"Jogi értelemben megerőszakoltak bennünket" - fogalmazott a migrációs paktummal foglalkozó legutóbbi EU-csúcs után a magyar kormányfő. A menekültek kötelező befogadását kizáró szófordulatok 2015 óta részei a miniszterelnök megnyilvánulásainak, pedig erre azóta sincs példa vagy kötelezettség.
Itt tudja meghallgatni a podcastot:
Ez a Messziről jött ember, a Szabad Európa podcastsorozata a magyar kormány és az Európai Unió, a közösség intézményeinek ügyeiről. Célunk, hogy ne csak az EU erőközpontjaiból hazatérő magyar politikusok beszámolóiból ismerhessük meg a fejleményeket, döntéseket és viszonyokat, hanem objektív és független képet alkothassunk állandó brüsszeli tudósítónk, Gyévai Zoltán segítségével.
-
Vovesz Tibor
Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt.