Inkább szimbolikus, mint érdemi jelentőséggel bír a magyar blokkolást megtörő főtitkári döntés a NATO–Ukrajna bizottság miniszteri szintű ülésének összehívásáról. A Budapesten is tiszteletnek örvendő Jens Stoltenberg lépésének konkrét okát nem árulták el, de köze lehet a hadi helyzet alakulásához.
Április 4-én közel egy évtized óta először hivatalos ülést tart miniszteri szinten a NATO–Ukrajna bizottság, dacára annak, hogy a magyar kormány nem állt el a magyar nemzeti kisebbséget hátrányosan érintő ukrán intézkedések miatt 2015 óta tartó blokkolástól.
Inkább szimbolikus, mint érdemi változás
Információink szerint a lépésnek inkább szimbolikus jelentősége van, miután az észak-atlanti szövetség hivatalos csúcs-, illetve miniszteri szintű találkozóinak margóján informális keretek között rendszeresen megbeszélést tartanak az ukrán vezetőkkel, amelyeken mind a harminc tagállam képviselői jelen vannak. A közös NATO és ukrán grémiumban ráadásul korábban sem hoztak döntéseket, így az áprilisban újra hivatalossá váló találkozó tartalmi szempontból nem hoz majd változást az informális összejövetelekhez képest.
Kivéve, ha esetleg mégis olyat tudna a hivatalos formáció, ami informális keretek között nem lehetséges. Ebben az esetben lehetne logika a főtitkári döntés mögött, de hivatalos magyarázat hiányában egyelőre erről is csak találgatni lehet. Szijjártó Péter külügyminiszter mindenesetre különböző okokról beszélt, hozzátéve, hogy „ezeknek a részletezése nem az ő tiszte”.
Stoltenberg: „Az én előjogom”
Szijjártó, bár tudomásul vette a főtitkár döntését, leszögezte, hogy azt Magyarország szerint csak a tagállamok egyhangú támogatásával lehetett volna meghozni, így a lépés „a NATO egységét sérti”. Jens Stoltenberg ezzel szemben azt mondta, hogy a döntés meghozatalakor kizárólag „az előjogával élt”. Úgy tudjuk, hogy miközben az atlanti szervezet konszenzussal hozza a döntéseket, a különböző bizottságok összehívásának nincs ilyen írott feltétele, és végső soron a főtitkárt illeti meg a döntés.
De ha valóban egyes-egyedül Stoltenbergre tartozott a döntés, akkor vajon miért várt ilyen hosszú ideig (nyolc évet) a magyar vétó felülbírálatával? A kérdésre pillanatnyilag sajnos nincs pontos válasz, egyszerűen azért, mert tudomásunk szerint titok. Forrásaink ugyanakkor több körülményre is felhívták a figyelmet, amelyek alkalmasint szerepet játszhattak a döntésben és időzítésében.
Ehhez kapcsolódóan: Évet értékelt a NATO-főtitkár: Putyin kevesebb NATO-t akart, de többet kapott
Különböző okok a háttérben
A talán legkézenfekvőbb feltételezés az, hogy a hivatalos bizottsági ülés összehívását az ukrajnai helyzet indokolja, különös tekintettel arra, hogy a háború a következő hetekben-hónapokban új, döntő szakaszba léphet többek között a nyugati fegyverszállítások fokozásával. Ez ugyanakkor némileg ellentmond annak az állításnak, miszerint a hivatalos ülésre szóló meghívónak csupán szimbolikus jelentősége van.
Kijev számára mindazonáltal minden pozitív gesztus duplán számít, és emelheti a morált, így nem másodlagos, hogy hivatalosan vagy csak informálisan ülnek képviselői az asztalnál. A „normalizálás” egyúttal Moszkvának is üzenet.
Egyesek szerint az időzítésben az is szerepet játszhat, hogy a NATO norvég nemzetiségű főtitkára szeptemberben, két mandátum után távozik a posztjáról, és így könnyebben megteheti, hogy az egyik szövetséges tyúkszemére lép. Ráadásul nem sokat kockáztat, hiszen Ukrajna visszahívása találkozik az összes többi szövetséges, köztük az Egyesült Államok akaratával is. Stoltenberg utódjáról egyébként információink szerint már áprilisban dönteni szeretne a szövetség. A jelöltekben és önjelöltekben nincs hiány, sokan a holland miniszterelnököt, Mark Ruttét tartanák a legalkalmasabbnak, míg mások a szövetség történetében először egy nőt szeretnének látni a főtitkári székben.
Úgy tudjuk, hogy a svéd és a finn NATO-csatlakozás elhúzódó magyar ratifikációjának nincs köze a főtitkár lépéséhez, a döntés tehát nem a magyar kormány megbüntetéséről szól. Azért vannak, akik szerint Budapest túl messzire ment, de Magyarországot úgy jellemezték lapunknak, mint amellyel stratégiai kérdésekben nincs vita, bár időnként „tüske a köröm alatt”.
Mások szélesebb összefüggést látnak a főtitkári gesztusban, amelyet párhuzamba állítanak a magyar kormány EU-n belüli fokozódó elszigeteltségével, különösen az ukrajnai háborúhoz és az Oroszországhoz való viszonyt illetően. Az EU-ban külpolitikai kérdésekben egyre gyakrabban előfordul, hogy Magyarország nélkül, a mellőzésével foglalnak állást. E logika szerint Ukrajna meghívásánál sem veszi már figyelembe a NATO főtitkára a magyar érzékenységet.
Fonák módon a magyar vétó kioltása egyes megfigyelők szerint még hozzá is járulhat az enyhüléshez a feszült magyar–ukrán viszonyban. Tény, hogy az Orbán-kormány törlesztő politikája eddig semmilyen változást nem eredményezett a magyar kisebbséggel kapcsolatos ukrán hozzáállásban. Egy forrás szerint figyelemre méltó, hogy Kijevben feltűnően nem triumfáltak a jó hír hallatán. Nem kizárhatóan azért, hogy ne zavarják meg Orbán Viktor régóta esedékes kijevi látogatásának folyamatban lévő előkészítését.
