Mariupol hosszú orosz ostroma alatt Ihor Titovszkij utasításokkal látta el a családját a saját temetését illetően. Ám túlélte az ostromot, majd a több mint két évig tartó verést és durva bánásmódot is az orosz fogságban. Ötven kilósra fogyott, mire egy fogolycsere során hazatérhetett Ukrajnába.
Miközben az orosz erők az ukrán ellenállás utolsó bástyáját a ostromolták az addigra földig rombolt Mariupolban, Ihor Titovszkij felkészítette a családját a legrosszabbra - 2022 májusában érzelmes utasításokat adott a saját temetésére vonatkozóan telefonon.
„Azt mondtam nekik, hogy nem kell pánikba esni: csak vegyék át a holttestemet, és temessék el” – mesélte a Szabad Európának az akkori főhadnagy, aki jelenleg századosi rangban van. „Anyámnak fájt, hogy végig kellett ezt hallgatnia, de nem lehetett a dolgot megkerülni.”
„Morálisan gyakorlatilag az állomány összes megmaradt tagja … megértette, hogy nem éljük ezt túl. Csak idő kérdése volt, hogy mikor jön el a halál."
A temetés azonban mégis várhat. Röviddel a telefonbeszélgetés után Titovszkij és a többi ukrán, akik az Azovstal acélműben rejtőzködtek – sokan közülük az Azov ezred tagjai – Kijev parancsára megadták magukat, fogságba kerültek, és ezzel orosz kézre jutott az egykor virágzó, ám az ostrom három hónapja alatt földig rombolt város.
Titovszkij megpróbáltatásai azonban éppen csak elkezdődtek akkor az Azovstalban töltött 86 nap után. Más foglyokkal együtt kegyetlen veréseket, áramütéseket, éhezést és más bántalmazást szenvedett el, mígnem 846 nappal később fogolycserével kiszabadult. Amikor 2024 szeptemberében busszal Belaruszba szállították, majd átvitték az ukrán határon, alig 50 kilót nyomott.
Ehhez kapcsolódóan: Hogyan küzdenek az Azovstal ukrán védőinek kiszabadításáért az orosz fogságból?
Szerencsés, hogy életben van
Mariupolból a Donyecki terület jó ideje orosz megszállás alatt álló részén lévő Olenyivka börtönébe vitték Titovszkijt és az Azov ezred sok más tagját. Ott, mint mondja, szerencséje volt, mert túlélte a háború egyik legtöbb áldozatot követelő incidensét: azt a hatalmas robbanást, amely legkevesebb 50 fogoly halálát okozta a 2022. július 28-ról 29-re virradó éjszakán.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „előre megfontolt orosz háborús bűnnek” nevezte a robbantásokat. Az ENSZ a következő év januárjában feloszlatta az ezzel foglalkozó tényfeltáró missziót, miután Oroszország akadályozta a nyomozók erőfeszítéseit, összezavarta a tárgyi bizonyítékokat, és megtagadta az ENSZ-megfigyelők beengedését a helyszínre.
A 43 éves Titovszkij azt mondta, hogy a sors furcsa fintorának köszönhetően maradt életben. Őrszolgálatra osztották be, és éppen kilépett az épületből, amikor robbanás rázta meg a laktanyát. A detonáció kilökte az ajtón, megsérült a karja és a lába. Többször visszament az égő épületbe, de nem látta a nyomát sem azoknak a társainak, akiknek a priccse az ő fekhelye közelében feküdt.
„Az én priccsem fentről a második volt; alattam a barátom aludt. Mintha soha nem is léteztek volna” – mondta. „Háromszor vagy négyszer is bementem, több fickót is kihúztam. De nem találtam az ágyamat, a testvéreimet vagy a cuccaimat. Egyáltalán semmit. Ahol korábban nyolc ágy állt, ott most csak pusztaság volt.”
Oroszország azt állította, hogy a robbantásokat az ukrán erők által kilőtt HIMARS rakéták okozták, de az ENSZ Emberi Jogi Hivatala szerint ez nem igaz, „a szerkezeti károk mintázata arra enged következtetni, hogy a lövedék pályája kelet-nyugati irányú volt” – más szóval, az orosz kézen lévő terület mélyéről érkezett.
„Az elszámoltatás elmaradása az olenyivkai büntetés-végrehajtási telepen történt halálesetek és sérülések után jól illeszkedik az ukrán hadifoglyok széleskörű és rutinszerű kínzásának tágabb kontextusába” – közölte az ENSZ 2024-ben, beszámolva arról is, hogy sok hadifoglyot „nyomorúságos körülmények között” tartottak fogva.
„Az orosz hatóságok szisztematikus és széleskörű kínzásnak vetették alá az ukrán hadifoglyokat, beleértve a szexuális erőszakot és a rossz körülményeket" is – áll az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának a teljeskörű invázió harmadik évében közzétett jelentésében. „A kínzások rendszeresek voltak a kihallgatások során és a fogság minden szakaszában.”
Titovszkij számára csak ezután jött a legrosszabb: olyan mértékű bántalmazás és rossz bánásmód, amit sokan már kínzásnak minősítenének. Olenyivkából a robbanások többi túlélőjével együtt a határ közelében fekvő oroszországi Taganrog börtönébe küldték, ahol brutális erőszak fogadta őket – mondta.
