Karol Nawrocki, a Fidesszel szövetséges jobboldali Jog és Igazságosság Párja (PiS) jelöltje nyerte a lengyel elnökválasztást a kormányzó Polgári Platform indulójával, Rafal Trzaskowskival szemben. Gyors értékelésünk az első adatok alapján Zeöld Zsombor Lengyelország szakértővel.
Bejött a papírforma? Az első forduló alapján arra lehetett következtetni, hogy Karol Nawrockinak több tartaléka van, mint Rafal Trzaskowskinak, a jobboldali jelöltek összességében több szavazatot értek el.
Őszintén szólva azon kívül, hogy szoros lesz az eredmény, felelősen nem lehetett számítani semmire. Mind a két jelölt győzelme bőven benne volt a pakliban.
Milyenek voltak a kampány utolsó napjai? Ki mozgósított jobban?
Egyelőre nincsenek részletesen feldolgozott eredmények, csak úgynevezett „late pollok”, ezekből az derül ki, hogy azok közül, akik az első fordulóban nem szavaztak, Trzaskowski tudott valamennyivel többet elvinni. Amit nem lehetett megbecsülni, hogy az első fordulóban a Konföderáció jelöltjére és a Grzegorz Braunra leadott szavazatok milyen százalékban osztódnak meg a két jelölt között. Erről egy felmérést láttam, eszerint a Konföderációra leadott szavazatok 88%-a Nawrockinak ment a második fordulóban. Amit lehetett látni már az első forduló előtt is, hogy a két legtámogatottabb jelölt közül egyiknek sincs annyi szavazója önmagában, hogy nyerjen, még akkor sem, ha saját támogatóikat hihetetlen magas arányban mobilizálják.
Az előző választásokhoz képest is újdonság volt egyébként, hogy a Polgári Platformra sokkal többen adták le a szavazatukat már az első fordulóban, mint bármikor. Innentől kezdve a saját szavazók mellett vagy a bizonytalanokból kellet mindkét jelöltnek meggyőznie saját maga mellett, vagy éppen eltántorítani attól, hogy a riválisra szavazzanak. Az a hihetetlenül felfokozott, „botrány botrány hátán” hangulat, amit az elmúlt két hetet jellemezte, erre vezethető vissza. Amikor beszélgettem az elmúlt napokban lengyelországi barátaimmal, mindenki figyelmeztetett, hogy ne felejtsem el: a lengyel társadalom nem az a társadalom, amelyiknek a torkán le lehetne nyomni egy központi akaratot, hogy „neked le kell szavaznod X-re, vagy Y-ra, különben vége mindennek”. A protest szavazás létező jelenség Lengyelországban, ez is hozzájárulhatott Nawrocki győzelméhez. De várjuk meg a részletes eredményeket.
Tehát Tuskék fő mondanivalója, hogy itt a „nyugatos lengyel demokrácia sorsa a tét” akár még vissza is üthetett ön szerint?
A Gazeta Wyborczában jelent meg ma egy véleménycikk, ez a lap ideológiailag közel áll a mostani kormányhoz. Eszerint az a nyelvhasználat, ami a ma a lengyel politikában van, nagyon durva, ebből kellene visszavenni, mert ez sehova nem vezet. Ezt a „nyugatos-nem nyugatos” szembeállítást politikai narratívának tartom. Ne gondoljuk azt, hogy azok a lengyelek, akik egy regionális középvárosban élnek, ők a „nyugatosodást” állítják be központi kérdésnek. Amikor Grzegorz Braun első fordulós eredményeit térképre tették, akkor járási szinten három terület emelkedett ki: Zakopane környéke, illetve két olyan terület, ami leírható agrárvidékként. Ez alapján az ő szavazótábora is heterogén volt.
Kimutatható százalékban vannak jelen azok a választók, akik számára sem a Polgári Platform, sem a Jog és Igazságosság nem válasz. Hogy ezek közül miért Nawrocki szívott fel több szavazatot, arra magyarázat lehet, hogy a saját szempontjukból egyszerűen a kisebbik rosszat választották.
Az előzetes – lehet, hogy kissé túlzó – értékelések szerint, ha Nawrocki nyer, akkor olyan ellensúlyt képet köztársasági elnökként a Polgári Platform miniszterelnökével, Donald Tuskkal szemben, hogy a kormány könnyen „béna kacsává” válhat. Előállhat ez a helyzet?
Tusk mozgástere egyértelműen szűkül ez eredménnyel, de ennek egyik fő oka az, hogy a koalíció kisebb pártjai közül legalább az egyik bőven a 2023-as eredménye alatt teljesített. Megint az a kérdés, hogy ezek a szavazók hova vándoroltak? Először a Konföderációhoz mentek, aztán a második fordulóban a PiS-hez, vagy egyből Nawrockiékhoz? Hogy az új elnök ott tesz keresztbe, ahol tud? Ez is kiderül majd.
Ha a lengyel politikára, mint racionális fenoménre gondolunk – hangozzon ez mégoly idealisztikusnak – akkor mindenki számára világosnak kell lennie, hogy ha az új elnök a kormány összes fontos törvényét megvétózza, működését ellehetetleníti, akkor az az országra csak visszaüthet. Ezen kívül a választók még inkább azt láthatják majd, hogy az ország irányítását sem a PO-ra, sem a PiS-re nem lehet bízni. Tehát egy ilyen destruktív hozzáállás hosszabb távon belpolitikai öngyilkosságot is jelenthet.
A főszereplők személyiségét ismerve mire számít? Leülnek tárgyalni, hogy „Lássuk, mire megyünk ketten?”, vagy folytatódik a felfokozott kampányhangulat?
Ehhez annyira nem ismerem Nawrockit, hogy meg tudjam ítélni. De az tény, hogy meglepetésként érte a lengyel közvéleményt, hogy amikor Andrzej Duda leköszönő elnök pár hónapja kiutazott Kínába, Tusk megdicsérte az elnököt, amiért szerinte jól képviselte Lengyelországot. Ez egyébként szerintem abszolút beletartozik a lengyel politikai kultúrába még most is. A kérdés, hogy Tusk és Nawrocki túl tud-e lépni a pártpolitikai törésvonalakon.
És túl tud?
Erre csak azt tudom mondani, hogy merem remélni.
Nawrocki törvényjavaslatokat vétózhat meg, amit a parlament három-ötödös többséggel írhatna felül, ez nincs meg Tusknak. Ezen kívül a köztársasági elnök maga is benyújthat törvényjavaslatot és önállóan írhat ki népszavazást is. Élni fog ezekkel az eszközökkel az új elnök?
Nyilván aktívan fog fellépni, efelől nincs kétségem. De Tusk számára most nem a köztársasági elnökkel kialakított viszony az elsődleges, hanem, hogy újra szabja kormánya mozgásterét, mandátumát. 2023-ban eleve úgy indultak neki a négy éves ciklusnak, hogy féltávnál mindent újragondolnak. A meggyengült koalíciós partnereknek ez most biztosan nem érdeke. A kisebb koalíciós pártok esetében azonban az első fordulós eredményt nézve reálisnak tűnik az, hogy a következő választásoknál nem kerülnek be a törvényhozásba, számukra így a koalíció fenntartása létkérdés lehet.
Mi lehet a lengyel-magyar kapcsolatok dinamikája? Donald Tusk és Orbán Viktor nyíltan utálja egymást, de most belép ebbe a képbe egy nyíltan Orbán-barát köztársasági elnök.
Közjogilag a két köztársasági elnöknek van dolga egymással, és szerintem Nawrocki és Sulyok Tamás egy évben nagyságrendileg hatnál többször nem találkozik majd – ezekbe már a kétoldalú találkozókon túl azt is beleszámoltam, amikor egy nemzetközi fórum keretében egy légtérben vannak. A magyar köztársasági elnök mandátumában ráadásul nincs benne a kül-, és biztonságpolitikai dimenzió, ez már önmagában jelentősen redukálja az együttműködés mélységét.
Nawrocki és Orbán Viktor között lehet valamilyen együttműködés? Ha nem is alkotmányos keretek mentén, de mondjuk a CPAC, vagy más, tisztán politikai fórumok keretében.
Erre most még nem lehet adekvát választ adni.
A Putyinnal szimpatizáló Orbán Viktorhoz képest Nawrocki – mint szinte minden lengyel politikus – tőről metszett oroszellenes, aki még egy orosz belügyi nyilvántartásban is szerepel, mit aki „2024-ben a Vörös Hadsereg emlékműveit rongálta meg tettestársaival”. Ez lehet gátja kettőjük jó viszonyának?
Nem tudom megítélni.
