Ugyanattól a körtől kapta a kampányára Karácsony Gergely az ötszázmillió forintot, mint Márki-Zay Péter a három-négymilliárdot – állítja Ungár Péter. Szerinte nem az amerikai külügyet kell keresni a mikroadományozók mögött, hanem valamit, ami a mélyállammal, a szolgálatokkal kapcsolatos.
Azt is megtudhatja a Címlap-interjúból, hogy melyik volt pártelnök beszélt „keletmoldáv fegyverkereskedők stílusában” az LMP társelnökével. Kiderül, kikkel tárgyal mint alternatív főpolgármester-jelölt, hogy milyen tárgyalásokat vezet Karácsony Gergely, és hogy az édesanyja, Schmidt Mária gyakran tesz-e neki keresztbe.
Itt nézheti meg az Ungár Péterrel készült interjút:
Ha csak meghallgatná a beszélgetést, azt itt teheti meg:
-
Benyó Rita
Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.