Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb vádat emeltek Oroszországban a Szabad Európa újságírója ellen


Alsu Kurmasheva
Alsu Kurmasheva

Orosz nyomozók állítólag újabb eljárást indítottak a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) munkatársa, Alsu Kurmasheva ellen, akit már korábban őrizetbe vettek az úgynevezett külföldiügynök-törvény megsértése miatt.

Az oroszországi Tatárföld állami hírügynöksége, a Tatar-Inform és a Baza Telegram-csatorna december 12-én arról számolt be, hogy Kurmashevát most az orosz fegyveres erőkről szóló álhírek terjesztésével vádolják, ami akár tíz évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható.

Az ügy a Nemet a háborúra. Negyven történet az ukrajnai orosz invázióval szemben álló oroszokról című könyv miatt indult, amelyet 2022 novemberében adott ki az RFE/RL tatár–baskír szerkesztősége.

A könyv negyven olyan történetet tartalmaz, amelyet 2022 márciusa és augusztusa között osztottak meg a Szabad Európával az oroszországi Volga-vidék lakosai.

A nyomozók azt mondják, Kurmasheva részt vett a könyv terjesztésében.

„Határozottan elítéljük az orosz hatóságok nyilvánvaló elhatározását, hogy újabb vádpontokat hoznak fel Alsu ellen” – mondta dr. Jeffrey Gedmin, az RFE/RL megbízott elnöke és igazgatósági tagja.

„Az újságírás nem bűncselekmény. Ideje véget vetni ennek a kegyetlen üldözésnek. Alsu már 56 napot töltött igazságtalanul őrizetben, távol a családjától.”

Kurmasheva, az RFE/RL tatár–baskír szolgálatának prágai székhelyű újságírója, aki kettős, amerikai és orosz állampolgár, májusban utazott Oroszországba családi vészhelyzet miatt.

Ideiglenesen őrizetbe vették, miközben június 2-án a kazanyi repülőtéren várta visszatérő járatát, és mindkét útlevelét elkobozták. Azóta nem hagyhatta el Oroszországot, mivel nem kapta vissza az úti okmányait.

Ehhez kapcsolódóan: „Így telnek a napjaim” – oroszországi börtönéből jelentkezik a Szabad Európa újságírója

A hatóságok október 11-én tízezer rubel (mintegy negyvenezer forint) pénzbírsággal sújtották Kurmashevát, amiért „nem tájékoztatta az orosz tisztviselőket második állampolgársága megszerzéséről”.

Kurmashevát október 18-án ismét őrizetbe vették. Ezúttal azzal vádolták meg, hogy nem regisztrált külföldi ügynökként. Ezt az ellentmondásos orosz törvénykezés olyan bűncselekménynek minősíti, amely öt évig terjedő börtönbüntetést von maga után.

A nyomozó bizottság közölte, hogy a vizsgálat megállapította: az orosz igazságügyi minisztérium nem vette fel a külföldi ügynökök listájára, miután Kurmasheva nem nyújtotta be a nyilvántartásba vételhez szükséges dokumentumokat.

A bizottság tájékoztatása szerint a büntető törvénykönyv azon szakasza alapján emelnek vádat Kurmasheva ellen, amely a külföldi ügynökök nyilvántartásba vételére vonatkozik. Mint írják, „céltudatos információgyűjtést végeznek Oroszország katonai, haditechnikai tevékenységéről”, ami, ha külföldi kézbe kerül, „felhasználható az ország biztonsága ellen”.

Kurmasheva és az RFE/RL egyaránt visszautasította a vádat.

Ehhez kapcsolódóan: Csaknem egy hete nem lehet elérni oroszországi börtönében Alekszej Navalnijt

December 12-én reggel a tatár legfelsőbb bíróság megerősítette, hogy – bár egy nappal megrövidítette – jóváhagyta az alsóbb fokú bíróság december 1-jei döntését, amely február 4-ig meghosszabbította Kurmasheva előzetes letartóztatását.

December 4-én a kazanyi bíróság elutasította Kurmasheva ügyvédeinek fellebbezését az októberi határozat ellen, amely tízezer rubel bírságot szabott ki, amiért nem jegyeztette be amerikai útlevelét az orosz hatóságoknál.

Kurmasheva a második amerikai újságíró idén, akit őrizetbe vettek Oroszországban. A lépés jogvédő csoportok és politikusok bírálatát váltotta ki, szerintük a háborús cenzúra új szintjét jelzi.

November 30-án a Memorial nevű vezető orosz emberi jogi csoport politikai fogolynak nyilvánította Kurmashevát.

Márciusban a The Wall Street Journal riporterét, Evan Gershkovichot tartóztatták le állítólagos kémkedés vádjával, amit ő és az újság egyaránt hevesen tagad.

Azzal vádolják Moszkvát, hogy azért vett őrizetbe amerikaiakat, hogy az Egyesült Államokban bebörtönzött oroszokra cserélje ki őket.

XS
SM
MD
LG