John McGough nem csak volt katona, nagylelkű adományozó és szélsőjobboldali politikusok segítője, fontos rendvédelmisek barátja, hanem nagypályás nemzetközi üzletember is. Az egyik legnagyobb, fegyvergyártással is foglalkozó orosz állami vállalat egyik vezetője lett, munkáját az orosz törvényhozás elnöke ismerte el, aki ma már a hírszerzés első embere. McGough tulajdonolt légitársaságot, és Magyarországon is voltak figyelemre méltó üzleti érdekeltségei.
A cikk elkészítésében közreműködtek a Szabad Európa újságírói: Doruntina Baliu, Carl Schreck, Mike Eckel, Szergej Dobrinyin, Garamvölgyi Flóra, Báthory Róbert, Nagy András, Martina Boudová, valamint Czímer Gábor.
Az archív nyomtatott újságok az Arcanum archívumából származnak.
Külön köszönet: Kester Eddy, Alex Faludy és Nick Waters (Bellingcat).
A McGoughhoz köthető cégek orosz kereskedelmi kapcsolatait (köztük a szankcionált cégre vonatkozókat) a C4ADS bocsátotta a Szabad Európa rendelkezésére. A washingtoni székhelyű C4ADS egy globális biztonsági nonprofit szervezet, illegális és ártalmas hálózatok felderítésével foglalkozik.
Három részben közöljük a John McGough életét feldolgozó cikkünket. Az első részben – amelyet itt lehet elolvasni – katonai múltjának jártunk utána, bemutattuk, hogyan befolyásolt egy döntő jelentőségű választást Albániában, és bejártuk az ukrán határ mentén fekvő tanyáját. A második részben – amely ide kattintva olvasható – magyarországi tevékenységét és politikai életét mutattuk be: kapcsolatát a Jobbikkal, szerepét a svájci szélsőjobboldalon, azt, hogyan épített ki kapcsolatokat magyar rendvédelmi szervekkel. Ez a harmadik, befejező rész.
- Részvényes az Austrian Airlinesban: nyom nélküli milliárdok
- Kalasnyikovok és mikroszkópok: egy fontos orosz állami cég európai terjeszkedése
- Kitüntetés Moszkvában Szergej Nariskintől, az orosz hírszerzés későbbi vezetőjétől
- Üzleti ügyek Magyarországon: keleti nyitás, orosz partnerek és adatkinyerés okostelefonokból
- McGough a Szabad Európának: nem tud semmiről, még csak nem is brit. „No-no”
Egy tehetős üzletember különleges kapcsolatokkal
John McGough rendre üzletemberként hivatkozik magára. Ahogy az alábbiakban bemutatjuk, valóban volt köze számos vállalkozáshoz, amelyek többnyire orvosi eszközöket forgalmaznak. Ez valószínűleg azonban csak a felszín, mert a cégek ennél sokkal érdekesebbek, és a feltárt tények alapján olyan háttérrel rendelkeznek, amelyek akár valamely titkosszolgálat fedőcégei is lehetnek.
McGough vezette az egyik legnagyobb orosz hadiipari vállalat európai leágazásait – amiért orosz állami kitüntetést kapott Szergej Nariskintől, aki ma az orosz hírszerzés vezetője –; milliárdos értékű üzletrésze volt az Austrian Airlinesban; hozzá köthető Szlovákiában egy vállalkozó, aki ma már egy Robert Ficóhoz hű oligarcha; Magyarországról is üzletelt orosz állami cégekkel; felbukkant egy olyan cégnél, amely azt oktatta rendőröknek, hogyan lehet adatot kinyerni a mobiltelefonokból.
Részvényes az osztrák nemzeti légitársaságban
John McGough már 1998-ban tulajdonos volt az Austrian Airlinesban, pár évvel később pedig az osztrák nemzeti légitársaság legnagyobb egyéni tulajdonosaként jelenik meg majdnem ötszázalékos tulajdonrésszel. A kétezres évek elején e részvénycsomag piaci értéke 11 és 31,5 millió euró között mozgott akkori értéken (ennek mai értéke évtől és árfolyamtól függően 4–18 milliárd forint). Egy, a Szabad Európának nyilatkozó Oroszország-szakértő szerint McGough „szinte biztos, hogy az oroszoktól kapta ezt a pénzt, hogy be tudjon szállni a légitársaságba. Másnak nem lett volna érdeke. Ausztria mindig fontos terep volt az orosz szolgálatoknak.”
