A megszállt Melitopolban őrizetbe vett és Oroszországba küldött ukrán tinédzsereket terrorizmussal vádolják egy olyan ügyben, amelyet jogvédő szervezetek törvénytelennek minősítenek.
Oroszország teljes körű Ukrajna elleni inváziójának első napjaiban Viktor Azarovszkij szülővárosát, az ország délkeleti részén fekvő Melitopolt hamar elfoglalták az orosz katonák. A tizenéves fiú élete ennek ellenére alig változott, jóllehet most online vett részt egy ukrajnai iskola óráin.
Ám 2023 októberének végén, amikor 16 éves lett, ismeretlenek őrizetbe vették, amikor kilépett a házukból. Most Oroszországban áll bíróság előtt, ahol csoportos terrortámadás előkészítésével, szabotázzsal, valamint robbanóanyagok gyártásával és tárolásával vádolják.
Azarovszkij egyike azoknak az ukrán tinédzsereknek, akiket Oroszországba hurcoltak, és ott kémkedéssel, szabotázzsal, hazaárulással és terrorizmussal vádolták meg őket – olyan bűncselekményekkel, amelyekre jogvédők és ügyvédek szerint nincs bizonyíték.
Azarovszkij képviseletét Katerina Bobrovszka látja el. Az emberi jogi aktivista és jogász segített az Oroszországba deportált gyermekek hazahozatalában is.
„Egy fehér furgon állt meg mellette, és fekete ruhás, maszkos emberek berángatták a járműbe. A szomszédok látták, mi történt” – mondta a Szabad Európa ukrán szolgálatának.
Két másik melitopoli tinédzsert, Oleg Sokolát és Denisz Vasziliket is őrizetbe vettek nagyjából vele egy időben, és ugyanazzal vádolják őket, mint Azarovszkijt.
A letartóztatását követő napok embert próbáló időszakot jelentettek a családja számára. „Senki sem értette, mi történik” – mondta Bobrovszka. „Viktor senkivel nem tudott kapcsolatba lépni. Egy idő után a szemtanúk jelentkeztek, akik elmondták, hogy kimerült, nagyon megrémült, verés és kínzás nyomait látták rajta” – mondta.
Most a három fiatal férfi ellen eljárás folyik Oroszországban. A Szabad Európa birtokába került egy korábbi orosz bírósági dokumentum másolata, amely szerint Azarovszkijt 2023. október 31-én vették őrizetbe; a másik két tinédzsert, Sokolát és Vasziliket pedig röviddel előtte. Letartóztatása idején Vaszilik 16, Sokola 17 éves volt.
Ehhez kapcsolódóan:Oroszország Ukrajna jövőjét lopta el a gyerekek erőszakos elhurcolásával?
Az orosz bírósági ítélet másolata szerint a nyomozás az oroszok által megszállt Melitopolban folyt. Ezután a három fiút Mariupol fogolyközpontjába szállították – a délkelet-ukrajnai várost 2022 májusában foglalták el az orosz erők. Ezt követően a délnyugat-oroszországi kikötővárosba, Taganrogba vitték, ahol felnőtt foglyokkal közös cellában tartják fogva őket.
„Viktor ott ünnepelte a 18. születésnapját” – mondta Bobrovszka. „A cellát nyolc emberre tervezték, de 16-ot tartottak ott.”
Fiatal védence számára ez kínzás volt, mondta Bobrovszka. „Súlyos bőrproblémái voltak – alig tudott aludni, nem tudott enni, és a kézfején a bőrt vastag kéreg borította. Hiába vitték orvoshoz, az sem tudott segíteni rajta.”
A bírósági ítélet másolata szerint 2024 novembere óta a három ukrán tinédzser ügyét a délnyugat-oroszországi nagyváros, Doni-Rosztov déli kerületi katonai bírósága tárgyalja. A bíróság még nem hozott ítéletet. A fiúkat azonban továbbra is őrizetben tartják, az orosz hatóságok megelőző intézkedésről beszélnek.
„Megkínozták és arra kényszerítették őket, hogy mondjanak el egy olyan történetet, amely nem is létezett. Azzal vádolták őket, hogy megpróbáltak felrobbantani egy orosz rendőr alezredest, és robbanóanyagot helyeztek el vasúti síneken. Más szóval, az ukrán gyerekeket „terroristának” nyilvánították” – mondta Bobrovszka.
Erre egyáltalán nincs bizonyíték – tette hozzá az ügyvéd. „A házkutatás során eszközöket – telefonokat, számítógépeket – foglaltak le, és semmit sem találtak rajtuk.”
Katerina Rasevszka, az ukrajnai Regionális Emberi Jogi Központ ügyvédje azt mondta, hogy a súlyos vádak, amelyekkel a tizenéveseket szembesítették – terrorcselekmény tervezése, valamint robbanóanyagok gyártása és tárolása szervezett csoport tagjaként – életfogytiglani börtönbüntetést vonhatnak maguk után.
Azt, hogy a tinédzserek mit tettek – ha tettek egyáltalán bármit is - nehéz megállapítani. Ettől függetlenül Rasevszka véleménye szerint az orosz hatóságok számtalan jogsértést követtek el az esetükben: önkényes őrizetbe vételt, politikai indíttatású büntetőeljárást, kitoloncolást, lehetséges kínzást, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog megvonását.
