Egy kis archívumkezelő csapat éjjel-nappal azon dolgozik, hogy digitalizálja az Ukrajna történelmét megörökítő fényképeket. Attól tartanak, hogy az eredeti nyomatok és negatívok megsemmisülhetnek az orosz támadásokban.

Hiába hívjuk Oleksandra Buzko levéltárost aznap, amikorra megbeszéltük vele az interjút, nem veszi fel a telefont. Később, amikor végre sikerül kapcsolatba lépnünk vele, elmagyarázza, hogy éjszakázott és kinyomta az ébresztőjét. „A testem már nem hajlandó szolgálni” – mondja. „Kimerült vagyok.”

Buzko egy három nőből álló csapatot vezet az ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének archívumában Kijevben, akik sietve igyekeznek az intézet fotóarchívumát digitalizálni, nehogy bekövetkezzen a legrosszabb.

„Be kell szkennelnünk ezeket az anyagokat, mert nem tudhatjuk, hogy holnap nem pusztítja-e el egy rakéta az archívumot és abban mindent” – mondja.

A projekt neve: Digitális Memória Tár, amely az archívumban őrzött, sok ezer, eddig még soha nem digitalizált, ukrán régészek által készített fotó feldolgozásából áll.

A képek közül sok korábbi ásatásokat, illetve a 19-20. századi ukrán falvak és városok lakóit és életüket ábrázolja.

„Ezek a képek nagyon erős érzelmeket ébresztenek fel bennem” – mondja Buzko, miközben a rég elhunyt honfitársai fényképeit és negatívjait lapozgatja. „39 éves vagyok, és az én generációm nem igazán rajongott az ukrán népviseletért. Számunkra ez kissé falusiasnak/vidékinek számított, soha nem tartottuk divatosnak.”

A cári Oroszország uralma alatt élő, nemzeti viseletbe öltözött ukránokról készült képek ma, az orosz invázió közepette új jelentőséget nyertek. A nő bevallja a Szabad Európának, hogy ilyenkor elárasztja a szívét a szeretet és a tisztelet a fényképeken szereplő ősei iránt, akik kemény munkával és a hagyományok fenntartásával fektették le a modern Ukrajna alapjait.

A Digitális Emlékezet Archívumának ötlete a világjárvány idején fogalmazódott meg benne és kollégájában, Volodimir Miszakban. A cél az volt, hogy online hozzáférhetőek legyenek intézetük értékes gyűjteményei, ahelyett, hogy a polcon porosodnak évekig, míg aztán a kijevi archívumba belépési engedéllyel rendelkező csekély számú tudósok egyike egyszer esetleg megnézi őket.

Buzko szkennereket és egy kis támogatást is gyűjtött a projekthez, míg Miszak létrehozott egy weboldalt. 2023-ban aztán a férfit behívták katonának, de még mindig gyakran jelentkezik, hol azért, hogy technikai tanácsot adjon a munkatársainak, hol azért, hogy megtudja, hogy haladnak a többiek a digitalizálással.

A csapat rendelkezik egy generátorral, amely áramszünet esetén is biztosítja a szkennerek működését, így az egyre gyakoribb kijevi légiriadókat is végig tudják dolgozni.

„Ha diákok vannak az archívumban, természetesen elviszem őket az óvóhelyre, mert felelős vagyok értük” – mondja az archívum vezetője. „De a kollégáimnak ez a saját döntésük.”

A nő szerint az ukrán tudományos élet jelenleg „éhezik” a források után, mivel a közpénzek oroszlánrésze Ukrajna háborús költségvetésére megy el. Csapata, ahogy ő mondja, „egyfajta önkéntes munkát végez”.

Buzko a teháború kitörése után nem sokkal elmenekült Ukrajnából tizenéves fiával együtt, de végül mindketten úgy döntöttek, hogy visszatérnek.

„A fiam már egy stratégiai iparágban dolgozik, amely támogatja a hadsereget, én pedig ezzel a digitális archívummal foglalkozom” – mondja. „Megtesszük ami a kötelességünk.”