Ausztria alapvetően a semlegességének köszönheti kiemelt szerepét, ami egyrészt a Kelet–Nyugat közötti átmeneti területet jelentett, másrészt pedig – szintén főleg a hidegháború idején – sok nemzetközi szervezet (számos ENSZ-szervezet vagy az Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC) költözött az osztrák fővárosba. Ez végtelen mennyiségű fedett pozíció a szolgálatoknak; Ausztria a mai napig fontos orosz hídfőállás.
A romló üzleti eredmények miatt 2008-ban az osztrák állam – főrészvényesként – úgy döntött, hogy eladja az Austriant, a vevő a Lufthansa lett. McGough ezzel kapcsolatban is bekerült a hírekbe, mert egy befektetőtársával együtt kevesellte a Lufthansa által felajánlott kivásárlási árat, és támadta az új vezérigazgató döntéseit is. Végül azonban sikerült megegyezniük, és valamennyire a légitársaság közelében maradt, hiszen jelen volt a Ferihegyi reptéren 2016-ban, amikor a Swiss International (a Lufthansa leányvállalata) bemutatta legújabb repülőgépét. McGough csarodai tanyáján álló repülőjére is a SWISS feliratot festette fel. Annak semmi nyomát nem találtuk, hogy mihez kezdett a részvénycsomagért kapott milliárdokkal.
Kalasnyikovok és orvosi mikroszkópok
A Rostec egy orosz állami óriásvállalat, katonai és polgári felhasználásra szánt csúcstechnológiai termékeket fejleszt, gyárt és exportál. Ebbe a konszernbe vonták össze 2007-ben a legtöbb kapcsolódó vállalatot, így sok más mellett gyártanak katonai helikoptereket, rakétákat és lőszereket, fejlesztenek kommunikációs eszközöket, de övék a Kalasnyikov márka tulajdonjoga is: szinte bármit le tudnak gyártani, amire egy hadseregnek szüksége lehet.
A Rostec vezérigazgatója Szergej Csemezov, Vlagyimir Putyin régi bizalmasa, még a drezdai KGB-s időkből ismerik egymást. Ukrajna megtámadása után több mint fél évvel, 2022 végén Putyin azzal köszöntötte a vállalatot, hogy a cég azért nagyon fontos, mert feladata Oroszország „védelmi képességeinek megerősítése, mivel az állami védelmi megrendelések jelentős része a Rostec cégeihez, a legnagyobb hadiipari vállalathoz kerül”.
Ennek a cégcsoportnak a része a Shvabe, amely egy nagyjából húszezer főt foglalkoztató holding. Elsősorban optikai eszközök fejlesztésével foglalkozik, azaz amikor egy orosz katona a célt keresi a gépfegyverével, vagy egy tank tüzelni akar, akkor jó eséllyel a Shvabe által leszállított célzóberendezést használja. Emellett van egy polgári részlege is, amely orvosi műszereket és energiatakarékos világítóberendezéseket gyárt. A cég mindkét európai leányvállalatát John McGough vezette.
Egy orosz állami cég Zürichben
2007-ben alapították a Shvabe svájci leányvállalatát még Trialptek néven egy svájci állampolgár, Hans Meppiel segítségével, aki a svájci Aargauer Zeitungnak azt mondta: orosz felkérésre indította. Az volt a terv, hogy értékesítik az orosz gyártású megfigyelő, orvosi és világítástechnikai eszközöket. Szerinte azonban az oroszok nem tartották be a megállapodásokat, őt se fizették ki rendesen, viszont a nyakára küldtek egy oroszt. Végül két év után otthagyta a céget, és ezzel egy időben jelent meg John McGough, aki fél százalék erejéig tulajdonos is lett. Később felbukkant több orosz állampolgár is a vállalkozásban. Érdemes megemlíteni Igor Nyecsajevet: ő a mára törölt, de általunk lementett LinkedIn-profilja alapján nemzetközi kapcsolatokból diplomázott Jekatyerinburgban (ez az orosz fegyvergyártás és a Rostec–Shvabe központja), és LED-izzókkal is foglalkozott (később kiderül, ez miért érdekes).
