Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Változó iráni utcakép: egyre több nő nem viseli a kötelező hidzsábot


Egy iráni nő, aki nem viseli a kötelező hidzsábot, sétál egy teheráni utcán 2024. december 12-én.
Egy iráni nő, aki nem viseli a kötelező hidzsábot, sétál egy teheráni utcán 2024. december 12-én.

Egyre több iráni nő és lány nem visel többé hajat eltakaró fátylat, vagyis hidzsábot a nyilvánosság előtt, annak ellenére, hogy ezért letartóztatás és börtönbüntetés fenyegeti őket. A nők szerint ez a lépés megváltoztatta Irán nagyvárosaiban az utcák hangulatát.

Az iráni újságíró, Zejnab Rahimi több mint két éve nem hajlandó viselni a kötelező ruhadarabot, annak ellenére, hogy emiatt szankciókra számíthat. Ő is azok közé a nők és lányok közé tartozik, akik egyre nagyobb számban nem takarják el a fejüket a nyilvánosság előtt, ezzel közvetlenül szembehelyezkedve az ország vallási vezetésével.

„Örülök, hogy a nők úgy öltözködnek, ahogy szeretnek, és kiengedik a hajukat” – mondta Rahimi a Szabad Európa helyi állomásának, a Farda Rádiónak, leírva a látható változást Teherán utcáin.

„Sok éve nem tapasztaltunk ilyet az országunkban” – tette hozzá a 22 éves nő. „Csodás érzés, amikor nem kell eltakarni magad, különösen, ha mindig is utáltad ezt.”

Hidzsáb nélkül sétáló nők
Hidzsáb nélkül sétáló nők

Fordulópont

A fordulópontot azok az establishment-ellenes tüntetések jelentették, amelyek 2022-ben rázták meg Iránt, miután Mahsza Amíni, egy fiatal nő, akit a hidzsáb-törvény megsértése miatt tartóztattak le, meghalt az őrizetben.

A tüntetések élén a nők álltak, akik közül néhányan levették és elégették hidzsábjukat. A demonstrációk az elmúlt évtizedek legnagyobb fenyegetésévé nőtték ki magukat a hatóságok számára, néhány tüntető a papi uralom megszüntetését követelte.

A tüntetések nyomán a hatóságok eleinte megpróbálták még szigorúbbá tenni a hidzsáb viselésének előírását, amely 1979-es iszlám forradalom után hamarosan kötelezővé vált.

A keményvonalas törvényhozók tavaly új, ellentmondásos törvényt fogadtak el a hidzsábviselés betartatására, amely szerint a szabályszegők hosszú börtönbüntetésre, súlyos pénzbírságra és utazási tilalomra számíthatnak. Azonban attól tartva, hogy zavargásokat provokálnak, Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa felfüggesztette a jogszabály végrehajtását.

Az iráni legfőbb vezető tanácsadó testületének egyik tagja nemrég kijelentette, hogy az új hidzsáb-törvény végrehajthatatlan. Mohammad Reza Bahonar október 3-án újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy lényegében „nincs hatályban kötelező hidzsáb-törvény”.

Kijelentése felháborodást váltott ki a keményvonalasok körében. Ugyanakkor rávilágított a nagyvárosokban tapasztalható valós helyzetre, ahol a hatóságok enyhítették a szóban forgó fejkendő viselésének előírását, amely az iszlám köztársaság egyik alappillére.

Visszafordíthatatlan változások

A Farda Rádió hét iráni városban 12 nővel beszélt, akik szerint az elmúlt években nőtt azoknak a nőknek a száma, akik nem viselnek iszlám fejkendőt az utcán, kávézókban és éttermekben.

A korábban már idézett Rahimi szerint a nők fokozatosan hagyták el a ruhadarabot. A 2022-es tüntetéseket követően azok, akik nem viseltek hidzsábot, a táskájukban tartották azt, vagy lazán a vállukra terítették, arra az esetre, ha feltűnne a rettegett erkölcsrendőrség – mondta.

„Ma már vannak, akik teljesen fejkendő nélkül mennek ki az utcára” – tette hozzá Rahimi. „Nem viselik, és nem tartják a vállukon vagy a táskájukban sem.”

A változás ellenére Rahimi szerint a nők jelentős része még mindig visel fejkendőt, mert félnek a hatóságok megtorlásától.

Nyugati stílusú öltözéket viselő fiatal nő egy iráni utcán
Nyugati stílusú öltözéket viselő fiatal nő egy iráni utcán

A hidzsáb-törvény megsértése a nagyobb városokban a legszembetűnőbb, de még a kisebb településeken is változik a nők jogaihoz, többek között a ruházat szabad megválasztásához való hozzáállás, és a nők szembeszállnak a hatóságokkal.

Egy délnyugati városban, Yasujban élő nő, aki névtelenséget kért, elmondta, hogy „Itt sokkal kevesebb nő jár hidzsáb nélkül, mint Teheránban, de a helyiek bátornak tartják ezeket a nőket”.

Sok iráni nő úgy véli, hogy a változások tartósak lesznek.

„Ez a változás visszafordíthatatlan és ellenőrizhetetlen” – mondta a Farda Rádiónak Mojgan Ilanlu, egy teheráni filmrendező, aki dokumentálta az iráni nők küzdelmét. „De ez nem jelenti azt, hogy a kormány megváltoztatta a hidzsábhoz való hozzáállását.”

Ilanlu hozzátette, hogy a hatóságokat „visszavonulásra kényszerítette” „az iráni nők eltökéltsége, akik keményen küzdöttek azért, hogy azt viselhessenek, amit akarnak, és most arra törekednek, hogy megvédjék ezt az eredményt”.

„A hatóságok tudják, hogy ha ellenállnak, az sokba fog kerülni nekik” – mondta.

Írta Feresteh Gazi és Farangisz Nadzsiibullah.
XS
SM
MD
LG