Rasevszka szerint két forgatókönyv lehetséges. Az első feltételezi, hogy a gyerekek valóban bűncselekményt terveztek, összebeszéltek, Molotov-koktélt vagy más robbanóanyagot készítettek és szabotázst terveztek. Ebben az esetben a nemzetközi humanitárius jog értelmében az ellenségeskedésben közvetlenül részt vevő személyek státusza illetné meg őket.
„Ez gyakorlatilag megszüntetné védett civil státuszukat, de nem tenné őket katonává. Az ilyen személyek ellen a nemzetközi humanitárius jog normáinak megfelelően indulhat büntetőeljárás, de nem terroristaként” - mondta Rasevszka.
Ha ez így lenne, Oroszországnak a Genfi Egyezmény 78. cikke alapján jogában állna internálni a tinédzsereket – törvényesen korlátozni őket a szabadságukban bizonyos időre a megszálló állam biztonsági aggályai okán.
Azonban az általa látott bírósági dokumentumokban nincs utalás a nemzetközi humanitárius jogra, internálási rendszerre vagy arra, hogy a gyerekek státusza az ellenségeskedésben közvetlenül részt vevő személy volna – mondta Rasevszka.
„Ezt sehol nem említik. Bűnözőkként indult eljárás ellenük” – tette hozzá.
A Rasevszka által elképzelhetőnek tartott második forgatókönyv szerint a tinédzserek teljesen ártatlanok, egyáltalán nem terveztek semmilyen támadást.
Az ügyvéd azt mondja, volt egy hasonló esete a Zaporizzsjai területen, annak során azért vettek őrizetbe tinédzsereket, mert állítólag orosz zászlókat távolítottak el közigazgatási épületekről és posztereket terjesztettek. Terrorszervezetben való részvétellel és terrortámadás előkészítésével vádolták meg őket.
Amikor ezeket a tizenéveseket letartóztatták, mondta Rasevszka, nem találtak robbanóanyagot. Később azonban az ügyvéd szerint a tinédzsereket tőrbe csalhatta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), amely később azt állította, hogy találtak némi robbanóanyagot.
„Ha ebben az esetben nem volt bűnelkövetői szándék, akkor a gyerekek polgári státusszal rendelkeznek, civilek maradnak. Nem vettek részt semmilyen harci műveletben, és semmilyen módon nem működtek együtt az ukrán fegyveres erőkkel. Egy ilyen kimenetel azt jelentené, hogy kifejezetten önkényesen fosztották meg őket a szabadságuktól” – mondta Rasevszka a Szabad Európának.
Ettől függetlenül Rasevszka szerint a megszállt területek vagy Oroszország tisztviselőinek semmilyen körülmények között nem lehet joguk a fiúkat Oroszországba toloncolni – sem bírósági meghallgatások, sem nyomozás céljából. Ezt tiltja a Genfi Egyezmény 4. cikkelye, és háborús bűnnek is minősül – mondta Rasevszka.
Továbbra sem tudni, hogy hány kiskorút deportáltak Oroszországba azért, hogy bíróság elé állítsák őket. Az ukrán főügyészség azt közölte a Szabad Európával, hogy a teljes körű invázió 2022-es kezdete óta 12 olyan esetet regisztráltak, amikor kiskorúakat vettek őrizetbe a Donyecki, Zaporizzsjai, a Harkivi és a Herszoni területeken. Az ellenük felhozott vádak között az ukrán fegyveres erők ellátása információkkal, kémkedés, illetve hazaárulás szerepelt.
A döntő kérdés továbbra is az, hogy ezek közül a tinédzserek közül bárki is hazatérhet-e valaha Ukrajnába. Rasevszka megjegyezte, hogy amikor büntetőeljárás van folyamatban, vagy már bírósági határozat született, rendkívül nehéz hazajuttatni az illetőt.
Míg hadifogolycserék többé-kevésbé rendszeresen vannak, a civilek hazatérése bonyolultabb és kiszámíthatatlanabb folyamat Rasevszka szerint.
Mindazonáltal vannak reményre okot adó esetek. Makszim Butkevics és Lenije Umerova emberi jogi aktivistákat például szabadon engedték Oroszországban, és visszatértek Ukrajnába.
„Viktor ott ünnepelte a 18. születésnapját. A cella 8 személyes, de 16-an voltak benne. A fiúkat szörnyen megkínozták. Súlyos bőrproblémái voltak – alig tudott aludni, nem tudott enni, és a kezén lévő bőrt vastag kéreg borította. Semmilyen orvosi vizit nem segített ezen” – mondta Bobrovszka a Szabad Európának.
A bírósági ítélet másolata szerint 2024 novembere óta a három ukrán tinédzser ügyét az oroszországi Doni Rosztov déli kerületi katonai bírósága tárgyalja.
Ítélet még nem született. A fiúkat azonban megelőző intézkedésként továbbra is őrizetben tartják – mondta az ügyvéd.
Ehhez kapcsolódóan: Az orosz tábor, ahol egy jelentés szerint elrabolt ukrán gyerekekkel gyártatnak drónokat