McGough annyira sikeresen vezette a Shvabe-Zurichet, hogy kinevezése után három évvel, 2012-ben Jekatyerinburgban az anyavállalat vezetőjétől külön elismerést kapott mint „a legjobb értékesítő a civil szektorban”.
A svájci leányvállalat 2013-ban vette fel a Shvabe nevet. Ennek jelentőségét az is mutatja, hogy a helyi iroda megnyitóján McGough társaságában nemcsak Dmitrij Sugajev, a Rostec vezérigazgató-helyettese vett részt, de Vlagyimir Gutyenyev, a Duma ipari bizottságának elnökhelyettese is.
Sőt, 2014 augusztusában McGough még nagyobb elismerésben részesült:
a Dumában kapott emlékérmet az orosz–svájci diplomáciai kapcsolatok kétszázadik évfordulójának tiszteletére. Az elismerést nem más adta át, mint Szergej Nariskin, az orosz törvényhozás akkori elnöke. Ez alig pár hónappal a Krím orosz elfoglalása és azután történt, hogy McGough svájci szélsőjobboldaliaknak megmutatta a magyar–ukrán és a magyar–román határt és a határőrök munkáját. Még érdekesebb, hogy Nariskint 2016-ban Putyin kinevezte a külső hírszerzés (SZVR) élére; a mai napig betölti ezt a – kémfőnöki – pozíciót.
„Nariskin már a Duma elnöki posztját is titkosszolgálati vezetőként töltötte be, ez egyértelmű. Nagy jelentősége van annak, hogy ő adta át az elismerést, Oroszországban ezek fontos gesztusok, szimbolikus lépések. Lényegében az orosz–svájci kapcsolatok fejlesztéséért kapta, a semmiért nem adják ezt – mondta a Szabad Európának egy Oroszország-szakértő. – Ha csak szimbolikus elismerést akartak volna neki adni, akkor egy, a külügyminisztériumban tartott vacsorán megveregetik a vállát, vagy kap egy plecsnit a Kreml egyik melléképületében rendezett ünnepségen. De neki az orosz parlamenti elnök ad kitüntetést, aki rá alig két évre formálisan is a hírszerzés vezetője lesz. Innentől kis kockázattal jár az a kijelentés, hogy McGough az orosz hírszerzés fizetett ügynöke lehet.”
Nariskin neve ismerős lehet a magyar olvasóknak a Direkt36 cikkéből, amely feltárta, hogy a kémfőnök fia, Andrej Nariskin magyar papírokat kapott a letelepedésikötvény-programban, hivatalos címe Rogán Antal jó barátjának lakásában volt.
Pavel Luzin, egy orosz katonai szakértő, aki évek óta foglalkozik a Rosteckel, úgy nyilatkozott a Schaffhauser című svájci lapnak, hogy szerinte az lehetett a zürichi Shvabe fő célja, hogy hozzáférjen a modern technológiákhoz és a vezető szakértőkhöz. A cég ugyan az orosz optikai ipar zászlóshajója, de nagyon erősen támaszkodik az importra. Szerinte a svájci cég nem az orvosi műszerek kereskedelmére szolgált, hanem arra, hogy kémkedési tevékenység, illetve a két ország közötti pénzmozgások fedőcégeként szolgáljon.
Oroszország-szakértő forrásunk szerint „a Shvabe-kaland akár pénzmosásra is alkalmas lehet, sok pénz forog, az orvostechnikai eszközök drágák – papíron mindenképp. Azt a pénzt aztán bármire fel lehet használni. Brit név, svájci cég és állampolgárság: azért jól hangzik az innen érkező pénz.”
Egy üres iroda Zürichben, és 8,8 millió frank
Ezt több minden alátámasztja. A Shvabe valódi tevékenységének kevés nyoma van Svájcban. Amikor az Aargauer újságírója 2015-ben elment a Shvabe zürichi címére, csak egy üres irodát talált, a cég telefonszáma sem működött. 2023-ban a Schaffhauser újságírója telefonálta körbe a svájci kórházakat, ismerik-e a Shvabe Zurich nevét, ám szinte mindenhonnan nemleges választ kapott. Mindössze a berni kórházban mondták, hogy rendeltek tőlük pár lámpát 2013 és 2016 között, összesen tízezer frank (mintegy négymillió forint) értékben. Ez nem meglepő, mert a kórház szóvivője szerint a Shvabe weboldalán lévő termékek elavultak, nem gondolja, hogy bármely svájci kórház vásárolna tőlük.
