggondozó Egyesületet, amely ma már 570 gyermeknek biztosítja azt, amit az államnak kellene: az előírt és számukra elvileg államilag járó fejlesztéseket és a boldog gyermekkorukhoz elengedhetetlen közösségi élményeket.

Öt gondolat a beszélgetésből:

  1. Évekkel ezelőtt felajánlották az Emminek, hogy segítenek egy projektosztályt létrehozni, de azt a választ kapták, hogy minden rendben az autista gyermekek integrált közoktatásával kapcsolatban, csak a Szikrához hasonló egyesületek elszipkázzák a gyógypedagógusokat az állami rendszerből. Azt hitték, hogy ennél rosszabb már nincs, de aztán rájöttek, hogy mégis van. Az iskolák nem veszik figyelembe a szakértő bizottság által írt javaslatokat, a gyerekek nem kapják meg a fejlesztést. Az integráció a gyakorlatban még mindig úgy működik, hogy beteszik az autista diákot a harmincfős osztályba azzal, hogy tessék, integrálódjál.
  2. Mire 13-15 évesek lesznek ezek a fiatalok, annyi bántalmazáson mennek keresztül, hogy nagyon komoly depresszióval és öngyilkossági gondolatokkal küzdenek, ezért a Szikrában nagy hangsúlyt fektetnek a velük való foglalkozásra, a közösségi élmények létrehozására.
  3. A családok, szülők életét és anyagi helyzetét is befolyásolja az integráció hiánya, mivel a legtöbbször ezeknek a gyerekeknek egyéni munkarendben kell tanulniuk, ezért az egyik szülőnek otthon kell maradnia, aminek következtében elveszíti a munkáját, a gyod pedig gyakorlatilag semmire sem elég.
  4. A Szikrában nemcsak a fejlesztéseket kapják meg, hanem közösségi élményekhez is hozzájuthatnak a gyerekek, akiket az állami iskolák nem visznek el osztálykirándulásra, akik számára tilos a belépés az Erzsébet-táborokba. Tavaly nyáron már 323 gyereket táboroztatott ingyen az egyesület minden megye egy-egy városában, és idén sem maradhat el a tábor, holott – mivel nem kapnak állami támogatást – csak adományokból tudják a költségeit fedezni.
  5. A Váltópont Műhellyel karöltve létrehozták Z. Kiss Adrienn mesekönyvéből a Patkódobbanás című, Magyarország első autista szemléletformáló zenés színdarabját óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek az érzékenyítés miatt, mert úgy érzik, ma még mindig stigmának, sőt szitokszónak számít az autizmus. Szeretnék, ha a színdarab és a hozzá készült játéktár országszerte eljutna az óvodákba.

A beszélgetést itt tudja meghallgatni:

Zádori Henrietta: „Még ma is szitokszó az autizmus”
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:35:09 0:00

Ha inkább megnézné, azt itt teheti meg:

  • 16x9 Image

    Aponyi Noémi

    Aponyi Noémi a Népszabadság Magazin külsős munkatársaként kezdte pályáját, később a Kortárs Online-on, az Irodalmi Jelenben és a Drótban lehetett az írásait olvasni. A Szabad Európa előtt az Érd Médiacentrum újságírója, szerkesztője és rádiós műsorvezetője volt. 

XS
SM
MD
LG