A fenti, 1996 októberében készült fotó egyike annak a maroknyinak, amelyeket az Egyesült Államok Nemzeti Levéltára őriz, és amelyek a Moszkva és Washington közötti kapcsolatok rövid enyhülését örökítik meg, ami a Szovjetunió összeomlásának közeledtével kezdődött, és Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével ért véget.

1991 decemberében Borisz Jelcin, Oroszország akkori leendő elnöke részletesen bemutatta James Baker amerikai külügyminiszternek, hogy a Kreml nukleáris csapásmérő rendszere pontosan hogyan lépne működésbe támadás esetén.

Jelcin meglepően nyitott gesztusát mindkét fél részéről egy sor olyan engedmény követte, amelynek eredményeként több ezer nukleáris robbanófej került ki mindkét ország fegyverarzenáljából.

Oroszország és az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy jelentősen csökkentik a több tízezer nukleáris fegyver számát, és célpontmentesítik a többit. Az orosz és amerikai nukleáris fegyverkezési létesítmények kölcsönös meglátogatását tervezték a bizalom fenntartása érdekében, miközben megkezdődött a történelmi jelentőségű nukleárisfegyverzet-csökkentés.

William M. Moon 1992 és 2014 között több posztszovjet országban a Cooperative Threat Reduction (Együttműködésen alapuló fenyegetéscsökkentő) programok nukleáris biztonsági programvezetője volt. Első kézből tapasztalta meg a kilencvenes évek időnként fagyos hangulatának enyhülését.

Moon felelt azért, hogy orosz tábornokok két ízben is látogatást tettek az amerikai nukleárisrobbanófej-tároló létesítményekben. A Szabad Európának elmondta, hogy az egyik látogatás alkalmával az orosz delegáció tagjai személyre szóló belépőkártyát kaptak, de érthetetlen módon elcserélték egymás között. A lépés „olyan biztonsági szabálysértést generált, ami miatt a tengerészgyalogos őrök elővették a fegyverüket, hogy körbevegyék a küldöttséget”.

A bázis parancsnoka nagyon dühös volt – emlékezett vissza Moon a belépőkártyás botrányra. „Lehetetlenné vált számunkra, akik részt vettünk a Cooperative Threat Reduction programban, hogy a továbbiakban bármilyen orosz delegációt meghívjunk más amerikai létesítmények meglátogatására.”

Az oroszországi nukleárisrobbanófej-tároló létesítményekben tett látogatásaira emlékezve Moon a Szabad Európának elmondta, hogy a küldetések során „három vagy több órán át ültünk sötétített ablakú furgonokban”. Őt és csapatát abban is korlátozták, hogy milyen tárgyat vihetnek magukkal, vagy mit viselhetnek. „Még a csizmámat is elvették, mert fémorra volt.”

A kilencvenes években az orosz és az amerikai hadsereg számos jószolgálati látogatást tett a rakétatároló és -indító létesítményekben a szerződés ellenőrzése keretében. A katonai látogatások mellett az orosz és az amerikai hadsereg több alkalommal is tapasztalatot cserélt.

A kilencvenes évek közepére Moszkva és Washington viszonya kezdett elmérgesedni a NATO keleti terjeszkedése és a nyugati szövetség fokozódó részvétele miatt a boszniai háborúban. Andrej Kozirev, Oroszország külügyminisztere Jelcin alatt „kis nyugati gengsztereknek” nevezte amerikai kollégáit.

Moon szerint Washington felfüggesztette a kilencvenes években kezdődő találkozókat az amerikai és az orosz hadsereg között, miután Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet. A fegyverszabályozásnak megfelelő ellenőrzéseket a Covid-járvány kitörésekor leállították, majd Moon szerint „Oroszország megtagadta az ellenőrzés folytatását”.

Moon azt mondja, visszatekintve a kilencvenes évek reményteli időszakára, „mélységesen felkavaró, hogy miután közel húsz éven át olyan szorosan együttműködtem az orosz védelmi minisztériummal, beleértve több mint hetvenöt oroszországi látogatást, az oroszok megszakítottak minden kapcsolatot, és úgy döntöttek, hogy provokálatlan népirtó háborút indítanak Ukrajna ellen”.

„Reméltem, hogy a munkám a nukleáris feszültség további csökkentését eredményezte volna, de Oroszország az agressziót választotta ehelyett” – tette hozzá.