Pénzmozgásnak viszont nagyon is van nyoma. A svájci cégek pénzügyeiről kevés a nyilvánosan elérhető információ, de az kiderül az iratokból, hogy 2019 szeptemberében az orosz tulajdonos 8,8 millió frankkal (mintegy 3,5 milliárd forinttal) tőkét emelt a cégben.
John McGough a Shvabe képviselőjeként járta a világot, nemzetközi vásárokon népszerűsítve a céget. Egyebek mellett 2013-ban és 2014-ben Düsseldorfban (az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium támogatásával), 2017-ben Dubajban (immár svájciként), 2018-ban pedig Szingapúrban prezentálta a Shvabét, ahol Koh Poh Koon miniszterrel is találkozott.
Ebben a minőségében rendszeresen járt Oroszországba is, a Shvabe jekatyerinburgi székhelyére: 2012-ben ott kapott céges elismerést a munkájáért, 2016-ban és 2017-ben tréninget tartott a cég orosz dolgozóinak exportértékesítési tapasztalataiból, 2019-ben pedig Borisz Berezovszkij zongorakoncertjén vett részt.
A Shvabe Zurich weboldala egyébként a mai napig elérhető: ez alapján egy svájci, high-tech orvosi műszereket gyártó és forgalmazó cégről van szó. Arról nem árulkodik semmi, hogy valójában egy orosz vállalatot hirdetnek.
Az Egyesült Államok már 2014-ben, a Krím orosz elfoglalása után szankciós listára tette a Shvabe Holdingot, amelyet csak 2022-ben, Ukrajna lerohanása után követett az EU-s, 2023-ban pedig a svájci szankció. Az indok lényegében minden esetben ugyanaz volt:
a vállalat közvetlenül hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújához azzal, hogy harci eszközöket ad el az orosz hadseregnek.
A Shvabe Zurich az ukrajnai háború megindítása után három hónappal, 2022 májusában jelentett csődöt, 2024-ben meg is szűnt. A cégadatok szerint John McGough a vállalat megszűnéséig, azaz 2024. február 14-ig megőrizte tulajdonrészét és vezető pozícióját benne.
Kapcsolatépítés a Forma–1 körül
A fentiekhez nagyon hasonló a Shvabe németországi kalandja. A Rostec 2013-ban vásárolt meg egy, addigra már a csőd szélére került, kétszáz fős müncheni céget. A Huber Forma–1-es és más autóversenyeken induló csapatoknak szállított motort és egyéb alkatrészeket, például az Aston Martinnak, az Audinak, a Porschének és a McLarennek. Emellett jelen volt a légi és az űripar, valamint a műholdas navigáció területén is.
Amint a Rostec kezébe került a cég, átnevezték Shvabe Münchenre, és John McGough lett vezetője. Ugyan alig egy hónap után kikerült a vezetőségből, de az az Igor Necsajev vette át a helyét, aki a Shvabe Zurichben is vezető pozíciót töltött be mellette. 2019-ben végül – szintén az Oroszország elleni szankciókra hivatkozva – a Rostec hivatalosan kiszállt a cégből, amely visszakapta eredeti nevét, a Hubert. Hivatalosan innentől nincs köze Oroszországhoz, mert az új tulajdonos egy osztrák cég, de az orosz Igor Necsajev maradt az egyik vezetője, és az új tulajdonosnak is orosz hangzású neve van. Mindez arra utal, hogy Moszkva valójában nem mondott le a cégről, csak a hivatalos kapcsolatot szakította meg vele.
„A Forma–1-es csapatok környékén fontos állami és nemzetközi üzleti szereplők mocorognak, ami kapcsolatépítési szempontból kiemelten fontos lehet” – kommentálta a Szabad Európának egy Oroszország-szakértő, nemzetbiztonsági forrásunk pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az ipari kémkedés a mai napig nagyon fontos az orosz szolgálatoknak. „Az X vonal kifejezetten a technikai információszerzésre koncentrál, kiemelt prioritást élvez, ahogy kapcsolat is a high-tech mérnökökkel.”
