Öt fontos gondolat a beszélgetésből:
1) Simon Gergely elmondta, hogy február végégig tart a területen a Mol tényfeltárása. Ennek legfőbb célja, hogy kiderítse: a már elszállított, szennyezett talaj mennyiségén felül hol, mely területeken van-lehet szükség további talajcserére. Az elszivárgott , 20-25 tartálykocsinyi üzemanyagnak eddig ugyanis csak egy részét sikerült a talajból visszanyerni, a területen folyamatosan szivattyúznak.
2) Összesen 487 ezer liter üzemanyag tűnt el a nagy nyomású csővezetékből. A problémát – a csőnyomás csökkenését – állítása szerint az olajcég szeptember 10-én észlelte, de nem állította le a vezetéket, csak október 18-én közölte, hogy megtalálták a szivárgás helyét. A vegyianyag-szakértő véleménye szerint a környezetvédelmi teljesítményére büszke Molnak hamarabb illene reagálnia egy ilyen helyzetre, ez esetben azért is, mert Gárdony azon része, ahol az üzemanyag elszivárgott, csak néhány kilométerre van a Velencei-tótól.
3) Simon Gergely szerint az olaj- és gázszivárgás egy országos méretű infrastruktúrában nem elkerülhető, az viszont más kérdés, hogy egy régi csőrendszer esetében a karbantartási munkák, illetve az előírt monitorozás gyakorisága és minősége elégséges-e, ha a gárdonyihoz és a kiskunmajsaihoz hasonló esetek történnek.
4) Négyszázmillió forintba került az egyetlen ember felelőtlensége miatt bekövetkező, szigetszentmiklósi olajszennyezés kármentesítése. Az óbudai gázgyár területének megtisztítási költségigényét ma már harmincmilliárd forintra becsülik. Ez alapján Simon Gergely nem tartja kizártnak, hogy a gárdonyi havária rehabilitációs költsége több milliárd forintba kerül.
5) A Greenpeace vegyészmérnöke szerint a talaj jelentős olajszennyezésével Rákosrendező rehabilitálására váró területén is kalkulálni kell. „Biztos, hogy nehézolajjal és toxikus fémekkel nagy mennyiségben szennyezett talaj van” – mondta. Hozzátette: voltak ugyan előzetes becslések, amelyek szerint 250 ezer köbméter talajt biztosan ki kell majd cserélni, de ez az igény akkor fog igazolódni, ha a műveletre – a város közepén – egyszer valóban sor kerül.