Három iráni nukleáris létesítményre mért légicsapást az Egyesült Államok, amely ezzel részese lett az Irán és Izrael közötti konfliktusnak.
„Látványos katonai sikerként” jelentette be Trump amerikai elnök június 21-én, hogy az Egyesült Államok légicsapást mért három iráni nukleáris létesítményre egy Izraellel közös akcióban. Fordo, Natanz és Iszfahán
volt a célpont.
„Évek óta ismerjük ezt a három nevet, ahol borzalmas pusztító vállalkozás épült ki” – fogalmazott Donald Trump a fehér házi bejelentésben, alelnökével és védelmi miniszterével az oldalán.
„A célunk az iráni urándúsítási képesség megsemmisítése volt, hogy megszüntessük azt a fenyegetést, amit a terror elsőszámú pénzelője jelent a világban.”
Trump amerikai elnök már korábban is beszélt a támadás lehetőségéről. Most azt mondta, az akcióval teljesen megsemmisítették Irán urándúsítási képességeit. Maradtak még célpontok, tette hozzá.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter felháborítónak nevezte az akciót az X-re írt posztjában, és örökre szóló következményekkel fenyegetett, mert „Irán fenntartja a jogot szuverenitásának, érdekeinek és népének megvédésére”.
Antonio Guterres ENSZ főtitkár aggodalmának adott hangot, hogy ezzel megnőtt a kockázata a konfliktus elszabadulásának.
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő gratulált az amerikai elnöknek a “bátor” akcióhoz, amely szerinte történelmi pillanat és elhozhatja a Közel-Kelet békét.
Az iráni állami tv szerint a három helyszínről már a támadás előtt elszállították a nukleáris eszközöket.
Az iráni atomenergiai hatóság megerősítette a támadás tényét.
Az amerikai katonai akciót követően Irán és Izrael is lőtték ki rakétákat egymásra.
Készült a Reuters, az AFP és az AP tudósításainak felhasználásával