„Ütöttek-vertek minket, már ha ezt annak lehet nevezni”– mondta, a bántalmazás leírhatatlan szintjére utalva. "Voltak ott alig 20 éves, fitt és erős srácok, de még ők is elvesztették az eszméletüket, annyira megverték őket."
Az oroszok különösen erőszakosak voltak, „ha tetoválásokat láttak, és az Azov tagjai közül soknak volt tetkója” – mondta Titovszkij. „Bármilyen, egymáson áthúzott vonalat horogkeresztnek láttak. 300-szor elmagyarázhatnánk nekik, hogy ez egy absztrakt ábra, semmit nem használna, nekik mi nácik vagyunk.”
Az Azov ezred
A ma már az Ukrán Nemzeti Gárdához tartozó Azov ezred önkéntes zászlóaljként alakult egy jobboldali milíciából 2014 májusában, nem sokkal azután, hogy Oroszország elfoglalta Ukrajnától a Krím-félszigetet, és háborút szított a Donbász néven ismert keleti területen.
Orosz tisztviselők annak a hamis állításnak az alátámasztására használták fel az Azov ezred eredetét és cikk-cakk vonalú jelképét, hogy Ukrajnát neonácik irányítják vagy uralják – ez az egyik fő narratíva, amelyet a Kreml a háború igazolására használ.
Az Ukrajna Zaporizzsjai területéről származó Titovszkij 2014-ben csatlakozott a hadsereghez, és alig várta, hogy megvédhesse a hazáját, amikor az orosz támadás elkezdődött. 2021 novemberétől szolgált az Azov ezredben.
A taganrogi börtönben eltöltött három hónap alatt olyan háromnapos kihallgatásnak is alávetették, "amelyben a lábát ütlegelték" - mesélte.
„Az egész bal oldalamat annyira ütlegelték, hogy teljesen elfeketedett. Az egyik lábam elkezdett gennyesedni. Nem tudtam ráállni, mert a gennyesedés elérte a bokaízületet” – mondta. Ezután a Krímbe küldték „amputációra”, de erre végül nem került sor. Helyette antibiotikumokkal kezelték, és azok begyógyították a sebet.
Ezt követően Titovszkijt még tovább vitték Oroszország belsejébe, a kamiszini börtönbe, ahol elmondása szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tisztjei árammal sokkolták.
„Ez egy újfajta pokol volt, mert ott nagyon szerették a sokkolókat” – mondta a Szabad Európának. „Én először találkoztam ilyennel.”
„Az FSZB [őrök] elektromos árammal vallattak két napon át” az érkezéskor – mondta. „Zsákot húztak a fejemre, hátrakötözték a kezemet és a földre löktek... Ketten rám ültek, és bekapcsolták az áramot.”
A kamiszini börtönőrök az áramütés mellett más durva módszereket is alkalmaztak, például kutyákat uszítottak a foglyokra. Arra akarták rávenni őket, hogy vallják azt: civileket öltek meg Mariupolban – mondta Titovszkij.
„Kézzel, lábbal, gumibottal és műanyag vízcsövekkel vertek” – mondta. „Amikor 50 kilósra fogytam, azt mondták: Feszítsd meg a hasizmodat, most behúzunk egyet. Aztán megkérdezték, hogy jó volt-e az ütés.”
Titovszkij súlya normális körülmények között 70 kilogramm. A kamiszini börtönben a foglyok „naponta háromszor kaptak 150 gramm kasát” – mondta. „Egy felnőtt embernek ez nagyon kevés.”
Ráadásul kénytelenek voltak gyorsan enni, ha valaki nem végzett időben, akkor a következő étkezéskor mindenkit megbüntettek azzal, hogy még kisebb adagokat kaptak.
A foglyoknak nem adtak zoknit vagy fehérneműt, Titovszkij pedig egyetlen fogkefét használhatott a börtönben töltött közel két év alatt: „16 emberre adtak egy szappant. Gyakorlatilag nem volt WC-papír, fogkefe vagy fogkrém.”
Ezek a szörnyű körülmények csak akkor változtak meg, amikor hivatalos bizottság érkezett a börtönbe, vagy amikor egyszer a Vöröskereszt képviselői látogattak oda – de még akkor is csak azért kaptak bármit is, hogy felmutassák, a tárgyak tényleges használatát egyes esetekben megtiltották – mondta.
2024 szeptemberében Titovszkijt ismét Belgorodba vitték, ahol meglepte az őrök udvarias viselkedése és a „tökéletesen fehér lepedők és törölközők” a cellákban.
„Reggel kihoztak minket, és az [orosz] különleges erők tisztje azt mondta: „Srácok, hazamentek. Üdvözöljétek a családotokat” – mondta.
De Titovszkij ezt már korábban is hallotta, és aztán visszaküldték a börtönbe, így először nem is hitte el. Akkor kezdett el tényleg reménykedni, amikor felszálltak egy civil buszra, amely az ukrán határig vitte őket.
Péntek volt, szeptember 13-a. „Amikor leszálltunk a buszról, megláttunk egy táblát, és elkezdtünk nevetni: az óra 13:13-at mutatott” – idézi fel Titovszkij.
„Később azt mondtam: ha valaki közli velem, hogy a 13 szerencsétlen szám, vagy a péntek 13 elátkozott nap, hát kinevetem” – mondta a Szabad Európának. „Ez volt életem legboldogabb találkozása és legboldogabb napja. Hazatérés – nem is találok rá szavakat. Valami más kezdődött el.”
