Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek
Végső ütközetre készülhet Mariupol, 2022. március 20.
Végső ütközetre készülhet Mariupol, 2022. március 20.

Az ukrajnai háború harmadik hete percről percre

Az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeinek összefoglalója

Zelenszkij szerint a tárgyalások kudarca harmadik világháborút jelentene.

Állítólag már közvetlenül a háború kitörése előtt titkos tárgyalásokon megegyeztek a szövetségesek a szankciókról. Kína nem nyújt katonai segítséget Oroszországnak – mondta az ország washingtoni nagykövete.

Az ukránok szerint az orosz hadsereg lebombázott egy 400 embernek menedéket adó iskolát Mariupolban.

A mariupoli városi tanács szombaton közölte, hogy orosz katonák erőszakkal több ezer lakost, főként nőket és gyerekeket telepítettek át Oroszországba.

Nyugati kormányok és elemzők úgy látják, hogy a konfliktus állóháborúvá alakul át.

Támadás indulhat Belaruszból is.

Zelenszkij elrendelte 11, Oroszországgal kapcsolatban álló politikai párt tevékenységének felfüggesztését a hadiállapot idejére.

Már tízmillióan hagyták el az otthonukat Ukrajnában.

Cikkünk folyamatosan frissül.

11:12 2022.03.20.

Washington azt javasolta Törökországnak, hogy adjon át orosz gyártmányú rakétarendszert Ukrajnának

Az Egyesült Államok informálisan felvetette Törökországnak, hogy küldjön orosz gyártmányú S-400-as rakétavédelmi rendszereket Ukrajnába - közölte három, az ügyet jól ismerő forrás a Reutersszel.

A Biden-adminisztráció arra kérte azokat a szövetségeseket, akik orosz gyártmányú katonai berendezéseket és rendszereket, köztük S-300-asokat és S-400-asokat használnak, hogy vegyék fontolóra ezek átszállítását Ukrajnába. Az Egyesült Államok szeretne eleget tenni Zelenszkij elnök kérésének, hogy a NATO segítsen megvédeni Ukrajna légterét.

Szlovákia már feljajánlotta S-300-asait. Elemzők biztosak abban, hogy Ankara elutasítja az ötletet. Az USA nemrég szankcionálta Törökországot amiatt, mert megvette Oroszországtól ezeket a fegyvereket.

Részletesebben itt írunk erről.

09:58 2022.03.20.

Ukrajna támadásra számít Belaruszból

Ukrajna nagyon valószínűnek tartja, hogy Belaruszból támadás éri a nyugat-ukrajnai Volin régiót – nyilatkozta Zelenszkij elnök hivatala.

Az orosz invázió most leginkább Ukrajna északi, deli és keleti területeire koncentrál, bár a héten rakétatámadás érte a lengyel határhoz közeli Javoriv katonai bázisát is.

A Reuters tudósítása szerint nem világos, hogy Ukrajna orosz vagy belarusz támadást vár. Az utóbbi eddig nyilvánosan nem küldött csapatokat déli szomszédja területére Oroszország támogatására.

Tegnap egyébként az ukrán haderő megszüntette a vasúti összeköttetést Belarusszal (valószínűleg felrobbantották a síneket).

09:48 2022.03.20.

Az USA páncélozott járműegységet telepít Bulgáriába

Az Egyesült Államok egy Stryker páncélozott járművekkel rendelkező gyalogsági századot küld a Bulgáriában létrejövő NATO-harccsoportba, miután a szövetség megerősíti keleti szárnyát a térségben zajló orosz agresszióval szemben. Ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be március 19-én Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és Kiril Petkov bolgár miniszterelnök.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és Kiril Petkov bolgár miniszterelnök Szófiában március 19-én
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és Kiril Petkov bolgár miniszterelnök Szófiában március 19-én

"Az USA beleegyezett abba, hogy egy Stryker századot ad. Ez erős jel minden NATO-szövetségesünk számára" - mondta Petkov. A sajtótájékoztatón nem hoztak nyilvánosságra részleteket a telepítésről vagy annak esetleges időpontjáról.

A Stryker egy nyolckerekű, rendkívül mobil páncélozott harcjármű, amelyet a világ minden táján, így Irakban is bevetettek a konfliktusokban. A NATO az elmúlt néhány évben növelte erejét a szövetség közép- és kelet-európai tagországaiban – az úgynevezett „keleti szárnyon” – Oroszország agresszív katonai akciói miatt.

Bulgária mintegy 1000 katonából álló harccsoportot hoz létre a NATO legfelsőbb európai hadműveleti parancsnoksága (Supreme Allied Commander Europe) alatt a különböző tagországok haderőiből. Petkov egyértelművé tette, hogy Bulgária nem tervez katonai támogatást nyújtani Ukrajnának, de azt mondta, továbbra is küldenek humanitárius segélyt az ostromlott országba.

Azt is közölte, hogy Bulgária a háború elől menekülő ukrán menekültek befogadásával is segít. Rumen Radev bolgár elnök az ukrajnai fegyverszállítások ellen szólalt fel: azt mondta, veszélyes a fekete-tengeri országot az eddiginél közvetlenebbül bevonni a háborúba.

08:43 2022.03.20.

Ukrajna szerint Oroszország megtámadott egy iskolát, benne 400 emberrel

A mariupoli önkormányzat jelentése szerint az épületet lerombolták, az emberek, jórészt asszonyok, gyerekek és öregeka romok alatt vannak.

A halottakról egyelőre nincsenek információk, mert a várossal nagyon nehéz kommunikálni – írja a BBC.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG