Franciaországba immár szabadon jöhetnek azok az uniós turisták, akik be vannak oltva. De ha keleti oltást kaptak, továbbra is marad a régi rend: szükséges a PCR-teszt az utazás előtt 72 órán belül.
Készülődünk, mintha karácsony lenne. Takarítunk, mosunk, főzünk. Már egy hónapja számoljuk vissza a napokat.
„Hányat kell még aludni?”
„Már csak ötöt!”
„Már csak kettőt?”
„Holnap tényleg jön a Mama?”
„Igen, holnap jön a Mama!”
A gyerekek alig bírnak magukkal. A lakásunkban 2020 márciusa óta nem sok vendég járt, rokon pedig egyáltalán nem. Másfél éve nem tette be hozzánk a lábát se nagymama, se nagypapa, se unokatestvér, se nagybácsi, se nagynéni.
Nyáron ugyan hazamentünk Magyarországra, de annak is lassan egy éve. Pontosan ennyi ideje pótoljuk mi ketten a férjemmel a két gyerek életében az összes rokoni kapcsolatot, az összes puszit, a sok ölelést.
Nem panaszkodhatunk
A pandémia alatt igencsak elfáradtunk, de nem hagyhattuk el magunkat, nem eshettünk kétségbe. Az elmúlt 17 hónapban mindig csak arra gondoltunk, hogy nem kesereghetünk, hiszen nincs rá okunk. Négyünk közül egyikünk sem kapta el a vírust, és bár odahaza a szüleim betegek lettek, és nehéz volt őket így látni videohívásokon, végül felépültek.
Nem panaszkodhatunk!
A család másik fele Ausztráliában él, ahol előfordulnak lezárások, de az élet javarészt visszatért a régi kerékvágásba, mert nagyjából kiűzték a kontinensről a vírust. S bár a nagymama kilencvenedik születésnapjára sem jutottunk haza, mégis örülünk, hogy ő is jól van.
Nem panaszkodhatunk!
Az iskolában az elmúlt két tanév alatt összevissza négy hónapot (az összes lezárással töltött hetet számolva) oktattam itthonról: franciául és angolul, és mindezt úgy, hogy közben egy kisbaba éppen járni tanult, a férjem pedig folyamatosan videokonferenciázott. De hálásak lehetünk a franciáknak, mert amint lehetett, újraindították az iskolákat, miközben a világon rengeteg gyerek maradt le az oktatásban.
Tehát nem panaszkodhatunk.
A szomszéd néni, akinek a lánya alig tíz perc autóútra lakik, a bezárások idején olyan egyedül érezte magát, hogy enni sem tudott. Három hónap alatt tizenkét kilót fogyott és öngyilkos gondolatokkal küzdött. Kedélyjavító tablettát kapott. Mostanra jobban van, de velünk ilyen nem fordulhatott volna elő, sőt néha úgy tűnt, hogy nekünk sok is volt az összezártság.
Így hát nem panaszkodhattunk.
Karácsonykor is videohívásban bontottunk a rokonokkal ajándékot, és a kétéves gyerek mai napig puszit dob, ha a tévében megjelenik Emmanuel Macron, mert azt hiszi, hogy ő is csak egy bejelentkező családtag. (Az elmúlt két évben elég sokszor láttuk a képernyőn bejelenteni valamit.) De a technológiának köszönhetően virtuálisan sokakkal tarthattuk a kapcsolatot, így hát nem panaszkodhatunk.
Nem panaszkodhatunk? Miért nem?
Nemrég itt élő idős anglikán ismerőseink átküldtek egy videoklipet, amelyben egy férfi elmondja, hogy mennyi veszteség érte az embereket a pandémia alatt. A klip címe (minden angol sztereotípiát félretéve) ez volt: Lament (Siránkozás).
A férfi mindenről panaszkodott: a digitális oktatásról, a maszkról, a bezártságról, a nyaralások elhalasztásáról, nemcsak a halálról, nemcsak a betegségről, hanem minden apró kellemetlenségről, amivel ez a járvány a nyakunkba szakadt.
Mindenről, amiről… mi nem panaszkodhatunk.
Megértettem, hogy bár nem panaszkodhatunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem gyászolhatunk. Attól, hogy én elgyászolom az engem ért veszteségeket, nem fosztom meg azokat a gyászuktól, akik nálam sokkal nagyobb csapásokat szenvedtek el. Sőt! Ebben a két évben szinte senki nincs, akit ne ért volna valamilyen megpróbáltatás. A világjárványnak mindenki vesztese volt. A veszteség pedig mindannyiunkat összeköt.
Akarva-akaratlanul végigszaladt egy könnycsepp az arcomon, és arra gondoltam, hogy most már elég. Valaki jöjjön és öleljen meg engem is és a gyerekeimet is!
És ott, a szófán ülve, azonnal vettem anyukámnak egy repülőjegyet.
Franciaországba nem jöhet be teszt nélkül, aki keleti oltást kapott
Pont jól időzítettünk, mert a franciák megnyitották a határokat az beoltottak előtt. Anyu már volt koronás, és erre kapott még két oltást is. Amikor behívták az első oltásra, könyörögtem, hogy ne menjen el. Kínait ajánlott neki a körzeti orvos. Egészen az utolsó pillanatig kérleltem telefonon, hogy ne adassa be, mert nem fog tudni utazni.
„Nem fogják jóváhagyni, Anyu! Nem engednek majd be Franciaországba olyan könnyen!”
A váróteremben egy férfi is majdnem lebeszélte róla, neki Luxembourgban lakik a lánya. De mivel Magyarországon éppen akkor kezdődött a harmadik hullám, anyu beadatta.
„Nyugi, el fogják fogadni!”- nyugtatgatott.
Azért adatta be, hogy minél előbb visszakaphassa a szabadságát, mert minél előbb jönni akart: hozzánk. Megnézette az utazás előtt az antitestszintjét, és annyi volt neki, mint egy oltatlan, de a betegségen hasonlóan átesett barátnőjének. Hogy ebben a kínai oltásnak mennyi szerepe volt, azt nem tudni.
Június 9-e óta tehát szabadon lehet Franciaországba utazni azoknak, akik (az egészségügyi mutatók alapján meghatározott országosztályozási rendszeren alapuló „zöld” besorolású országokból érkeznek, mint például az uniós országok, és) oltottak. De csak azokat az oltásokat fogadják el, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezett. Anyutól – hiába van oltva, hiába volt beteg, hiába van ellenanyagtesztje – így továbbra is kérik a PCR-teszt eredményét, amelyet az utazást megelőző 72 órában kell elkészíteni.
A PCR-teszt odahaza minimum húszezer forint, és minimum húsz percet kellett autóznia ahhoz, hogy angolul és időben eredményhez juthasson.
Így a kínai (és az orosz) vakcinával oltott magyarok az európai határok közötti szabad mozgásban korlátozottak lettek. Könnyebben bejuthat Franciaországba még az is, aki olyan „zöld” országból érkezik, amely nem is EU-tagország, de az EMA által jóváhagyott oltást kapott. Ha például ausztrál anyósom akarna hozzánk jönni, két oltás után PCR-teszt nélkül léphetne be Franciaországba.
Pont azt a szabadságot, aminek a megszerzése érdekében sokan rábeszélték magukat a gyanakvással fogadott keleti oltásokra, pont azt nem kapták meg teljesen tőlük.
Lehet, hogy ez a teszt tart majd sokakat vissza szeretteik látogatásától
Azt ajánlottam Anyunak, hívja fel a körzeti orvost, és írassa fel vele a PCR-tesztet, hiszen ő adta neki a kínai vakcinát. Anyu nem is próbálkozott.
De mi van, ha valakinek az a húszezer forintos teszt igenis számít? Ha a több száz eurós repülőjegy mellett emiatt az extra költség és extra hercehurca miatt úgy dönt, hogy mégsem megy el arra az útra. (Vagy mellesleg azért nem, mert a kínai oltás ellenére sincs elég antitestje, és fél így utazni.) Így inkább mégsem látogatja meg a külföldön élő lányát, unokáját, fiát, testvérét vagy valamelyik barátját. Inkább most nem. Inkább marad a hiány, a veszteség, a gyász, amivel megtanul még tovább együtt élni, még akkor is, mikor másoknak már kinyithatott a világ.
De most mi emiatt sem panaszkodhatunk, hiszen nekünk itt a Mama!
