Ukrajna eddig mintegy 119 milliárd dollárt vesztett a háborún
Oroszország inváziója eddig nagyjából 119 milliárd dollár kárt okozott az ukrán gazdaságnak – közölte pénteken a kijevi kormány.
A gazdasági miniszterhelyettes friss tájékoztatása szerint a háború által érintett területeken működő vállalkozások 75 százaléka leállni kényszerült, ahogy a kelet-ukrajnai kohászati cégek is felfüggesztették tevékenységüket.
„Ez azt jelenti, hogy csökkenni fog a fémexportunk” – mutatott rá, hozzátéve, hogy márpedig ez jelentős részét adja az ország kivitelének.
Tavaly Ukrajna bruttó hazai terméke (GDP) 164,5 milliárd dollár volt.
Az orosz elnök engedélyezné az önkéntesek csatlakozását az ukrajnai harcokhoz
Vlagyimir Putyin pénteken hangsúlyozta: engedélyezni kell, hogy önkéntesek csatlakozhassanak az orosz hadsereghez az ukrajnai háborúban.
Emellett bejelentette, hogy jóváhagyta a harctéren lefoglalt nyugati páncéltörő fegyverek átadását a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk szeparatista erőinek.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közölte, hogy a Közel-Keleten nagyjából 16 ezer ember áll készen arra, hogy belépjen a harcba Moszkva oldalán.
Ukrán védelmi miniszter: a civil halottak száma meghaladja a katonákét
Az orosz hadsereg ukrajnai inváziójában több civil vesztette eddig életét, mint katona – közölte a kijevi kormány védelmi minisztere.
Olekszij Reznyikov kijelentette: „Szeretném, ha ezt nem csak Kijevben hallanák meg, hanem az egész világon.”