SLE
McGough már 2000-ben kapcsolatba lépett a Rosteckel, az orosz állami óriásvállalattal, még egy brit cég munkatársaként. A kilencvenes évektől egészen 2010-ig ugyanis az SLE Ltd. nevű, orvosi műszereket gyártó vállalat egyik értékesítési vezetője volt, minden hozzá tartozott Közép-Európától egészen az orosz Távol-Keletig. Ennek a cégnek a nevében vett részt a cikkünk elején részletezett albán segélyakcióban, és ennek köszönhetően be is járta a régiót. Egyik első üzletét épp a Shvabéval kötötte, amikor eladta az oroszoknak egy újszülötteknek való lélegeztetőgép licencét. Innentől kezdve ezzel a lélegeztetőgéppel látták el a legtöbb orosz kórházat, de ennek köszönhetően az orosz óriásvállalat értékesíteni tudott Üzbegisztánba, Kirgizisztánba, Ukrajnába, sőt még Bassár el-Aszad Szíriájába is. A Shvabénél annyira elégedettek lehettek McGough képességeivel, hogy rábízták az európai terjeszkedés megszervezését is.
„A nevem McGough, John McGough”
A titkosszolgálati információgyűjtésnek csak az egyik utolsó állomása magának az információnak a megszerzése. Megelőzi annak feltérképezése, hogy egyáltalán kit lehet beszervezni a munkára, hogy információkat adjon át a külföldi ügynököknek. Ennek egyik fontos eleme, hogy a potenciális informátor milyen adatokhoz fér hozzá. „Fő cél ilyenkor a beépülés olyan struktúrákba, ahol forró információhoz lehet jutni célirányosan, vagy kapcsolatok fenntartása révén” – fogalmazott a Szabad Európának egy Oroszország-szakértő.
Szóba jönnek állami alkalmazottak, diplomaták, politikusok, parlamenti képviselők (különösen hasznos lehet például a jelenlét az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában; a Jobbik esetében ez az elem megvolt), rendvédelmi szervek dolgozói (tűzoltók, rendőrök: ők arról is rendelkeznek információval, hogyan reagálnak a hatóságok egy-egy váratlan helyzetre, hol milyen rendvédelmi szervek állomásoznak stb.) és újságírók, aktivisták, akik a közbeszédet is képesek befolyásolni.
Fontos lehet az ipari kémkedés is, ahol bármilyen csúcstechnológiához (például versenyautók, orvosi műszerek) vagy kettős felhasználású fejlesztéshez kapcsolódó információ értékes lehet – ez az elem is felbukkan történetünkben.
Az orosz szolgálatok klasszikus eszköze az úgynevezett aktív intézkedések alkalmazása is. Elég sokféle technika tartozik ide, az egyik például a befolyásoló ügynökök használata. Ők olyan emberek, akik arra használják pozíciójukat, befolyásukat vagy hírnevüket, hogy úgy segítsék az orosz ügyet, hogy látszólag nem köthetők Oroszországhoz: a cél lehet az államba/kormányba vetett bizalom aláásása, nemzetközi kapcsolatok megzavarása vagy a közvélemény befolyásolása. Az albán aranyról szóló történet – cikksorozatunk első részében – épp ilyennek tűnik.
Cégek Magyarországon orosz kapcsolatokkal
Az egyetlen magyar cég, amelyben John McGough hivatalosan is felbukkant, a 2016-ban alapított Medical Cart Company. McGough az alapítástól egészen 2022-ig szerepelt cégvezetőként a vállalatnál, 2019 és 2022 között pedig tulajdonosként is jelen volt. A húszfős céget most már egy hozzá nagyon hasonló nevű, szintén brit, ám jóval fiatalabb férfi, John William Gough és magyar felesége viszi (nem találtuk annak nyomát, hogy van-e rokoni kapcsolat John TC McGough és John William Gough között).
A cég, nevének megfelelően, egészségügyi intézményekben használható állványokat, kocsikat forgalmaz. Ezek nem túl nagy értékű eszközök, ezért is érdekes, hogy a vállalkozás az utóbbi öt évben rendre milliárdos árbevételt és 50–150 milliós eredményt ért el. Nem találtuk nyomát, hogy állami megrendelést kapott volna, de a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) ajánlotta külföldieknek, és 2018-ban sikerült tető alá hozni egy, a török, az azerbajdzsáni és az iráni piacot lefedő ügyletet.
1993-től működik a H.S.-Medplan nevű cég, amelyben maga McGough nem jelenik meg, a felesége nevén van, és Facebook-profilja alapján a fia is itt dolgozik. A Medplan szintén orvosi eszközöket értékesít, bevétele az utóbbi években négy–hatszázmillió forint körül alakult, amihez hetven–százhúszmillió forint közötti eredmény párosult. Noha honlapjukon azt írják, főbb ügyfeleik között tudhatják „a legtöbb fővárosi és vidéki kórházat, rendelőintézetet, a hazai orvosképzés egyetemeinek klinikáit, a magánkórházakat, az egészségügyi közép- és felsőfokú oktatás intézményeit”, ennek csak kevés nyomát találtuk. A Medplan 2005 és 2023 között összesen húsz közbeszerzést nyert el, ezek többsége néhány millió forint értékű szerződés volt. A legdrágább megrendelést a Magyar Honvédség Egészségügyi Központtól kapták 26,7 millió forint értékben még 2020-ban.
Ennél érdekesebb, hogy a cég tulajdonosa 1998-ig a svájci, Sulfrina nevű, ma már nem létező cég volt. A svájci vállalkozás Szlovákiában is birtokolt egy Medplan nevű, orvosi eszközöket forgalmazó céget 1992–1998 között, amelynek kisebbségi tulajdonosa egy bizonyos Peter Havier volt, aki 1998-ban teljesen átvette. Ezt azért említjük, mert Havier ma már a Robert Fico pártjához, a Smerhez közeli oligarchaként ismert, legkésőbb 2011 óta kifejezetten nagy tételben üzletel az állami egészségüggyel. Csehországban is volt egy – a szintén a svájci Sulfrina által alapított – Medplan nevű vállalat, amelyet a magyar Med-Holding Kft. vett át. Ez szintén John McGough felesége nevén volt.
Orosz üzleti partnerek
Az elmúlt évtizedekben mind a két magyar cégnek voltak orosz kereskedelmi partnerei – elsősorban jekatyerinburgi orosz cégek – az orosz kereskedelmi adatok alapján, amelyeket a C4DS bocsátott a rendelkezésünkre.
2002 és 2019 között a Medplan exportált Oroszországba lélegeztetőgépeket vagy ahhoz kapcsolódó eszközöket; az első években annak a brit SLE-nek az eszközeit, amelynek egyik vezetője akkoriban John McGough volt, de az is előfordult, hogy az orosz Shvabétől vásárolt.
2018-tól 2023-ig a Medical Cart is exportált Oroszországba. A partnerek közül a Shvabe mellett érdemes megemlíteni az Uráli Műszergyártó Üzemet, amelynek mindkét, McGoughhoz köthető magyar cég értékesített 2018–2019-között. 2022-től ukrán szankciós listára került, mert nemcsak orvosi műszereket, de polgári-katonai, kettős felhasználású eszközöket is gyárt. A Medical Cart legfontosabb orosz partnerei, a Triton Electronics és az Uralmed is számos állami megrendelést teljesít Oroszországban. Ezen a fényképen McGough a Triton standja mögött áll egy nemzetközi vásáron.
Az orosz eladások ugyanakkor legfeljebb néhány tízmillió forintot tettek ki egy-egy évben a rendelkezésünkre álló adatok alapján.
Egy üzleti partner Magyarországon
Egy helyi forrásunk szerint John McGough olyan sokat dolgozott a térség egyik – pár éve megszűnt – legnagyobb vállalata, a Bán Manufacturing nemzetközi terjeszkedésében, hogy még saját irodája is volt a cég központjában. Maga McGough is úgy jellemezte a cég alapító-tulajdonosát, mint üzleti partnerét és jó barátját.
A cég története McGough részvétele nélkül is figyelemre méltó volna. 2007-ben alapította a csarodai Bán László, rövid idő alatt a beregi térség egyik legfontosabb vállalatává nőtte ki magát; lett több gyártósora és ukrajnai leányvállalata. Elvileg gyártott mindenféle fém- és műanyag szerszámot, alkatrészt, de a LED-világítótestek gyártása vált a fő profiljává. A nemzetközi terjeszkedést főleg a keleti és a déli nyitás jegyében folytatták.
