Tömeg, összecsapások, több tízezer rendőr – tüntetések voltak Párizsban
Szerdán Franciaország-szerte tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat építettek és gyújtottak fel, majd helyenként összecsaptak a rendőrséggel. Céljuk az volt, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macron elnök, a politikai elit és a tervezett kiadáscsökkentések ellen.

1
A megmozdulások mottója a „Bloquons Tout” („Blokkoljunk mindent”) volt, és szinte teljesen az interneten szerveződtek már nyár eleje óta. A résztvevők az évek óta tartó megszorítások ellen tiltakoznak

2
A tüntetéseket azután is megtartották, hogy a tervezett újabb megszorítások miatt Francois Bayrou volt miniszterelnök hétfőn elvesztette a bizalmi szavazást. Macron elnök Sebastien Lecornu védelmi minisztert, közeli szövetségesét nevezte ki a helyére

3
Lecornu az ötödik miniszterelnök kevesebb mint két év alatt. Hogy a változatlan összetételű parlamentben hogyan próbál érvényesülni, egyelőre még kérdéses

4
80.000 rendfenntartó készült a szerdai napra. A rendőrség mindent megtett, hogy felszámolják a barrikádokat, vízágyúkkal oszlatták a tüntetőket, de így is több helyen fizikai összecsapásra került sor