Ismét bombafenyegetésről szóló e-maileket kaptak a hazai iskolák péntek reggel. A rendőrség közlése szerint negyvennégy intézmény érintett. Az egri polgármester szerint ugyanazt a levelet kapták az intézmények, mint legutóbb. Cikkünk frissül.
A jelenlegi adatok szerint országszerte negyvennégy intézmény – tizenhárom budapesti és harmincegy vidéki – érintett – közölte délben az ORFK. A rendőrség haladéktalanul megkezdte a szükséges intézkedéseket, az eddig átvizsgált épületekben nem találtak robbanószert vagy robbantásra alkalmas eszközt – olvasható a police.hu-n.
Éjszaka ismét több iskola kapott e-mailben bombafenyegetést – írta Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az iskolaigazgatóknak péntek reggel a hvg.hu információi szerint. Arra kérte az intézményvezetőket, hogy ellenőrizzék az iskola levelezését, és ha kaptak fenyegető e-mailt, azonnal értesítsék a rendőrséget, majd kezdjék el az épület kiürítését.
Az Eduline oktatási szakportál kevesebb mint tíz iskoláról tud, ahol bombariadó van, pontos számokat délelőtt még nem közölt a rendőrség.
Péntek reggel bombafenyegetés érkezett e-mailben az egri Kemény Ferenc általános iskolába is – írta a Facebookon Vágner Ákos polgármester.
Korábbi cikkünk a témában: Bombafenyegetést kaptak az ország általános és középiskolái
„A szakemberek már a helyszínen vannak, megkezdték az épület átvizsgálását. A gyerekek és a tanárok az épületen kívül tartózkodnak, addig, amíg a szakemberek dolgoznak, a sportcsarnokban lesznek. (…) A fenyegető e-mail tartalma megegyezik azzal az üzenettel, amelyet január 23-án több budapesti és vidéki iskola kapott” – közölte.
Az összesítés szerint ezek az intézmények kaptak bombafenyegetést:
- Kemény Ferenc általános iskola (Eger)
- Móra Ferenc Általános Iskola (Kesznyéten)
- Girincsi Gyermekotthon
- A Mogyoródi út 21. szám alatti középiskola Zuglóban
- a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola
- a Budapest School iskolái
- a miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri Kapui Tagiskolája
Rózsa András, Zugló polgármestere a Facebookon azt írta, hogy a rendőrség már befejezte a Mogyoródi úti iskola átvizsgálását, nem találtak bombát, folytatódhatott a tanítás.
Ahogy beszámoltunk róla, január 23-án iszlamista terrorfenyegetésről szóló e-mailt kaptak budapesti és vidéki általános és középiskolák, amelyben azt írták, hogy bombát helyeztek el az épületben. Az érintett iskolák száma folyamatosan emelkedett, a legutolsó tájékoztatás szerint 292 intézmény kapott fenyegetést múlt csütörtökön. Sehol sem találtak bombát. A rendőrség terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást.
Múlt szerdán Bulgáriában hasonló fenyegetéseket kapott több tucat iskola. Tavaly novemberben Csehországban ötszáz, Szlovákiában mintegy 270 iskola kapott hasonlót e-mailen. Michal Koudelka cseh titkosszolgálati vezető Oroszországot feltételezte a csehországi és szlovákiai iskolák elleni bombafenyegetések mögött.
A Telex cikke szerint a pánik- és zavarkeltésre alkalmas, összehangoltnak tűnő művelet tavaly tavasz óta zajlik iskolák és más intézmények ellen szerte Európában. Az iskolákon kívül bíróságokat, ügyészségeket, bevásárlóközpontokat fenyegetnek bombával. A lap összesítése szerint Spanyolország, Franciaország, Belgium, Németország, Ausztria, Ciprus és Görögország is a célpontok között volt a kelet-európai és balti országok mellett.
„Nem lehet megelőzni és meggátolni sem. A levél fejlécéből kiderül, hogy az orosz Yandex szolgáltatónál regisztráltak egy eldobható e-mail-címmel. Ezt használta az elkövető a belépéshez, hogy a szükséges kódot megkaphassa – mondta Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő korábban a Szabad Európának. A fejléc alapján azeri és örmény szerverérintettség is volt, de szerinte egyáltalán nem biztos, hogy az elkövető orosz, ahogy az sem, hogy az iszlámmal kapcsolatos üzenetet az iszlámhoz bármilyen szálon kötődő ember írta volna. – A zavarkeltés célja, beazonosítása is fontos lenne, természetesen az elkövető megtalálásán túl” – tette hozzá.