Ezek közül kiemelkedik egy afrikai üzlet. 2015-ben egy szudáni delegáció (köztük két nagykövet) látogatást tett Csarodán, amit egy 2,2 millió euró értékű közvilágítási megrendelés követett: az üzlet a Szudáni–Magyar Kereskedőház, valamint a kairói magyar nagykövetség támogatásával jött létre. Bán László a pénzügyminiszterrel is találkozott Szudánban, a lámpákat pedig Mikola István avatta fel, aki akkor a Külgazdasági és Külügyminisztériumban volt államtitkár.
A cég szállított több magyar településre is közvilágítást, és saját beszámolójuk szerint több határátkelőn és egy hosszabb magyar–ukrán határszakaszon is ők telepítették a reflektorokat.
De nem csak világítással segítette a rendőrség munkáját a Bán Manufacturing: bűnügyi nyomozóknak is tartottak előadást Adatkinyerés felső fokon címmel. Az előadásról készült fotók alapján arról is szó volt, hogyan lehet adatot kinyerni az okostelefonokból.
A jól hangzó projektek és az uniós támogatások ellenére (a cég 2010 után több alkalommal kapott uniós telepfejlesztési támogatást több mint 280 millió forint értékben) a Bán Manufacturing működése során csak 2009–2010-ben tudott érdemi nyereséget felmutatni, később jelentős veszteséget halmozott fel, 2023-ban pedig megszűnt.
Már kezdett rosszul menni a Bán Manufacturingnek, amikor Bán László alapított egy bioműanyagokat gyártó vállalkozást. Ma már a Bán Biopacking sem működik, de ez a cég is főleg a déli nyitást próbálta meglovagolni. Egy kolumbiai egyetemmel és tartománnyal pont azután kezdtek együttműködésbe, hogy Szijjártó Péter az országban járt, és a felsőoktatási együttműködésről kötött megállapodást kolumbiai kollégájával. Ennek jegyében még a kolumbiai nagykövet is ellátogatott Csarodára.
Kérdéseinket elküldtük Bán László minden nyilvánosan elérhető e-mail-címére, de választ nem kaptunk.
McGough-interjú
Amikor – még adatgyűjtésünk elején – telefonon kerestük John McGought, erőteljes és tipikus brit akcentust véltünk felismerni a beszédében. „Svájci állampolgár vagyok, csak a nevem miatt gondolják sokan, hogy angol. (…) A cégem kórházaknak ad el orvosi eszközöket. Mindig ezzel foglalkoztam, azóta, hogy visszavonultam a svájci hadseregből, ahol helikopterpilóta voltam” – mondta a Szabad Európának.
Beszélt arról is, hogy a feleségével alapította magyarországi cégét, amellyel most már többnyire a fia foglalkozik. Elmondása szerint a vállalkozás kórházaknak ad el orvosi eszközöket. A magyar közéleti szerepére vonatkozó kérdésünkre azt válaszolta, hogy több politikust az Országgyűlés Magyar–Svájci Baráti Csoportján keresztül ismert meg. Mivel a Jobbikból többen tudtak németül, közülük többel került kapcsolatba, mint más pártokból, de volt kapcsolata fideszes és MSZP-s politikusokkal is, bár politikailag nem aktív Magyarországon. A Lónyán, Csarodán, Devecseren, Recsken és Vásárosnaményben osztott adományairól azt mondta: a saját cége bevételeiből finanszírozza a jótékonykodást, bár volt, hogy a német kormánytól kapott például egy mentőhajót, amelyet az árvíz által fenyegetett beregi településnek ajándékozott.
Az orosz állami céggel való kapcsolatáról annyit mondott: korábban volt „egy vegyesvállalata az oroszokkal”, de mivel nem értett egyet Ukrajna megszállásával, felszámolta. Ukrajna lerohanását „rettenetesnek tartja”, különösen, mivel a vegyesvállalaton keresztül Ukrajnának is gyártottak orvosi eszközöket. Erről többet nem mondott, kijelentette, hogy „semmilyen politikai témáról nem akarok önnel beszélni”. Később ismét megkerestük őt, mert szerettük volna egy személyes interjú keretében feltenni neki a kérdéseinket, de ekkor már szóba sem állt velünk. Amikor megtudta, hogy mi keressük, annyit mondott: „No-no”, és letette a telefont. Próbáltuk e-mailben is elérni, részletes kérdéssort küldtünk neki az ismert címeire, de választ nem kaptunk.
